Körmagyar-körkép

Szűcs János képe

(Mozaik, némi déjá vu érzéssel,
nemzedékem emléktöredékeiből)

1.
Óh, azok a hetvenes évek!

*
Állt még a vasfüggöny.
Álltak még a kőfalak.
A szögesdróthálóban,
csőrében az olajággal,
a békegalamb fennakadt.

Proletár volt a diktatúra,
elvtársi a nómenklatúra.
Hideg volt a háború,
de vidám a barakk.

Szocialista lett a béketábor.
Etilalkohol volt a mámor,
a kommunizmus gulyás.
„A Rendszer” keményen állt:
öröknek tűnt. Nem tudtuk,
mi is jön, vagy jöhet ezután.

**
Örök, megbonthatatlan,
testvéri volt a barátság;
ötágú a vörös csillag,
pirosak a svájcisapkák.
Egy volt a zászló, egy a Párt,
jelkép: a sarló és a kalapács.

***
Működött teljes gőzzel a három
per három. Illetékesekhez komoly,
névtelen feljelentések érkeztek.
Nagy volt Orwell „állatfarmja”.
Figyelt, jelentett a házmester,
a szomszéd, a besúgok hada.

A telefon gyanúsan kattogott,
a Big Brother legott mindenkit
lehallgatott. Füle volt a falnak,
jó orra volt a titkosrendőrnek.
Lehallgatták, kiszimatolták
egymás- és más gyanúsak titkát;
emberéletek ezreit törték össze.

****

De hiába, hiába volt minden
szükséglet szerinti ígéret,
hippi lett minden tinédzser.
Szakadt farmer, rózsás ing.
USA, Nyugat volt az oázis.
A „Nagy Fa” köré gyűltek
a galerik. És az éj leple alatt,
vagy ha a sűrű köd szitált,
a zöld határon, a Fertő tavon át,
volt, aki hátra hagyott házat, hazát.
„Lábbal szavazott”: disszidált.

*****
A pénztelenség nem fájt.
Füstös kocsmákban
langyos sörünk mellett,
a világot Krisztus helyett,
mindennap - ha kellett
kétszer is - megváltottuk.
A könnyített rabság,
a virtuális szabadság
között kerestük magunkat,
létünk értelmét, súlyát.
Ránk feltáratlan múlt várt.
Nem érthettük meg ötvenhatot, mert
aki tanúja volt, félelmében hallgatott.

******
Hiába tanították, hogy
a lét határozza meg a tudatot.
Mindenki lázasan kutatott.
És voltak szerencsések,
kik a „népek ópiumában”
meglelték a földi édent,
a világból kiűzetett Istent.

*******
Május elsején felvonultunk,
virsli és sör volt ingyen.
Ha akartunk, ha nem,
vigyázott ránk az Isten,
és Kádár apánk itt lent,
na meg az ideiglenesen
itt állomásozó, testvéri
szovjet Vörös Hadsereg.
De a világunk mégsem
volt egész, nem volt kerek.
Nekünk a szabadság kellett.

Szabadítónk volt a nyugati zene.
Zavaróadók között, órákon át
hallgattuk „Szabad Európát”.
Ekecs Géza, alias Cseke László,
- a távollétében halálra ítélt -
a „Tinédzser Partiban”
nyomta a rockot; a Délvidék
magyar rádiója a „Futótüzet”.
A szpíker negyedóránként
a mikrofonba harsogott:
növelte a hallgatottsági indexet.
Mindenkit tegezve arra intett,
hogy hagyja a fenébe a szexet.
A szlogen átütött az éteren:
„Ne hajszoljál futó szüzet,
hallgass inkább futótüzet”.
A hard rock, a metál volt
a tűzvihar, a tiszta lételem.

2.
Óh, azok a hetvenes évek!

*
Nem voltak urak, hölgyek;
bárók, grófok, hercegek:
csak elvtársak, elvtársnők.
Minden proli az „uralkodó”
osztályhoz tartozott.
De élhetetlen volt, mert
úgy hajtott, dolgozott,
hogy észrevétlenül
kizsákmányolta önmagát.
A hivatalos ünnep után,
március idusán gumibottal
verték ki belőle, vagy belé
lángoló magyarságtudatát.

