Bolt a sarkon

Minden Áron képe

Egészen véletlenül jártam arra… Ahogy megpillantottam az üzlet névtábláját, egyből bevillant sok minden, amikről már csaknem el is feledkeztem. A felirat hatására talán, vagy nem is igazán értettem, milyen okból kifolyólag ugyanaz az érzés kerített hatalmába, amit egyszer már átéltem, valamikor, talán még középiskolás koromban.
A múltbéli történetbe belekezdve ismét jelentkeznek bennem azok az érzések, amelyekről akkor és ott azt gondoltam, ezek az életem utolsó gondolatai, érzései.

Még a szülői házban laktam, édesapám, akivel még ma is megbeszélek néha dolgokat, ha tanácstalanná válok az élet valamely problémájával szembetalálkozva, s ha úgy gondolom, feltétlenül szükséges zavarni ezzel őt.
Örülök, hogy belekezdtél ennek az írásnak az olvasásába, kedves Olvasó! Örömöm részben öncélú, melyet kicsit beárnyékol az a gondolat, hogy vajon mi lesz a véleményed rólam, miután gondolataimat megismered?
Vannak, akik nem törődnek annyira, mások véleményével, tudom, néha bárkivel megeshet ilyen.

Amint megláttam a boltot, amint elolvastam a homlokzatára felerősített hirdetményszerű feliratot, félelemmel teli, vegyes érzelmek kerültek elő valahonnan, az emlékeim közül.
Tudtam, ha ezt valakinek elmesélem, egyszer, valaha is, nem fogja egyből érteni, mit is akarok én mindezzel a múltbéli dologgal. Lehet, azt gondolja, na jó, ebből a sületlenségből ennyi elég. Egyébként is hány éves lehet ez a figura? Hogy jön ahhoz, hogy múltbéli valótlan emlékeket rángat elő? Ez manapság különben sem divatos. Ennek ellenére elmondom azt az élményt, amit említettem, helyesebben, amiről azt állítottam, igen hasonlatos volt a névtábla olvasásakor általam ismételten megtapasztalt riasztó félelemmel. Történt mindez egy derűsnek induló, nyár-eleji napon, mikor nemhogy a középiskolát, de még az adott tanévet sem fejeztem be. (Megjegyezném itt, hogy életem tele van befejezetlen dolgokkal, amit bizonyos értelemben szeretnék továbbra is e szerint folytatni.) Tehát, hogy szavamat ne felejtsem: néhány nappal talán a tanévzárás előtt, már az érkező nyár forró szelei által körülsimogatva, a család munkába, iskolába, boltba, stb. indulása közepette, édesapám még visszapillantott a kerítésünk mellé egykoron ültetett fáira, majd látva, hogy az ágak már igen közel helyezkednek el az ugyancsak a közelben levő magasfeszültségű villamosvezetékhez, meghagyta nekem, mint gyermekei legidősebbjének (már tudom, miért vagyok néha olyan öreg, hogy magam sem hinném el), hogy az ágakat feltétlenül távolítsam el, egy arra alkalmas időpontban.

