Az Unikornis legendája ( folytatás VI. )

Rathos képe

Mintha száz ló patája egyszerre verte volna a földet, olyan dübörgéssel hullott alá a főárboc hatalmas vitorlája. A ponyva egyetlen csattanással megfeszült.
- Köteleket feszíts!- jött ordítva a parancs. Az emberek ide-oda rohangáltak, mindenki tökéletesen tudta a dolgát. Pár pillanat múlva az Unikornis büszkén dagadó vitorlával hagyta maga mögött a kikötő szürkeségét. A magasban sirályok röpködtek, kísérve a távozó hajót, miközben búcsúrikoltások közepette néha alábuktak, és egészen közel süvítettek el mellette. Az erős szél még az öbölben is méretesre korbácsolta a hullámokat, melyek az unikornis fejet formáló orrdíszig is felcsaptak olykor.
A kapitány a hajó hátsó részén lévő hídon állt, zöld uniformisát folyton-folyvást ostromolta a vad szél, mintha csak le akarná tépni róla, tiszti kalapját pedig már fejére kellett szorítania, mert félő volt, hogy a vízben landol. Tőle jobbra, valamelyest mögötte, Medve irgalmatlan alakja tornyosult. A hatalmas, pofaszakállas figura épp a hajókormánnyal birkózott, próbálta a haragos hullámok között is szépen vezetni hőn szeretett Unikornisát. Holló is felsietett a hídra, miután lent kiosztott néhány parancsot.
- Irány a folyó, talán még kiérünk előttük…- fejtegette a kapitány, mikor a francia érkeztével immár mindkét elsőtisztje ott volt mellette.
- Nem biztos… ahogy kikötöttünk értesítették őket… Ha a másik kikötőben volt hajó... - vélekedett a francia, de nem kellett befejeznie.
- Ha a tengerre nyíló torkolatnál várnak minket, akkor végünk! Sas!- ordította túl Lilion a tomboló szelet.- Sas! – kiáltott újra, mire végre a kasból kiemelkedett egy kerek, kopasz fej.
- Igen is kapi…..kapitány…- gőgicsélte fentről. Persze közel sem volt ennyire részeg, csak a móka kedvéért rájátszott. Nem tudta, hogy a lehető legrosszabb időpontot választotta a tréfálkozásra, ám a lány gyilkos pillantása hamar ráébresztette erre.
- Azt ajánlom, jól nyisd ki a szemed te iszákos disznó, mert ha miattad léket kapunk, Poseidonra esküszöm, hogy karóba húzatlak az Unikornis szarvára.
Sas akár részeg is lehetett volna, ettől biztosan kijózanodik, félretette a tréfát, és komolyan bólintott.
- Irány a folyó!- ordította túl a szelet Lilion.
- Irány a folyó!- ismételte fentről Sas.- Húsz fokkal balra!
Medve vaskos kezei azonnal dolgozni kezdtek, megtekerték a kormányt, mire az egész hajó finoman jobbra dőlt és fordulni kezdett.
Jony még lent bíbelődött a hálóhelységben, mikor a kihajózás elkezdődött. Hallotta a parancsokat, a tucatnyi láb dobogását, mely felette döngött, érezte, hogy lassan megindulnak. Gyorsan a fedélzetre sietett. Amint felért a fedélközből, arcába csapott a hideg, vad tengeri szél, az ég felbömbölt, és szinte pontosan ezzel egy időben a kövér felhők szabadjára engedték régóta pátyolgatott nehéz terhüket. Összefüggő vízfüggönyként hullt alá az eső, mintha csak szándékosan akarná elverni a lentieket.
A hajó néha nyikorgott egyet, ahogy egy méretes hullám oldalba vágta, miközben a fedélzetén lévő matrózok ide-oda sereglettek. Egyre csak közeledtek az öböl bejáratául szolgáló folyóhoz, mely egy hosszú kacskaringós út után egyenest a tengerbe torkollott. Már egészen közel értek hozzá, mikor egyszer csak fent a kasban Sas észrevett valamit. A folyó már nem volt üres.
- Hajók! Hajók!- kiáltotta fentről. – Két nagyobb dupla ágyúsoros bestia és mögöttük egy kisebb uszály.
- A zászlót nézd te ostoba! Van rajtuk felségjelzés?- kiáltotta vissza Fekete Sellő, miközben lerohant a hídról, átsietett a fedélzetre és a hajóorrhoz érve elővette mellényzsebéből látcsövét. Kihajtotta, és a folyón felúszó hajókat kezdte vizsgálni. A vitorlák felett pontosan ugyanakkor fedezte fel a hovatartozást jelölő felségjelzést, mikor Sas elkiáltotta magát.
