A csendevő

MolnarZsolt83 képe

Tátongó szavak lüktetnek valahol,
befelé buzog peremükről a vér.
Szélcsend eróziója mélyre hatol,
amíg az értelem pontjáig elér.

A lemérhetetlenségnek nyugalma,
ami önmagába beletörődik,
a puszta létezését úgy akarja,
hogy köldökzsinóron hozzákötődik.

A semmi impulzusa marja torkát;
hangnyomokat tűz egybeperzseli.
Talán gazdájuk sem volt, aki ott járt,
az amnéziás föld megbocsát neki.

Átlátszó, amelyen keresztül árad,
hogyha valaki kíváncsi lenne rá.
De a végtelenségig is táplálhat,
az magának él, még orráig se lát.

Szétszaggatott vaktérkép lett a nyelve;
hiába is forgatja a hallgatás.
De fölösleges bármit kezdjen vele,
légköre is valahogy teljesen más.

Teretlenség-határkövek a fogak;
csupáncsak maguknak tompa jelei,
melyeket ürességbe mind leforgat
a némaság elfertőzött szele itt.

Széjjel hordja kétirányú vákuum,
rakódik egymásra élet és halál
benne. A világra szelíden ráunt,
s egy időre fűzött pillanatra vár.

Akkor halmazállapotot vált a csend;
tárgyakra tapad, s benövi a közönyt.
S meghallgattatja, hogy bántja odabent
magát, kinek talpa alatt szeretetszilánk-halom csörög.

16 egyedi megtekintés

Új hozzászólás

No én nem közönyösen olvastam, az biztos....
GRT. Üdv. Rézi

Az utolsó versszakra ..lehet ,hogy nem úgy akartad...de nekem úgy hat mintha elfogyott volna a türelmed.
Mondjuk első gyors olvasásra...még olvasom lassan is.Ez csak előzetes ,ne vedd komolyan.