Tüskés Fridi kalandjai IV. fejezet

prince képe

IV. fejezet

Fridi ismerős helyekre ér, de csalódik

Matyi olyan könnyedséggel szökdécselt az ágak között, mint egy artista a trapézon. A süninek igencsak kapkodnia kellett apró lábait. Néha pihenőt kért idegenvezetőjétől. Ezeket a kis pihenőket valamelyik fa hűs árnyékába töltötte, és az arra kóborolt finomságokat nem hagyta tovább sétálni. A mókus ez idő alatt is, mintha felhúztak volna benne egy rugót, folyamatosan az ágakon ugrált. A sok bandukolás végül is célhoz vezetett. Matyi meglátta az erdőt kettészelő műutat.
- Megérkeztünk a köveshez – lelkendezett.
Leugrott, úgy, hogy pont a sün mellett landoljon – Innen nem lesz egyszerű, de megoldjuk, ne aggódj. Te odamész az út szélére, ott még biztonságos. Én majd a fáról mondom, mikor mehetsz át a túloldalra. Gyorsnak kell lenned, mert ezek, mint a szél, úgy rohannak. Süni odaaraszolt az út széléhez. Szerencsétlenségére egy hatalmas kamion robogott el ott, ahol Fridi megállt. A szele visszarepítette a fák közé. Ijedtében még a levegőben összegömbölyödött, de ezzel csak azt érte el, hogy az összes lehullott falevél felszúródott a tüskéire. Nem látszott más Fridiből, csak két gombszem, amint ijedten kukucskál egy kupac levél alól.
- Ez közel volt… – mondta Matyi, aki alig bírta visszafojtani a nevetést, de aztán minden igyekezete ellenére kitört belőle: a hasát fogta, úgy kacagott, az egész teste rázkódott.
Fridi sértődötten ül le a fa tövébe, amelyik megállította. Majd végignézett magán, és a tüskéire szúródott falevelek láttán belőle is kitört a nevetés. Ám ezzel még nem ért véget ez a kis kaland. Matyi addig hahotázott az ágon, mígnem megcsúszott, és Fridi mellé pottyant. Nagyot nyekkent, amint a hátsóján landolt. Egy pillanatra mindketten elhallgattak az ijedségtől, de Fridi, amint meglátta, hogy nincs baj, na, akkor aztán a könnye is potyogott, úgy kacagott. Matyi vele tartott. Egymás nyakába borulva, hullámokban tört rájuk a nevetés. Amikor megnyugodtak, Matyi egy újabb próbát javasolt. Fridi rábólintott.
Matyi visszaugrált a fára. Fridi most nem merészkedett annyira közel az út széléhez. Szerencsére, mert újabb teherautók zúgtak el, nagy szelet kavarva maguk után.
Matyi, amikor úgy érezte, hogy szabad az út, elkiabálta magát:
- Mehetsz! Futás! - Fridi nekiiramodott, de fentről újabb vezényszó hangzott el:
– Várj! Mégsem jó! Bocs, nem láttam a kanyartól – szabadkozott a mókus.
Egy perc sem telt el Matyi megint kiált:
- Most, most jó! - Fridi ismét lendületet vett.
Az út szélénél járt, amikor Matyi rémült hangját hallotta.
- Ne, ne, vissza! Bocs, gyorsabban jött, mint gondoltam!
Zavartan nézett mindenfelé, de a sünre nem mert. Fridi hátrált, de készen állt egy újabb rohamra. A jelzés nem érte váratlanul:
- Gyerünk, tiszta a levegő!
Majd kis idő múlva:
- Állj meg, gyere gyorsan vissza! - és ez így ment jó darabig. Fridi kifulladva a sok felesleges rohangálástól, lerogyott egy árnyat adó bokor tövébe, és felkiáltott a fára:
- Nem vagyok biztos benne, hogy ezt így kell csinálni!
Matyi sértődötten jött le a fáról. A bokor alatt pihegő barátja mellé telepedett.
- Látod, meg kellett volna tanulnod ugrani – és ismét megcsodálta izmos ugrólábait.
- Én mindig átugrom a túloldalra – hangjában dicsekvés bujkált.
- Rendben, akkor növesztek olyan lábakat, amilyen neked van. Lehet, hogy egyszerűbb lenne, mint ezen az úton átkelni – élcelődött keserűen a tüskés. Tudod mit, majd átmegyek úgy, ahogy szoktam.
Arcán nagy elszántság tükröződött. Nem is húzta tovább az időt, kisomfordált az út széléhez, körülnézett, megállapította, hogy nem közeledik az úton semmi.
Behunyta a szemét, és inaszakadtából futni kezdett a túloldal felé. Mire ismét kinyitotta, mélyen az erdőben járt. A túloldalon!
- Jihhíj – kurjantott egy hatalmasat örömében.
Közben Matyi is odaért, csak ő a levegőben tette meg az utat. Fridi megragadta barátját, és táncra perdült vele. Közben Matyi morgolódott. Korholta a sünit azért, ahogyan átkelt az úton.
- Ez nagyon veszélyes volt, és többet ilyet ne csinálj! - Fridi nagy boldogságában vigyorogva tett ígéretet mókus komájának.