- Angolok kapitány...
- Gondban vagyunk…- túl gyorsan ideértek.- jött Holló hangja, aki időközben a lány mellé lépett.
- Felhajóznak a folyón. És ezek nem akármilyenek… nehézfiúk.- sóhajtott borúlátóan Lilion, miközben az Unikornisnál másfélszer nagyobb angol hajókat szemlélte.
- A szoroson nem férnek ki! Ekkora hajókkal nem mernek a zátonyok közé menni.- adta a burkolt tanácsot a francia. A kapitány pillanatok alatt mérlegelt, jól tudta, hogy más esélyük a túlélésre nincsen. Döntött.
- Megfordulunk! Irány a szoros!
- Kapitány?- hitetlenkedett Sas, és amúgy is méretes szemei most hatalmasra tágultak.
- Gyerünk!- ordított rá a lány indulatosan.
- Fordulunk! Kilencven fok jobbra!
A kormányos jóízűt mosolygott. Az angol erők feltűnése – dacára annak, hogy halállal fenyegettek - jó kedvre derítették, érezte azt a bizsergető érzést, amit csak az adrenalin adhat. Boldogan fordította hát az Unikornist életveszélyes útja felé.
A matrózok feleszmélve a kezdeti sokkból munkához láttak, feszültek a kötelek, a tengerjáró hasította a viharos hullámokat, miközben az ég még mindig bőszen szórta rájuk fertelmes áldását. A szél olyan viharossá változott, hogy a vékony, hosszú esőcseppek néhol már vízszintesen estek, és most először vakítóan fehér fény szaladt át az égbolton. A villám, úgy tűnt, kettészaggatja az eget, és a pár másodperccel később érkező félelmetes bömbölés a haldokló mindenség fájdalmas kiáltásaként hatott.
- Sebességet gyűjtünk. Engedjétek le az összes vitorlát! Le a vitorlákkal!- adta ki a parancsot Sellő.
A matrózok rohanvást indultak eleget tenni a parancsnak, mire az első és hátsó árboc ponyvái egyszerre feszültek és hasasodtak meg. Az Unikornis teljes vitorlázatának pompájával szelte a vizet, szinte szárnyalt.
- Nyolc csomó kapitány!- kiáltott le fentről Sas.
A Silona öböl szorosát - melyet már régen nem használt senki ki és bejáratként, tanulva a rengeteg elsüllyedt hajó csúf sorsából - kétoldalt, akár két bástya, ormos sziklamagaslatok határolták. Olyan volt ez, akár egy tengeri várfal természetes kapuja. A szirtek teteje legalább háromszor olyan magasra hágott, mint az Unikornis fővitorlájának csúcsa, és szélességében sem volt több tíz-tizenkét hajóénál. Ez a keskeny kis átjáró azonban bőven szolgált zátonyokkal, és az elsüllyedt hajók roncsai is komoly veszélyeket jelenthettek.
A tenger hullámzott, s néha előbukkant egy-egy sziklaóriás, majd ismét visszabújt a víz takarásába. Életveszélyes játszma volt ez, rossz nyerési esélyekkel, de a legénység éber volt és felkészült, s nem utolsó sorban helyén volt a szívük is.
A kasból Sas figyelt, kerek szemei ide-oda villantak, mindig lecsapott, ahol egy zátony kiemelkedett a vízből, s fejében máris precíz víz alatti térkép kezdett körvonalazódni.
Az Unikornis az erős szélnek és kibontott vitorláinak köszönhetően sebesen szelte a habokat, egyenesen a háborgó öböl felé. Egészen közel jártak már, mikor az első angol hajó kifordult a folyótorkolatból, és utánuk eredt. Jó három-négy kilométer volt már az előnyük, és egyre csak gyorsultak, lehetetlenség volt utolérni, ám ekkora sebességnél szinte biztosnak tűnt, hogy zátonynak szaladnak, vagy a szél kap bele a vitorlákba, és vágja őket sziklának a szorosban. Akkor beérik őket üldözőik, és a mozgásképtelen hajót akár messziről is rommá lőhetik.
- Kilencszáz láb a szorosig!- kiáltotta le fentről Sas. Nagy kerek szemein újabb és újabb vérerek jelentek meg, lassan egész hálózatot alkotva.
Idegességében beharapta ajkait, próbált még többet felfedezni a víz alatt megbúvó sziklákból, s nem belegondolni abba a ténybe, hogy mi vár rájuk, ha az angolok kezére jutnak.