**
Gyárkapuk mögé szorult
a munkanélküliség.
Közveszélyes volt a
munkakerülés.
A Nagytétényi Gumigyárban
három műszak dolgozott;
nyeltük a kormot, az ólomport.
Kommunista szombaton
kalander gépek mellett,
minőség-ellenőrzést tartottak
a babos kendős munkáslányok.
Kotonokat fújtak teli tüdővel.
Az egyikük mégsem védekezett.
Nem kívánt terhességbe esett.
Szegény volt, mint a templom egere.
Az abortuszbizottság fejcsóválva
magzatelhajtást engedélyezett.

***
Csak minden második
szombat volt szabad.
Divat volt a miniszoknya,
a trapéznadrág, menő a
nadrágtartó, a tűsarok.
Az ócskapiacon: a „Tangón”
használtan vettük, pult alól
a bőrdzsekit, a kék farmert.
Vállunkon lógott a seregtől
elcsent szimatszatyor.
Késve, de ideérkezett
az új hajviselet: a Sassoon;
és lépcsőzetesen rendezett lett
minden hajszál, minden tincs.
A lányok álmos szemhéján
vastag fekete csík volt a smink.

3.
Óh, azok a hetvenes évek!

Mondták: a vallás árt,
eszmei zsákutca, tévút.
Nem volt Názáreti Jézus,
e világi apja, József, az ács.
Le volt fejezve a klérus.
Nem volt Mária, az anya, a szűz,
a malaszttal teljes, a gyönyörű.
A templomba járást is tiltották.
A hívő emberekről összeállították
a listát. A békepap Krisztusról,
mint világelső kommunistáról
papolt.

A világ nem látott
egy Pártban annyi kommunistát,
mint amennyi akkor volt.
Nem volt rest
egyik karrierista sem.
Az esti akadémián,
a Foxi-Maxi képzőben
brosúrákat magolt.
Sztálin a kánonból
már rég kiesett. Bezzeg
tanulták Marx, Engels,
Lenin összes műveit.
Készült a félművelt elit.
Fújták az alap, a felépítmény,
a dialektika rejtelmeit.
A lenini úton jártak.
A kapitalizmus haldoklott.
Növekedve halt el az állam.

4.
Óh, azok a hetvenes évek!

*
A munkásosztály tagjaként
a Tétényi műanyaggyár
segédmunkása lettem.
Meleghengersorok mellett
gyilkos gőzöket nyeltem.
A gubacsi úti Vágóhídon
B.S. barátom állatorvosi
szaksegédként, szocbrigádban
dolgozott; a futószalagra aggatott
húsokból vágta ki a gennyet;
a Farkasréti temetővel szemben,
zsákutcában, a Süveg utcában,
félkész, poros emeleten
összeeszkábált ágyon,
közös albérletben,
almabortól ihletve,
WC papírra írta végtelen,
írásjelek nélküli versét;
néha felolvasta a közepét.

**
Ezerkilencszázhetvenhárom telén,
az ereszünkön jégcsapdárdák nőttek,
néha tömbökben hó szakad le a tetőről.
Egy zsidó könyvkereskedőtől
betiltott könyvet vettünk.
Egyhavi munkabérünk bánta.
Télvíz idején szomjas
marad az olajkályha.
Zsíros kenyeret ettünk.
A víz a lavórban megfagyott.
A jégvirág-ülte ablak előtt
B.S. a könyvből felolvasott.
Bennünk, mint belső tűz égett
Schopenhauer „Szerelem, élet,
halál” életbölcsessége.

***
Kalocsai sorkatonaság után,
egyetemistaként Budapesten
már egyedül voltam egy másik
albérletben. A békásmegyeri
Szindbád utca, a”Vén Diák”
presszó, a „Városkapu” étterem
szentháromságában, Bermuda
háromszögében éltem. Na meg
az ELTÉ-n, az Egyetem téren.