A nagy ünneplésben mindketten megéheztek.
Fridi az avar alól elősétáló rovarokat eszegette, míg Matyi a magával hozott mogyorókból ropogtatott el párat.
Közben megegyeztek abban, hogy Matyi hazamegy, mert innen már a süni elboldogul egyedül is. Evés után szundikáltak egy keveset. Ébredés után hosszasan búcsúzkodtak, Fridi szeme sarkából még egy könnycsepp is kicsordult.
Azután ki erre, ki arra vette az útját.
Fridi felismerte azt az ösvényt, amelyiken eltévedt.
Futva, ugrándozva, boldogan szaladt abba az irányba, ahol régi lakhelyüket sejtette. Egyre ismerősebb lett minden. Kiáltozni kezdett:
- Anyu, Apu, Anyu…! - Megállt egy pillanatra és fülelt, hátha meghallja a választ a fák közül.
Semmit sem hallott, ezért ismét szaladni kezdett. Biztos volt abban, hogy jó helyen jár. Futtában kiáltozta szülei, és testvérei nevét, de már nem állt meg hallgatózni, mert meglátta azt a kedves, ismerős tisztást.
Azt a tisztást, ahol az a hatalmas fűzfa állt középen, ahol olyan sokat játszott testvéreivel, ahol laktak. Egészen a fűzig szaladt.
Onnan már látni lehetett a sünlakot.
Igen, ott volt, hazaért!
Lekucorodott a fa tövébe.
A nagy boldogságba azért egy kis félsz is beleköltözött:
- Mit fog szólni a papa…? – mondta csak úgy magának.
Tüskéit hátralapítva araszolgatott a sünfészek felé. Sem hangokat, sem mozgást nem vett észre. Ez a szokatlan csend valahogy rossz érzést keltett benne…
Odaért a kuckójukhoz, bekukucskált. Üres volt. Tanácstalanul toporgott a lak közepén.
- Biztosan engem keresnek – gondolta, de csalódottsága és az elkeseredése egyre csak nőtt.

-folyt. köv.-

8 egyedi megtekintés
1 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

Hopp! Most látom, van itt még fejezet. Jövök, jövök, jövök. )))

Óóóh Te kis Fridi! )) Izgalomba hozod az olvasót. Csak ügyesen, okosan, mondanám.

Most akkor várnom kell? Beértelek. No, figyelem , amikor felteszed a következő részt, és "lecsapok".

kedves történetedre. Kikapcsol, s bár még reggel van, frissen emésztgetem, és jó kedvre derít.

