A változtatás 07. fejezet

Remete képe

Kedves Barátaim!
Az ide feltöltött írásommal pályázaton indulok, és a pályázat feltételei között az áll, hogy máshol ne jelenjék meg az írás, ezért kérlek, nézzétek el nekem, hogy a szöveget eltávolítottam. Bízom benne, hogy megértitek, a megmérettetés több felületen is fontos a számomra. Amint a pályázat lezajlik, visszatöltöm az írást. A hozzászólásokat, melyeket ezúttal is köszönök, érintetlenül hagytam.
Remélem, hogy kezdeményezésemet barátsággal fogadjátok.
Üdvözlettel:
Attila

2 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

Még mielőtt múzeum lett az Andrássy út 60.bérelhető volt irodának.Egy ismerősöm dolgozott ott egy olajipari magáncégnek.Vettek iroda bútorokat és senki se tudta őket összerakni.A srác oda vitt és kerestem egy kis pénzt.Némi tanulmányozás után összeraktam a cuccot.A haverom megkérdezte tudom-e milyen épület ez.Fogalmam se volt.Levitt a pincébe.Nem sok mindenre emlékszek de voltak ott téglafülkék amik akkorák voltak mint egy szekrény deszka ajtók voltak előtte Csak állni lehetett benne azoknak akire ezt rázárták Derék magasságban vas karikák voltak a falba erősítve nehogy túl kényelmes legyen a dolog Nyilván még oda is kötözték akit bezártak. Sok ilyen fülke volt. Mikor már múzeum lett én soha se mentem el.Nem nagyon érdekelt ,.Eltudtam képzelni és mindent elhiszek róluk.Az apámat rendszeresen vitte gyerek koromban a nagy fekete autó.Hitelesen írod meg.Izgalmas ami Zsuzsival történik,na meg a baleset is az volt.Várom a folytatást!

Kedves Artur!
Nem lehetett vidám élmény ott dolgozni. Én sem kívánkozom oda látogatónak. A feleségem a tanítványaival járt ott párszor, beszámolt a helyről, de sok ismeretem van a korról - hozzád hasonlóan, a kínzóeszközök megtekintése nekem sem fontos. Elég jó fantáziám van ahhoz, hogy elképzeljem azt, ami ott zajlott. Katonaként elvittek egy baráti látogatásra Gödöllőre az akkor szovjet laktanyaként funkcionáló kastélyba, és messziről megmutatták a gödröket, ahová be kellett állnia a fogdásoknak. Az a látvány sem üdített fel, de persze ha most a guantanamoi börtönről hallok, akkor elgondolkodom a dolgok relativitásán.
Az életed néhány részletét olvasva azt hiszem, megtisztelő, ha hitelesnek látod a munkám. Sokat törtem magam azért, hogy hiteles legyen.
Üdvözöllek, és köszönöm,. hogy olvasol!
Attila

Bonyolódnak a szálak. :) Szegény Satya! Összeszorult a szívem és felkavarodott a gyomrom amikor a vallatásáról olvastam.

Azt akartam, hogy ezt érezze az olvasó. Mégis azt hiszem, hogy egy kicsit torzítottam a tényeken, bár a lényeg sértetlen maradt. Valószínű, de bizonyos nem vagyok benne, hogy tizennyolc év felettiekre volt érvényes az eljárás. Ez semmit sem von le a lényegből, ami szerint a valóság ez volt. Sokan szóltak erről személyes élményeket előadva, és igazolva azt, hogy nem egyetlen ember lázálmait mondják el. Két nagybátyám ült hónapokat éveket, de csupán internáltként, ők erről nem számoltak be, mert nem vallatták őket. Az ő esetük nem az egyéni ellenállók esete volt. Az internálótáborokban azokat gyűjtötték, akik veszélyesek voltak, de esetük nem lehetett precedens.
Az előző résznél leírtam, hogy a párna alá dugott fegyver szokásos eljárásnak számított, ezt személyes ismerősöm példája is igazolta nekem. Szintén az ő példája a közvetlen bizonyíték nekem a fortélyosan kikényszerített besúgásról is. Ugyancsak ő, akit fegyverrejtegetés címén ítéltek el, szabadulása után befejezhette az egyetemet - ami nem volt általános akkor - és gyorsan emelkedve a ranglétrán egy középvállalat személyzeti vezetője lett. Nem kell találgatnom, hogy elítéltből miként lett vezető, amikor mások még a brigádvezetői vagy raktárosi pozícióig sem juthattak el azzal, hogy értettek a munkájukhoz.
Köszönöm, hogy kitartasz a regény mellett Kedves Dana!
Megígérem, hogy az élet a regényben igazságosabb lesz, mint a valóságban. (Noná! Sci-fi!)

Szeretem olvasni, mert jó! Én csak olvasói szemszögből tudom értékelni. :) Mindig várom a folytatást.

Kedves Dana!
Tudom, hogy a monitorról regényt olvasni kicsit körülményes dolog, ezért megtisztelsz azzal, ha minden elemzés nélkül, olvasóként kitartasz mellettem. Majdnem azt mondom, hogy ez az igazi. Ha egy kolléga olvasóvá tud átminősülni, az hízelgő, és hálás vagyok érte.
Holnap töltöm a következő részt.
Üdvözöllek!
Attila