Szalontüdő, babgulyás
és más egytálételek voltak
a sarki kifőzdében, szinte naponta
ott ebédeltem a Kálvin téren,
ahol a csövesek mások maradékát
ették állva, akár a lovak,
majd böfögtek jóllakottan.
Egyik alkalommal
egyikük kabátja alól
ölebe kikandikált.
Sem a gazda, sem az eb
nem volt finnyás.
Gazdag szegényként
én sem lehettem az.

Nem kaptam kedvezményes
étkeztetést. Kölcsön jeggyel
néha a „Közgáz” menzájának
vendége voltam. Az étlap
gyakori menüje: kenyérfasírttal
paradicsomos káposzta volt,
rossz ízű, de mindenki jóllakott.
Mindez akkor hidegen hagyott,
mert nemcsak éreztem,
hanem tudtam: boldog vagyok

5.
Óh, azok a hetvenes évek!

Házi buli volt.
Orsós magnómból
a Rolling Stones-tól
nyers rock and roll szólt.
Nyeltük a vodkát, vedeltük a sört,
Jagger nyomta a „Satisfaction”-t.
A szexuális gátlásokat feloldotta
a huszadik század nagy találmánya
az antibébi-, a fogamzásgátló tabletta.
Színes lett az addig szürke paletta.
A szabad szerelem ránk szakadt.
Szűk esztendők után eljött a bőség.
Kinyílt, kitárult a szerelmi küzdőtér.
Ösztönösen beindult a körmagyar.
Nem hiába olvastuk a Káma-szútrát,
mint a vulkán, kitört a női egyenjogúság.
Ágytól ágyig elháltuk egymás nőjét.
Ízleltük lelkesen kitárult testek húsát.
A piás üveg, a tripper vándorútján
felszabadított minket a nagykorúság.
Éjfélre már nem voltunk se ártatlanok,
se józanok. Be voltak rúgva a lányok is.
Szépek voltak: vörösek, feketék,
szőkék, barnák és buták;
mi a seggfejek, a kurafik,
ők a „kis csuka”-szukák.

6.

*
Óh, azok a Janus-arcú hetvenes évek,
a elmúlt időkkel körmagyart jártak.
Néhány évtized elteltével visszatértek,
azzal a különbséggel, hogy a
férfiak nővé, a nők férfivé értek:
elszaporodtak a hímnőstények.
Színes felvonulásokon szórják
a homokot, a meddő magot.

A lányokból csajok, a fiúkból pasik
lettek. Alul kislányosan csupaszon,
borotváltan a nők emancipált
orgazmusra vágynak. Akár
a börtönviseltek, tetováltak.
Kan Báthory Erzsébetekként
rámenősek. Férfiaknak udvarolnak,
nyíltan felkínálják magukat, teszik a szépet.
A nyelvükben orális kéjt növelő testékszer;
de van belőle a vénuszdombban, a köldökben,
a fülben, az orrban, a szemöldökben.
Jelszó: minél előbb, lehetőleg még
csitriként veszítsd el a szüzességed.

**
A kapun belüli munkanélküliek, hirtelen
másfél millióan, kapun kívüliek lettek.
Aki tehette rokkantnyugdíjba menekült.
Volt ki koldus lett, itt lézeng egyedül.
Mindegyik derékig kukákban kutat;
üveg, kenyérdarab, bármi kacat után.
Útvesztőkben, labirintusok között
tévúton járnak, nem lelnek kiutat.
Már nem akarják érteni világunkat.
Utolérhetetlen délibábot kergetnek.
Elmennek más és egymás mellett,
a vibráló neonfény-káprázat után.
Tudják: „aki szegény a legszegényebb”,
de mégsem veszik észre, hogy
őrangyaluk szárnya eltörött,
hogy Isten a mennyből olyan
ismeretlen helyre költözött,
ahová az utánküldés kizárt:
kihunyt az utolsó reménysugár.

Aluljárókban, parkokban, padokon van
„hajlékuk” a hajléktalanoknak. Éjszaka
italtól bódultan papírtakaróban alszanak.
Mellükön az ólombetűkben rejtjelezett
kilátástalan jövő: elnehezült lélegzet.
Sorsuk vagy törvény, vagy vak véletlen.
Félig még itt vannak, félig már odaát.
Hamis gulyást, ha mérnek a népkonyhán,
a büdös-borostás, szedett-vedett sereg
rendezetlen, dupla-tripla sorokban áll.