Marcsi

Már valamelyik résznél írtam. Nem nyegle vagyok, és azért kurták a válaszaim, hanem kigyűjtöm az összes problémát, és aszerint tervezem a javításokat, korrigálásokat. Nagyon köszönöm a hasznos hsz.-ket. :-)

Már-már bevett gyakorlat, hogy megírom a magam kis hozzászólását, és csak utána olvasom el TimO-ét, és csodálkozom rá újra és újra a nagyszerű meglátásaira. :)

Erről jut eszembe:

,,az arra kóborolt finomságokat nem hagyta tovább sétálni" - ez olyan, mintha a finomságok kóborlását valamiféle külső tényező idézné elő. :) Szerencsésebbnek tartanám az arra kóborló megfogalmazást.

,,"Közben Matyi is odaért, csak ő a levegőben tette meg az utat." - inkább a fák között nem?"
Végül is igen, bár ennél talán még pontosabb lenne, hogy lombok között, vagy ágak között.

:) Nagyon helyes, hogy nem hagyod befolyásolni magadat a hsz-eimmel :)
Amúgy meg huh... :)

Már látom, lesz ebből valami. :-)

Egyre izgalmasabb a történet, mint egy igazi utazóregény :)
Csak itt nem hippik/életművészek/számkivetettek/bújdosók/stb. vannak, hanem egy aranyos kis süni és állati jófej barátai :)

Egyre kevesebbet tudok hozzáfűzni, de ez nem azért van, mert egyre hanyagabbul állnék hozzá, egyszerűen csak kevesebb az észrevételem. :) Tisztábbnak érzem a megfogalmazásokat, nem találok benne olyan ellentmondásokat, mint korábban. Egyre jobban tetszik :)

„Ezeket a kis pihenőket valamelyik fa hűs árnyékába töltötte”
Pihenőket töltött a fa árnyékába… :) helyesen: árnyékában

„Szerencsétlenségére egy hatalmas kamion robogott el ott, ahol Fridi megállt.”
Egyrészt a kamion kicsit megzavart, mert eddig hatalmas szörnyekbe és viharokba bújtattad az autókat, innentől kezdve azonban egyértelműen megmondod. Fridi azóta sem tudja, hogy az egy kamion, nem? :)
Másrészt, ahogy korábban úgy emlékszem, volt olyan észrevételem, hogy valahol zavarosan illeszted bele az alanyt a szövegbe, itt most úgy érzem, hogy felesleges beleírni a mondatba, hogy Fridi állt meg, mert az előző mondatban benne van egyértelműen.

„Ijedtében még a levegőben összegömbölyödött, de ezzel csak azt érte el, hogy az összes lehullott falevél felszúródott a tüskéire. Nem látszott más Fridiből, csak két gombszem, amint ijedten kukucskál egy kupac levél alól.”
Ennél a résznél elkezdtem jóízűen nevetni, és ahogy tovább olvastam, csak nem tudtam abbahagyni! :) Ez itt nagyon aranyosra sikerült, gratulálok :) Az ilyen részek a kedvenceim a történetedben.

„- Látod, meg kellett volna tanulnod ugrani – és ismét megcsodálta izmos ugrólábait.
- Én mindig átugrom a túloldalra – hangjában dicsekvés bujkált.”
Mikor a következő sorhoz értem, azt hittem egy pillanatig, hogy Fridi válaszát fogom olvasni. Nem értek a gondolatjelezéshez, de a mondat folytatását lehetne még ugyanabba a sorba írni, valahogy így, nem biztos, hogy pontosan, de ilyesmi módon:
- Látod, meg kellett volna tanulnod ugrani. Én mindig átugrom a túloldalra – és ahogy mutogatta izmos ugrólábait, hangjában dicsekvés bujkált.

„- Rendben, akkor növesztek olyan lábakat, amilyen neked van.”
Úgy érzem, túl van bonyolítva, meg egy kis egyesszám-többesszám-zavart is vélek felfedezni. Rendben, akkor majd növesztek én is mókuslábakat. Vagy akármi.

„Lehet, hogy egyszerűbb lenne, mint ezen az úton átkelni – élcelődött keserűen a tüskés”
Egyébként ez az egész párbeszéd is nagyon cuki :)

„Futtában kiáltozta szülei, és testvérei nevét”
Szerintem nem kell a vessző ide.