- Vitorlákat fel! – jött a kapitány parancsa. A matrózok fürgén a vitorlakötelekhez siettek, és munkához láttak. A méretes vászonleplek pillanatok alatt megrogytak és eltűntek, bár a legényeknek komoly harcot kellett vívniuk a széllel. A hajó csupaszon siklott tovább.
- Mademaiselle, ez a sebesség kitart a túloldalig?
- Nagyon remélem Holló. Ha az Unikornis lelassít, vagy megáll a zátonyok között, végünk. – felelte borúsan a lány, majd visszasietett a hídra. Egy vékony alak követte árnyékként, alig ért fel a lépcsőn, Jony már mellette volt.
- Kapitány! Segítségükre akarok lenni. – mondta a fiú, a szél úgy verte a vizet az arcába, hogy karjával el kellett takarnia azt.
Lilion azonban, úgy tűnt, meg sem hallja. Csak állt ott méltóságteljesen, akár egy kőszikla, borús tekintetét le sem vette az előttük tomboló hullámokról, melyek nagyokat csattanva törtek meg egy-egy előbukkanó zátonyon. A lány zöld uniformisa teljesen elázott, haja is testéhez tapadt, az eső folyton folyvást az arcába vert, ám szép vonásai rezzenéstelenül elszántak maradtak. Villám cikázott át az égen, fehérsége körülölelte vékony alakját.
- Kapitány! – kezdet újra Jony, mire a lány, úgy tűnt, felriadt a merengésből.
- Azzal segítesz, ha nem vagy lába alatt, kölyök! – válaszolta Sellő, jelezve, hogy elsőre is hallotta.
- Zátony két óránál! Zátony két óránál! – sipákolt fentről Sas. Medve erős karjai dolgozni kezdtek, a hatalmas kormánykerék szédítő gyorsasággal pörgött, s az egész hajó élesen jobbra dőlt.
A hullámok haragosan csaptak össze körülöttük, a néha előbukkanó zátonyok fenyegetőn meredeztek, ám a gyors kitérő manővernek köszönhetően a legközelebbit könnyedén kikerülték. De az igazi veszélyek még csak most jöttek.
- Zátony tizenegy óránál!
A pofaszakállas alak most gyorsan az ellenkező irányba tekerte a kormánykereket. A hajó pillanatokon belül ide-oda dőlt, a fedélzet csúszott a rengeteg víztől, Jony pedig jobbnak látta, ha inkább elhagyja a hidat.
Az Unikornis, nem sokkal, de ezt a zátonyt is képes volt elkerülni.
- Kitart a sebesség! Átérünk! – mondta magabiztosan a kapitány, miközben fényesen villanó szemei az átjárón túlra néztek, a biztos megmenekülést jelentő végtelen óceánra.
- Zátony! Zátony közvetlen előttünk! Zátony! – sipákolt fent Sas rémülten.
Lilion derűlátása egy pillanat alatt szertefoszlott. A hajó ismét megdőlt az éles kanyarodástól, de a nagy sebesség miatt nem lehetett hatékonyan fordulni. Sas fentről látta már, hogy ezt nem ússzák meg. Még kivárt, tánha rosszak a számításai, és mégis elkerülik. Minden pillanat kínzó lassúsággal telt, húsos ujjai hófehérré váltak, úgy szorította az árbockosár peremét. Még mindig várt, de a zátony egyre közeledett. Gyomra egyetlen gombóccá formálódva a torkába szökött, alig bírt megszólalni:
- Ütközés!
Lilion szemei haragosan villantak a kas felé, de a megfigyelőt már nem látta. Sas az árbockosár aljába bújt, hogy az ütközés ereje le ne vesse fentről.
Medve minden erejét latba vetve az utolsó pillanatig tekerte a kereket, a matrózok az árbochoz kötözött kötelekhez szaladtak, és erősen megmarkolták őket. Jony látva ezt, hasonlóan cselekedett, odaszaladt a kötelekhez, és kézbekapott egyet. Éppen időben. A büszke hajó hatalmas reccsenéssel vágódott neki a sziklának, s megrázkódott, megdőlt. Jony nem számított ekkora csapódásra, nem is szorította elég erősen a kötelet, így az, amúgy is vizes lévén, kicsúszott kezéből. Egyensúlyát veszítve hátratántorodott, a megdőlt csúszós fedélzeten egyre nagyobb sebességgel lépegetett hátra, egyenesen a hajópalánk felé. Kétségbeesetten nyúlt kapaszkodó után, de már semmit nem ért el. Tudta, hogyha sürgősen nem sikerül megállnia, akkor egyszerűen átzuhan a korláton, bele a háborgó tengerbe, ahonnan nem jön ki többé élve. A vér is megállt az