Funkcionális anatómia

Lumos képe

Nyugtalan vagyok,
egy-egy tűszúrás bennem minden éjjel,
álmos artériákkal a szívem alatt alszom.

Kiszáradt vénáim
kimerednek testemből,
villódzó lámpaként
világítanak.
Stabil pontok,
szívutcáim szegélyezik.

Ma minden oly bizonytalan,
könnyű elválni tértől,
időtől is,
a félelem ökörnyál,
testidegen anyagként áramlik
felénk.

2017.01.02.

66 egyedi megtekintés

Új hozzászólás

Van rajtam mostanában egy, remélhetőleg átmeneti, kis negatív hullám, és ezzel a , "nemtudommitkezdésmagammal" jutott eszembe a versedről.

Annyira szeretem versbe foglalni az érzéseimet. Már jó ideje nem írtam, s ez egy próbálkozás volt a bizonytalanságom rogzitesere, jól erzekelted.

Köszönöm, hogy olvastál :)

Üdv: Panka

„könnyű elválni tértől,
időtől is”

Sokszor eluralkodnak rajtunk az érzelmek, elveszítjük önmagunk, gazdatest leszünk ősi parazitáknak.

Ezt én is így gondolom. :) köszönöm, hogy olvastàl! :)

Üdv: Panka :)