Ne haragudj, hogy ilyen ritkán látogatom Fridit, pedig nagyon jó vele együtt kalandozni, és mindig jövök, amint tudok, és elég erőt érzek magamban hozzá.
Lám, mégse lett olyan rövid a hsz-em, mint hittem. :)
Tetszett ez a fejezet is, mint mindegyik. :)

Dolgozom a javaslataidon TimO. :-) Köszönöm a kitartó munkád.

Legfőbb "megállapításom": apróbb változtatások is meseszerűbbé tudják tenni a történetet, nem feltétlenül kell nagyobb dolgokban gondolkodni. :) Voltak itt is számomra kisebb-nagyobb döccök, de azért összességében jó lett, itt már kevésbé éreztem a felnőtt-gondolkodást, habár azért még mindig jelen volt néhol.

Részletek:
"A süninek igencsak kapkodnia kellett apró lábait. Néha pihenőt kért idegenvezetőjétől." - itt hiányzik némi összekötés, pl.:
"A süninek igencsak kapkodnia kellett apró lábait,hogy utolérje. Néha pihenőt is kért idegenvezetőjétől.", akár össze is lehetne kötni a kettőt.

"és az arra kóborolt finomságokat nem hagyta tovább sétálni." - ez a tagadó mód nem a legjobb választás, jobb lenne azt írni, megette őket, ilyesmi...

Egyébként most kicsit meglepődtem: ezek szerint Lizi nem vitte át a műúton? Sőt, ennyire messzebb vitte volna? Ha jól rémlik, az első-második részben azért nem volt olyan távol a műúttól a pajta, legalábbis úgy jött le nekem. Vagy más irányban volt, ahol a sünöket látni szokta. De valahogy akkor is ilyenfajta kérdések merülnek fel bennem, mint olvasó. Segítened kéne talán...

"Leugrott, úgy, hogy pont a sün mellett landoljon" - fölös ez a részletezés: elég lenne, hogy leugrott Fridi mellé, ilyesmi.

" Te odamész az út szélére, ott még biztonságos. Én majd a fáról mondom, mikor mehetsz át a túloldalra. Gyorsnak kell lenned, mert ezek, mint a szél, úgy rohannak. Süni odaaraszolt az út széléhez. " - kicsit elgondolkoztam, hogy idefelé mennyire új, és félelmetes volt neki az egész, most meg csak hipp-hopp, oké, odamegy. Kicsit elbeszélgethettek volna előtte erről az útról, meg, hogy mi történik itt tulajdonképpen, nem? Főleg, hogy utána simán mond ilyeneket, hogy gyorsan jött, meg nem látta a kanyartól, ilyesmi.
Amúgy meg eddig bennem az volt, hogy az út betonút (mivel, ha jól emlékszem, az elején furcsállta a borítását, kövekkel viszont azért az erdőben is találkozik, ha nem olyan mennyiségben, mit egy köves úton. Ugyanakkor kisebb köves utakat simán el tudok képzelni a környezetében is - amin nem közlekednek autók persze). Most csak hangosan gondolkodok, remélem, nem hülyeségeken! :)
Nem szerencsés ez a Sünizés sem (legalábbis így, ebben a formában - rohannak után). Fridi, azt annyi. :)

"Fridi sértődötten ül le a fa tövébe, amelyik megállította." - ült

"Matyi, amikor úgy érezte," - inkább úgy látta, nem? Gondolom, pont azért mászott fel, hogy megnézze :)

"Egy perc sem telt el Matyi megint kiált:" - kiáltott

"Tudod mit, majd átmegyek úgy, ahogy szoktam." - azért egy alkalomra azt mondani, hogy szoktam kicsit erős, nem?

"Közben Matyi is odaért, csak ő a levegőben tette meg az utat." - inkább a fák között nem?

"Futva, ugrándozva, boldogan szaladt abba az irányba, ahol régi lakhelyüket sejtette. " - régi??? Ez már előre sejtetni vél dolgokat, amit mi még nem tudunk, de Fridi sem!

