A csendevő

MolnarZsolt83 képe

Tátongó szavak lüktetnek valahol,
befelé buzog peremükről a vér.
Szélcsend eróziója mélyre hatol,
amíg az értelem pontjáig elér.

A lemérhetetlenségnek nyugalma,
ami önmagába beletörődik,
a puszta létezését úgy akarja,
hogy köldökzsinóron hozzákötődik.

A semmi impulzusa marja torkát;
hangnyomokat tűz egybeperzseli.
Talán gazdájuk sem volt, aki ott járt,
az amnéziás föld megbocsát neki.

Átlátszó, amelyen keresztül árad,
hogyha valaki kíváncsi lenne rá.
De a végtelenségig is táplálhat,
az magának él, még orráig se lát.

Szétszaggatott vaktérkép lett a nyelve;
hiába is forgatja a hallgatás.
De fölösleges bármit kezdjen vele,
légköre is valahogy teljesen más.

Teretlenség-határkövek a fogak;
csupáncsak maguknak tompa jelei,
melyeket ürességbe mind leforgat
a némaság elfertőzött szele itt.

Széjjel hordja kétirányú vákuum,
rakódik egymásra élet és halál
benne. A világra szelíden ráunt,
s egy időre fűzött pillanatra vár.

Akkor halmazállapotot vált a csend;
tárgyakra tapad, s benövi a közönyt.
S meghallgattatja, hogy bántja odabent
magát, kinek talpa alatt szeretetszilánk-halom csörög.

32 egyedi megtekintés

Új hozzászólás

Szia!

Szabálytalanság a szabályosságban. A megfogalmazás túl modern, a keret pedig régies.

A rímek sokszor botladoznak, ehhez az erőltetett formához, nem elég szépek és tisztán csengők.

A mondanivaló átjön, de a kivitelezésen még lehetne dolgozni (szerintem).

Üdv: Lumos

No én nem közönyösen olvastam, az biztos....
GRT. Üdv. Rézi

Az utolsó versszakra ..lehet ,hogy nem úgy akartad...de nekem úgy hat mintha elfogyott volna a türelmed.
Mondjuk első gyors olvasásra...még olvasom lassan is.Ez csak előzetes ,ne vedd komolyan.