ereiben, mikor megérezte az Unikornis oldalpalánkjának kemény fáját a derekának ütődni. Hirtelen fordult egyet a világ, és együtt fordult vele ő is, egyenesen át a korláton. Szerencsére volt még annyi lélekjelenléte, hogy egyik kezével elkapja a peremet, és megkapaszkodjon, így hangos puffanással a hajó oldalának ütődött. A félelem szinte teljesen megbénította, csak lógott ott, alatta a hullámok halált ígérő táncot jártak, összecsaptak, vagy hatalmas erővel a tengerjárónak vágódtak, mintha csak szét akarnák morzsolni. Másik kezével is felnyúlt, hogy biztosabban kapaszkodjon. Fentről a fedélzetről lezúduló víz arcába csapott, az ujjai, úgy érezte, lassan csúszni kezdenek a nedves fán. Minden másodperc perceknek tűnt, pedig az egész csak néhány pillanatig tartott. Köszönhetően Medve bátorságának, kitartásának és az utolsó pillanatig tartó kormányzásának, az erős hajószerkezet ugyan nekicsapódva a sziklának megsérült, de csak végigcsúszott rajta, és utána rögvest egyenesbe állt. Jony számára azonban mindez egy örökkévalóságnak tűnt.
Az Unikornis, bár jóval lassabban, de továbbhaladt, Sas is előkerült az árbockosárból, Medve pedig hangosan kurjantott egyet örömében. A kormányos, úgy tűnt, teljes harci lázban ég.
- Le a tatba! Nézzétek meg a sérüléseket!- parancsolta Lilion.
Jony nagy nehezen feleszmélt a félelem okozta kábulatból, és erőt véve magán visszakapaszkodott. Nem sokon múlt, hogy otthagyja a fogát, és még mindg nem értek át a szoroson. Első dolga volt, hogy a hajóközbe ment a többi matróz után. Csak néhányan maradtak a fedélzeten.
A kölyök leért az első szintre, a hálókamrák és legénységi helyiségek szintjére, majd onnan továbbment, le a tatba.
A raktár szintjére betört a víz, már jó bokáig ért, az apróbb dolgok és faszilánkok kényelmesen lebegtek a felszínén. A legények hosszú sorba álltak, páran merni kezdték vödrökbe a vizet, ami a kígyózó soron gyorsan végighaladt, egyenest a fedélzetig. Aztán a vödör megkezdte útját vissza a tat felé.
- Zátony két óránál!- szüremlett le enyhén hallhatóan Sas kiáltása, de a tatba betörő víz robaja majd teljesen elnyomta.
Jony nem törődött a fönti kiabálással. A hajó ismét megdőlt kicsit, de ezt a tatban sokkal kevésbé lehetett érezni, mint odafent a fedélzeten. A kölyök inkább úgy döntött, hogy a feladatra koncentrál. Mivel a legények sora teljes volt, inkább vödröt ragadott és merni kezdte a vizet. Ám alig, hogy felemelte a merőedényt észrevette, hogy az alján lévő méretes lyukon át sebesen szökik az üríteni való.
- Ilyen az én szerencsém.- morogta, majd körbepillantott új alkalmatosság után. A víz tetején, a hajó oldalfala mellett békésen lebegett még egy vödör, és szemmel láthatóan ez teljesen ép volt.
- Ez kell nekem.- mosolyodott el a fiú, és bokáig gázolva a vízben érte ment. Sas hangja pont akkor jutott fülébe, mikor lehajolt volna.
- Ütközésre készülj!
Bármennyire is zúgott a víz, ez a mondat mindenki fülébe eljutott, Jony tudatába pedig egyenesen beleégett. Szinte érezte, mi következik…
A hajó ismét recsegve felsírt, a deszkák szakadó hangja hűvös halálszellőként érte el a fiút. Pechére tőle alig néhány lépésre szakadt fel a palánk fala, a deszkák szétnyíltak, ahogy az ormótlan szikla feltépte a hajótestet. A betóduló víz erős nyomása apró kavicsként repítette el útjából a legnehezebb hordót is, a faszilánkok pedig úgy repkedtek, mint mikor ágyúgolyó csapódik be, és töri szét őket. A víznyomás egy nagy erős deszkát is mozgásra bírt, sőt szabályszerűen elrepített, egyenesen a megdermedt fiú felé hajítva. Mikor Jony a hang irányába kapta a fejét, csak a beszakadó hajótestet, és a felé repülő fadarabot látta, de csupán egy pillanatig.
Aztán minden sötét lett, és ő vérző fejjel hanyatlott ájultan a vízbe.