"Azt a tisztást, ahol az a hatalmas fűzfa állt középen, ahol olyan sokat játszott testvéreivel, ahol laktak." - ezt húzd ki szerintem. A fűzfát csapd oda az előző mondat végére, aztán annyi. Nem jön ki jól. Vagy az egészet kösd össze az előző mondattal. Vagy valami. (lehet, hogy csak az "ahol laktak"-kal rontottad el, sőt, biztos ;))

"Lekucorodott a fa tövébe." - ennek nem látom sok értelmét... Ha több ideig lenne ott, ok, de így..

"Odaért a kuckójukhoz, bekukucskált. Üres volt. Tanácstalanul toporgott a lak közepén." - és hol ment be? "bekukucskált, majd óvatosan bement", pl.

Bocs, hogy állandóan "kész ötleteket" írtam, ezek csak ilyen első gondolatok, hogy jobban érzékeltessem, mire gondoltam.

(gondolatjelek!
"Én majd a fáról mondom, mikor mehetsz át a túloldalra. Gyorsnak kell lenned, mert ezek, mint a szél, úgy rohannak. Süni odaaraszolt az út széléhez." - rohannak után egy gondolatjel
"Egy perc sem telt el Matyi megint kiált:" - el után vessző (legalábbis a fülemnek hiányzik, a wordnek mondjuk nem..)
"Az út szélénél járt, amikor Matyi rémült hangját hallotta.
- Ne, ne, vissza! Bocs, gyorsabban jött, mint gondoltam!" - itt is nyugodtan lehet : a felvezető mondatnál
"- Én mindig átugrom a túloldalra – hangjában dicsekvés bujkált." - átugrok, asszem
"- Látod, meg kellett volna tanulnod ugrani – és ismét megcsodálta izmos ugrólábait.
- Én mindig átugrom a túloldalra – hangjában dicsekvés bujkált." - nem szedném két külön sorba, így zavaró olvasás szempontjából
" élcelődött keserűen a tüskés. Tudod mit, majd átmegyek úgy, ahogy szoktam." - itt is hiányzik egy gondolatjel a Tudod elől)

Úgy terveztem, hogy a következő két fejezetet holnap olvasom, de nem bírom ki addig. :D

Kezdek aggódni...:-((((

Nem riogatom én az aprónépet. A mese akkor jó, ha a vége is jó. Ígérem ennek is az lesz.

Köszönöm Nektek, Neked és a kis Lillának, hogy fogyasztjátok a fejezeteket.

(Adj egy puszit a nevemben a feje-búbjára.) :-))

hahaha,már megtörtént én is szoktam meséket szövögetni neki esténként,de verbálisan és rendszerint el is alszik....:)

Jó lenne megosztanád velünk. Mi biztosan nem aludnánk el rajta. :-))

..hahaha,mesélni csak tudok,no de írni....?

Ne szerénykedj, megy az Neked! Nem is akárhogyan!

Hú,egy kicsit aggódok az utolsó két mondat alapján,csak nem valami tragédia történt.....? A Lilla hisztizett,mert csak fürdés után fojtatjuk a következő résszel...
Szívesen olvastam,a Lilla meg szívesen hallgatta...:)

Ha mindez így van, már pedig miért ne lenne így, hiszen nem írtad volna, akkor kívánom mindenkinek, hogy azt érezze amit most én érzek. Hegyezd azokat a ceruzákat! Én is kíváncsi vagyok ám!

:-)))

Háhá!
Most itt ennél a résznél én lehetek az első hozzászóló! Komolyan mondom, izgalmasabb számomra, mint egy kalandregény vagy krimi. Ja? Hogy még gyerek vagyok? Remélem, nem baj. Mindenképpen folytasd! Az ötleted is, a mese is jó. Unokám még nincs, ezért csak magamon tudom lemérni a hatást. A ceruzákat már hegyezem. Lehet, hogy neked köszönhetem, hogy ismét nekilátok rajzolni. Harminc év után nem könnyű feladat.
:)