Möbius

Szűcs János képe

Utazom a téridő Möbius szalagján,
körülvesz a végtelenített világ.
Itt, ahol állok nincs idekint.
Ott, a túloldalon nincs odaát.
A Föld is idegennek tekint,
holdtükrében imádja önmagát.
Minden élőlénye élőt zabál,
kannibált a kannibál;
nyílik a húsevővirág.
A tudós kombinál,
evolúciót definiál.

Magával kívül-belül
sohasem szembesül
a rendezetlen káosz.
Idegen földön vándor
Évák és Ádámok
járják a világot.
Hamisított tudat
mutat nekik utat.
A képzeltbeli térképen,
a kozmikus középen,
a féltékeny Teremtő áll.
Szemlét tart élők, holtak fölött.
Édenében mérgezők fák
között bukott angyal köröz;
majd metamorfózisa után,
sziszeg a nyájas kígyószáj.
A Mennybe nem vezet lépcsőház.
S hol a Tudásnak Fája áll,
szájszélig ér a cián, a sár.

A végtelen előttem délibáb;
látszólag felfalja önmagát:
vibráló légben felragyog,
látványosan agonizál,
majd szemem előtt vész el.
Úgy tesz, mintha élt volna,
mintha most láthatnám holtnak.
De ha rám köszön a holnap,
a végest biztosan elérem.
És ha az utazás közelít a véghez,
ellesz velem néhány életképes,
néhány féregtől fertőzött gondolat.
Eshet rám eső, szitálhat porhó.
Úgyis csak halálomig éltet
ez az idegen föld, ez a bolygó.

19 egyedi megtekintés

Új hozzászólás