104 egyedi megtekintés

Új hozzászólás

Volt itt egy hölgy aki olvasta...tetszett neki de ugy látszik törölte magát én se látom pedig jóravaló népsegnek látszot.Nézd én úgy vagyok vele ,hogy ide rakom vagy a fiókba.A fióknak sincs nagyobb értelme.Ha kész miért ne raknád fel? Az idő relativ vagy van vagy nincs de mindenképpen múlik.Ha nem találszvra időt ,hogy irj akkor már nem is fontos annyira.Az írás olyan mint a cigaretta.Szép a füstje de tulajdonképpen árt a belsőszerveknek.

Artur nem eszik azt olyan forron am :)
Szoktam errefele jarni, csak gyerkoc mellett mar nem sok idom van :)
Amugy az eredeti hozzaszolast nem latom. Torolve lett vagy csak itt nem latom?
Van mar folytatas, ha van ra kereslet felteszem :)

Mi is várjuk..már vagy 5 éve.Akkoriban láttuk Rathost utoljára...aztán sokan elszivarogtak még...vagyis nem sokan maradtunk azok is firkalók.A rajzosok festök fotósok jó szerével mind elmentek.Ez van kedves kzmdra. Üdv Artur.

No sokára de ideértem...:) Mint olvasó állítom,hogy részletgazdagon és olvasmányosan írsz..:) Nekem csak azzal kapcsolatban vannak kételyeim,hogy abban az időben használták e azt a kifejezést,hogy pl.hajó 11 óránál meg zátony kettő óránál...? Egyébként szívesen olvastam ezt is!

Szintén ne törödj vele ..nem vagyok szakértö és a történet sem ettöl izgalmas..ugy mérték ,hogy egy kötelet dobtak a vizbe és az behuzta a kötél többi részét Amire csomók voltak kötve bizonyos távolságokra Ahány csomonyi kötelet rántott be adott idö alatt annyi volt a sebesség. De nem fontos

Tudod mikor kell abba hagyni..rághatom megmaradt körmöm...A 8 csomot talán ne a Sas mondja a sebességet lent szokták mérni..Mentem négy csomoval az is elég gyors ..a nyolcat nem tudom mennyi de rohadt gyors

Nem hagylak sokáig rágódni kedves Artúr. Nagyon örülök, hogy nyomon követed a kis történetem:)
Igen elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem jobban utána ezeknek, de ezen már dolgozom. Lent szokták mérni a sebességet? Hmm:)

Na, jó izgalmassá tetted a végit....:-))))))

Igyekeztem felcsigázni az olvasókat...tudod a legjobb résznél abbahagyjuk mint a jó/rossz szappanoperákat :D