Nem boldog mese Lufiról, a kis léggömbről

Sangre képe

Volt egyszer egy kis léggömb. Lufi volt a neve, és szomorú léggömb volt, mert sokáig hevert felfújatlanul, használatlanul fiókok mélyén. Első gazdája csak a színe miatt vette meg, mire hazaért, már el is feledkezett róla. Mikor újra előkerült, gazdája csak mormogott valamit, és elajándékozta másnak. Ott sem volt jobb sora. És ez így ment sok-sok éven keresztül.
Egyszer aztán, egész véletlenül, mikor már épp lemondott arról a kis Lufi, hogy őt bárki szeresse, felfújja, és tiszteletre méltó, igazi, lebegő léggömb legyen belőle, jött egy fiú.
Szegény kis Lufinak megdobbant a szíve. Most, vagy soha! Ő biztosan segít rajtam!
És valóban így lett. A fiú felfújta, és - lássatok csodát -, nagyobb lett, mint valaha is el tudta képzelni magáról! Szép sárga színe ugyan elkopott már, de elmondhatatlanul boldog volt, mikor a fiú madzagot kötött rá, és lebegni engedte, de mindig vigyázott, hogy ne tűnhessen el, szállhasson el a pajkos szelekkel.
Telt-múlt az idő, és Lufi egyre inkább megszerette gazdáját, a madzag, ami összefűzte őket, szívtől szívig ért. Ha Lufi szomorúnak látta a fiút, minden ízében reszketett ő is, ha pedig mosolygott, nála boldogabb léggömb nem volt a világon.
Azonban jött egy nap, mikor a fiú nem figyelt eléggé, a gondolatai máshol jártak, és Lufit majdnem elsodorta a tavaszi szél. Akkor nagyon megijedt. Megijedt, hogy soha többé nem látja a fiút, és megijed a messzeség ismeretlenségétől. Bár köszönő viszonyban volt a szelekkel, nem bízott bennük, és tudta, mennyire szeszélyesek, csak kihasználnák tehetetlenségét, és meggondolatlanságból még olyan helyre találnák fújni, ahol kidurran. Arról nem is beszélve, hogy Lufi soha nem ismert más szeretetet a fiúén kívül.
Aggódva látta hát, hogy kedves gazdája napról napra lazábban tartja a madzagot, már nem kap ijedten utána, mikor egy kósza szélroham erősebben rántja meg, és a fiú nem volt vidám sem, és Lufi nagyon szomorú volt.
Aztán jött egy déli szélfiú, és incselkedni kezdett Lufival, csábította, ígérte neki az ismeretlen csodáit, de Lufi csak a fejét rázta, és amennyire lehetséges volt, lejjebb próbált süllyedni, közelebb a fiú dobogó szívéhez, a melegséghez, ami mindig megnyugtatta, megvigasztalta.
De a melegség mintha napról napra egyre hűvösebb lett volna, és Lufi fázott, de nem szólt egy szót sem, nem panaszkodott, csak nézte gazdáját, és szíve aggodalommal telt meg.
Egy keserves nap aztán a fiú keze elengedte Lufi madzagját, és ő rémülten vette észre, mint halad egyre magasabbra, magasabbra, olyan észveszejtő magasságba, hogy gazdája már csak apró pontnak tűnt a földön.
A szelek felkapták, ide-oda cibálták, és mikor a legerősebb - az északi - győzött, elsodorta messzire, míg fel nem akadt madzagjával egy vénséges vén cseresznyefán.
Egész éjjel sírt félelmében és fájdalmában. Három csillag megsajnálta, és leereszkedett hozzá, és vigasztalták, csitítgatták minden éjszakán. A cseresznyefa is megígérte neki, ha kedvező szelet kap, elereszti a madzagját, és visszajuthat kis gazdájához.
Hosszú napokig nem történt semmi, míg nem jött egy déli széllány. Lufi illedelmesen megkérte, vigye haza. A széllánynak megesett rajta a szíve, és hazaröpítette.
Lufi megtépázva ért haza, leeresztett, még inkább kifakult. Sikerült megtalálnia a fiút, de az mintha nem örült volna neki. Elmagyarázta, hogy szándékosan engedte el a madzagot, és mikor Lufi elszörnyedve tudakolta, miért tett ilyet, a fiú ezt mondta neki: Mert ez szolgálja leginkább az érdekeidet. Nem akartam, hogy nagyon lekösd magad mellettem, nem akartam, hogy lemaradj bármiről, hogy ne élhess.
Pont ezekben a hetekben éltem alig, Te ostoba! - gondolta Lufi szomorúan.
A fiú megígérte, hogy megtalálják a módját, hogy ismét olyan kapcsolatuk legyen, mint volt, anélkül, hogy úgy érezné, Lufi nem elég szabad.
De Lufi úgy gondolta, azért történt mindez, mert ő csak egy csúnyácska, fakó színű léggömb, aki igazából nem érdemli, hogy szeressék. Elfogadta a fiú ajánlatát, de szomorúan és kétségekkel tekintett a jövőbe, melyre árnyékot saját hasznavehetetlenségének és értéktelenségének tudata, és bár várta, hogy a dolgok valóban rendbe jönnek, ahogy a fiú ígérte, nem mert hinni a boldogságban.

430 egyedi megtekintés
1 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

jaj-jaj... és mi történt azután? :( :(

Szia Csepi! Az ezután még történik

Értem.
Nagyon jól írsz!!! Ez nagyon tetszik most nekem! Kár, hogy szomorú...(eddig..)

ja, ez nem folytatásos :) inkább azt próbálja érzékeltetni, hogy egy rossz döntés mekkora károkat okozhat másban, és milyen nehéz lehet utána mínuszból indulni.
ha valóban tetszik, akkor merem ajánlani magam: http://www.gorbekor.hu/%C3%ADr%C...
ez folytatásos, és már 9 rész olvasható belőle a Görön :)

Jövök fésülni, csak fáradt vagyok, és nem nagyon van agyam.

Azért érdemes lenne átfésülni, mert itt-ott van benne hiba. De az ötlet remek, végig lekötött és "tetszett" a befejezés is. ( mint befejezés tetszett, az életben meg nem, de ez már így van.)
Ölellek: Dana

Köszönöm. Valami új formába akartam ölteni magam. Léggömb még semmilyen írásban nem voltam :) Biztos vagyon benne, hogy akadnak hibái, hiszen nem vagyok egy nagy novellás típus, majd átolvasgatom párszor :)

Én is ölellek:
Mirtill