***
Felgyorsult a visszafejlődés, az élet.
Hívő lett a volt pártitkár és felesége.
Vasárnap párban templomba járnak,
sötét ünneplőruhában, kéz a kézben.

A rendszer- és elitváltás zálogaként
volt, valós- és képletes újratemetés.
Az önkéntes száműzetésben elhunytat;
az arccal lefelé eltemetett akasztottat:
a király nélküli királyság kormányzóját,
a forradalom moszkovita kormányfőjét,
nevesített és névtelen ötvenhatosokat
üzemi módon, futószalagon temették újra.
Az akasztott gyilkosai gyászruhába bújtak.

A vörös csillagok lehulltak.
Szobrok hagyták el talapzatukat.
A munkásosztály felszívódott, a paradicsomba ment.
Múltunk zárványaként, csak az új uraságok által
megvetett prolik maradtak a panelekben.

****
Polgárjogot nyert a celeb-lét, a cédaság,
a hippiket megszégyenítő szabadosság.
Dívik a nagyképű nyegleség, a léhaság.
Tanárát veréssel neveli a hülye diák.
Médiák a hazugságokat ontják, sulykolják.
A barikádokat emelő, gyújtogató huligán
kap kárpótlást, törvényi amnesztiát;
mára már mindegyik dicső forradalmár.
A renegátok mellén fényes medáliák.
A kereszt fordítva áll, sátánt szimbolizál.
Amit el akartak érni a kommunisták,
az utódaik révén rideg valósággá vált:
kifordult mind a négy sarkából a világ.
Isten helyén az imádott Aranyborjú áll.
Drog lépett alkoholmámor-testvér mellé.
Sokan, mintha mi sem történt volna,
életüket újszülöttként folytatják,
ők lettek a kaméleon demokraták;
önéletrajzukat átírták, akár a múltat.

Galerik helyébe maffiák nyomultak.
Feltűntek milliárdos újgazdag arcok.
Az „Aranykéz” és egyéb utcai harcok,
s áldozatok árán újraosztották a piacot.
A lotyókat futtató „Cinóber” is fűbe
harapott, megártott neki a sok ólom.
A Tisztelt Házban a harsány hordószónok
a „Harag Napját” meghirdette.„Patak vér” folyt.

Elvtársak, elvtársnők már nincsenek,
csak másképpen nevezett gazdagok,
hölgyek, urak és ló nélküli lovagok.
És a mindig is lenézett nincstelenek;
mindegyikük más, mégis ugyanolyanok.

Megjelentek szekták, hittérítők;
muszlimok, raszták, Krisna hívők;
szemfényvesztő kanálhajlítók;
kuruzslók, sarlatánok, távgyógyítók.

Nem kell disszidálni, nyitva a határ.
Legálisan emigrálhat tömegével
a magyar. Külhonban söprűt ragad;
itthon vagyon az ottani éhbére.

Nincs, nincs már Szózat, nincs már
„itt élned, halnod kell”, nincs már
„hazádnak rendületlenül”.
A történelem így ismétli önmagát:
tökéletesen tökéletlenül.

De mégsem maradunk reménytelenül,
mert ha kő kövön nem marad, akkor
is tovább járjuk halálig a körmagyart;
az újrakezdés derűjével: édes-keserűn.

50 egyedi megtekintés

Új hozzászólás

Jelzem hogy olvastam s ahogy időm engedi bővebben fogok beszélni róla.
Egyenlőre csak szükszavuságom közepedtén csak annyit tudok elárúlni hogy tetszett.

Barátsággal Milán

Teleirtad a lázlapot a kórtõrténettel..egy maradt csak el a terápia.Persze ez csak kõltõi kérdés.
Villon testamentuma jutott eszembe.Vagy nevezzūk ezt pokoljárásnak? Olyasmi.Ahogy Janus mondta:
a semmibõl a sehova jutottam.
Most ott lengedeztet minket a sźél.
Üdv Artur