Meztelen (+16)

Sangre képe

Árammal vert szárnyak ciklus

Oly sokáig éltem az érzés és érzékelés nélkül, már majdnem megszoktam, hogy nincs, amikor visszajött és belelógatta a farkát a levesembe. A leghihetetlenebb az volt, hogy sokadszorra is elájultam tőle, pedig majdnem egy év telt el azóta, hogy utoljára egymáshoz értünk. Érintéseit már lemostam a bőrömről, a hangja elpárolgott a fülemből és ha néha láttam, hiába figyeltem, nem találtam benne azt a csodát, ami egykor annyira elbűvölt. Hideg volt és távolságtartó, mintha sosem ismertük volna egymást. Ilyenkor elgondolkodtam, ki a fene ez, mert biztos nem az, akit valaha szerettem .
Aztán ott volt. Rosszkor voltam a rossz helyen, és még a szerelemre sem foghattam, mert bárminek több köze lehetett volna ehhez.
Negyedik alkalom volt, és most kétséget kizáróan tárgy voltam, de nem gyűlöltem érte, úgy véltem, így nem tudok belebonyolódni.
A következőnél azonban minden érzékemet betöltötte. Tapintottam és ízleltem a bőrét, magamba szívtam az illatát. Nem Ő tett magáévá, fordítva történt. Egyszer az életben én használhattam Őt, és feloldódtam gyönyörének extázisában, megrészegültem a kéjtől, amit okoztam neki, a forró bőrének remegésétől az érintésem alatt, élvezetes mordulásaitól. Feloldódtam benne, elájultam tőle és attól, mennyire kivetkőzött magából.

Csupán a nekem feszülő testére volt szükségem, Rá, akivel elhajózunk az őrületbe a kéj hullámain, harapva, karmolva, nyögve, az élet meztelen, mocskos, mégis szépséges remegésében.

41 egyedi megtekintés
1 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

Mindenkitől bocsánatot kérek, akinek nem reagáltam a hozzászólására! Akkor még piszkálódásnak vettem a negatív építő kritikát, de ehhez is fel kell nőnie az embernek :)

Semmi baj, hozzá kell szoknod. :-)) Igen. jól látod, fel kell hozzá nőni! :-))

Az elején van egy kis hiányérzetem. Mit kezdtél a levesbe lógatott farokkal.? Mondjuk kevergetted vele a levesed? Meglepő és jópofa indítás után ez valahogy elsikkadt a többi érzelemgazdag mondatban. :-))

Nekem ennyi idő elteltévelaz egésszel hiányérzetem van. :)

szió,
nekem egyszerűen úgy tökéletes, ahogy van :) éreztem már hasonlót, s nagyon jól megragadtad azt az érthetetlen fájdalmas gyönyört.

A verseiddel teljesen lenyűgözöl (szinte) mindig, de ennél a prózádnál hiányérzetem van. Nem tudom megmondani, hogy mi, de úgy érzem sokkal több van benned, mint amit itt olvastam most.
Ismered Pauline Réage O Története című művét? Úgy vélem tudnál Te hasonlót írni! Ez hatalmas dicséret ám tőlem :)

Ha erre gondolsz akkor ennek így is kell kijönni.A népek ebben a kérdésben érzékenyebbek .ha az úton megbotlasz elesel és megütöd magad ha a szakadék szélén botlasz meg lezuhansz .Ha nézel egy meztelen nőt két képen ( a nő ugyan az ) .Az egyik kép egy akt a másik egy pornó.Ha aktot akarsz rajzolni akkor művésznek kell lenned.Biztos érted mit akarok mondani,Egy ilyen korhatáros művet roppant gondossággal illik elkövetni mert nem ,mindegy mi az üzenete.Nem baj mert pont azért vagyunk hogy mindenki fejtse ki az álláspontját így tanulunk.Szerintem kicsit gondold át még egyszer.A farok belógatásnak is lehet funkciója. Csak azért leirni valamit mert esetleg úgy történt az fajtiszta naturalizmus.Aki szereti majd megőrül érte.

Kovács Sándor képe

Ehh...

"Csupán a nekem feszülő testére volt szükségem, Rá, akivel elhajózunk az őrületbe a kéj hullámain, harapva, karmolva, nyögve, az élet meztelen, mocskos, mégis szépséges remegésében."

Ha csak a testre van szükség, akkor a következő mondat érzelmességét - ami már egyértelműen egy adott személyhez, A személyhez köthető - hová tegyem?

Ez a faroklógatás meg... valamiféle perverzió lehet, de az írásod nem a perverziókról szól.

"Csupán a nekem feszülő testére volt szükségem, Rá, akivel elhajózunk az őrületbe a kéj hullámain, harapva, karmolva, nyögve, az élet meztelen, mocskos, mégis szépséges remegésében."

Valóban bénán fogalmaztam, de úgy értettem, hogy az Ő testére, mert mással nem lehetett volna.

Távol állnék az igazságtól, ha azt mondanám, nem tetszett. Amiről írsz, arról igen jól, érzékletesen, remek szavakkal és képekkel, átérezhető és azonosulni lehet vele. Engem zavarba hoznak ezek az írások, nem azért, mert prűd, vagy szégyenlős lennék, csupán arról van szó, hogy vannak olyan részei az életnek, amelyeket megírok gondolatban, de sosem mutatom meg másnak, mint annak, akinek szól. De ez csak az én hülyeségem, ne is törődj vele. Ettől függetlenül tetszett.

egy elütés, hogy ne kelljen keresned: "késéget" bizonyára kétséget írtál, csak elveszett egy betű a rengetegben... :)

szeretettel: Gabi

Köszönöm, Gabi, hogy megtaláltad a szökött T betűmet. :) Nem állt szándékomban zavarba hozni senkit, én magam sem igen írok ilyeneket, csak kipróbáltam. Prózában amúgy sem tevékenykedem olyan aktivitással, mint a verselés terén. :) Azért örülök, hogy tetszett.

Szeretettel:
Mirtill

Hümm... Végül is tetszet a történeted, de nem nevezném novellának, mert számomra nincsen benne váratlan fordulat, csattanó, inkább magát az érzést írtad le :) Nem nevezed konkrétan nevén a dolgokat, és ez azért jó, mert több fantáziát enged az olvasónak. :-))

Üdvözlettel: Deb

Voltaképpen tetszett is, meg nem is. Az első mondat, a farkával a levesben, szerintem nem szükséges. Ami utána jön, az helyénvaló. Talán szándékosan indítottál egy ronda, vulgáris bevezetéssel, hogy utána értékeljük azt, hogy szépen írsz, de jobban éreztem volna magam, ha mindezt anélkül írod, hogy belelógatná a fiú a farkát a levesedbe.
Van még egy bajom. A "Rosszkor voltam rossz helyen" fordulat számomra már annyira nem újdonság, hogy kerülném.
Ettől függetlenül tetszett. Bár van benne két elütés, de azt keresse meg más!
Üdv!
Attila

Kedves Attila! Nem akartam csúnyán kifejezni magam, csupán őszintén. Az elütéseket megkeresem, és javítom, amint alkalmam lesz rá. Észrevételeidet természetesen átgondolom.

Üdv:
Mirtill

Én szívesen olvastam ezt kis novellát. Tetszett is, értelmes, tömör, vérbő írás.
Talán a tizennyolcas jelzés túlzás. :) Finom utalások vannak a művedben az aktust illetően, ízléses, jó megfogalmazás. Olvasás közben szinte már irigyeltelek a leírtakért. :D
És ha tizennyolcas, akkor magácska csukott szemmel írta? :P