***

Volt még ebben a régi időben egy következő nap is, no, nem mintha manapság már nem volnának ilyen napok, már hogyne volnának. Ezt csak holmi tudományos, vagy áltudományos, de mindenképpen valamely híres, s nagy múltú külföldi országból származó megfigyelések szokták kideríteni. Most is így történt ez. Az iskolából első utam haza vezetett. Emlékszem, többen meg is fordultak, mert kettőnk közül főleg engemet figyelhettek meg. A velem levő, engemet támogató „első utam” nem volt felfedezhető, mint ahogy általában is így szokott mindez velem történni.
Megfigyelhető volt az is azonban, hogy mintha neheztelne rám valamiért ő, az utaim közül az első. Hamarosan rádöbbentem, azonban a feltehető okra: kis betűvel írtam… oh!
Igen, ez lehetett a baj oka. Át is írtam, gyorsan: „Első Utam”- ra. Barátom nagyon hálás volt mindezért: legközelebb már nem haza vezetett, hanem előbb tettünk egy kis kitérőt. Miután sikeresen befejeződött a „kitérésünk”, eljött a beígért otthoni teendő ideje. Az úgynevezett „Faház”, amelyet még apám épített jórészt felvonulási épület céljára, egy olyan hely volt, ahol a kerti tevékenységekhez szükséges szerszámokat is fellelhette, aki kerti munkát akart folytatni.
Én nem akartam ugyan, de kötött az adott szó, valamint egy öreg pók is, éppen a tető alatt.
Mit sem törődve a vallásos pókkal (keresztes volt az Istenadta), elkezdtem felkapaszkodni, fűrésszel a kezemben a renitenskedő fiatal, netán platánfára.
A fa - várakozásomtól eltérően - szerencsémre nem ellenkezett, simán hagyta, hogy a csúszós, nyirkos kérgén egyre feljebb kapaszkodjak. Így azután teljes erőmből másztam. Itt megállnék egy pillanatra - nos nem a mászás okozta fáradtság miatt, de talán mégis valami magyarázatra szorulna a „teljes erőm” kifejezés, még mielőtt azt bárki is kétségbe vonná.
Nos, maradjunk talán annyiban, hogy „nagy erőkkel” igyekeztem felfelé a fa törzsén. Fáradozásom hamarosan eredményre vezetett. ”Fáradozásom” egyszerűen csak kézzelfoghatóvá tette személyemet, s most már az ő oldalán folytattam kirándulásomat, Első Utamat magára hagyva.
Ekkor hatalmas vihar keveredett. Én fent a fa törzsén, kezemben egy lassan rozsdásodásnak induló fűrésszel, a platánfa ágai között lobogva.
Ott fent vettem észre, amit, lent is megtehettem volna, mégpedig azt a tényt, hogy bizony a fa némely ága igen közel helyezkedik el az ágak mellett kb 50 cm-re levő magasfeszültségű vezetékhez.
Ez a tény természetesen nem zavarta meg sokat próbált lelkemet, jobban zavart az újból nekieredő zivatar, így folytattam a mászást. Nem is tudom, igazán mi volt számomra kedvezőbb? Hogy folytattam - mert számtalanszor előfordult már, hogy feladtam dolgokat -, vagy maga a mászás.
Hamarosan a faág olyan helyére értem, ahonnan a renitenskedő ágat is könnyedén elértem, így azután, egyelőre még dolgomat végezetlenül belekezdtem a fűrészelésbe.
Azt mondják, a tapasztaltabbak, hogy ez általában kellemes, én azonban egy váratlan széllökést követően az ellenkezőjét tapasztalhattam meg: magát - mit beszélek, hiszen a fatörzsön csüggeszkedve tegező viszonyba keveredtem, legalább is részemről - az engemet körülvevő kellemetlen dolgokkal: így például a síkos fatörzs, a kézi fűrészem nyele, mely minduntalan a kezemből kicsúszás veszélyével fenyegetett, valamint több, akkor nem teljesen megfigyelt akadályozó körülménnyel. Ezek felmérésére nem volt módom, mert egy váratlan szélroham hatására a magasfeszültség a hozzácsapódó ágon keresztül – s talán ebbe vonzerőm is közrejátszott -felém áramlott, s testemet elérve valami iszonyatos fájdalom mellett kölcsönhatást kezdett el kifejteni. Soha életemben, de valószínűsítem, hogy halálomban sem, nem éreztem ennél fájdalmasabbat, és az élmény hatására - ám magam sem gondoltam volna -, valóban elkezdett életem fontosabb mozzanatainak „filmszerű” lepergése lelki szemeim előtt.
Az éppen pergő film már csaknem a végéhez közeledett, amikor szerencsémre a vihar megváltoztatta eredeti elhatározását, s rólam szinte teljesen megfeledkezve, váratlanul, hogy úgy mondjam: abbafejezte az ág vezetékhez szorítását.
Nagy megelégedéssel, ám még kissé ijedten vettem tudomásul mindezt, s gyors észjárásomnak köszönhetően hamarosan kikalkuláltam a valószínűleg követendő teendőimet, vagyis a már tervezett ugrást.
Sajnos alattam nem valami Sugár nevű áruda volt, hanem – talán még apám hibás döntése szerint - a megépült drótkerítés, a tetején elhelyezett tüskésdróttal.
Miután ennek a gondolatsornak a végére értem, újból érezhető volt a villamos áram rám kedvezőtlen hatása, amit a jobbra-balra lengedező szél eredményeként tudhattam be.
Világ életemben a jót vártam, így teljesen egyértelmű volt számomra, ott fent, s akkor, hogy nincs mese, itt a vég…
Még látni véltem ugrásom közepette a sarki boltot, amely vegyes kereskedés lévén, még kötszereket is tartott.
Hála eme kellemes tulajdonságának, még a mentő megérkezése előtt sikerült valamennyire csökkenteni, segítőimnek a több pontból fakadó vérzésemet.

Történetemet teljesen a valóságos eseményekre alapozottan tárom az olvasó elé, amit mi sem bizonyítana jobban, mint a leírt történet, melyre így a túlélést követően nyílott lehetőségem.
El is gondolkodtam a dolgon, hogy milyen kedves voltam, amiért leírtam. Remélem, így is van, hiszen a megörökítés nem tartozott a kötelességeim közé, csupán az ág levágása, amit egyszer majd hamarosan meg is fogok tenni.

18 egyedi megtekintés

Új hozzászólás

Köszönöm, ezt a válaszodat, igazán megrendítette az "önbizalom-hiányomat"
Tisztelettel egy remélhetőleg állandó ismerősöd:)
(Félre nem értendő, ez csupán az idő múlásával és a múlandósággal szembeszegülni kívánó gondolatból származik.)

Igen, így van, ahogy mondtad: megtalálhatják egymást a jó emberek, máshogyan is.
Van azonban egy ezt kizáró tényező, mondjuk, ha két jó ember közül az egyik nem is annyira jó, és itt szigorúan magamra gondolok, félreértés ne essék.
A portálok kapcsán , amit írtál, nekem úgy tűnik, Te az írók között is megfordulsz, melyből valószínűsíthető, hogy....Nem baj, ha esetleg jól gondoltam, most nem keresek rá, magamat is meggyőzendő, hogy a Neved alatt milyen írás jelent meg, mert mindegy,Egyszerűen az én gondolatvilágomhoz közeli ahogyan Te is a szavakkal játszol, irodalmi minőségben, ami rólam nem biztos, hogy elmondható, ám sebaj, tanulni szándékozok itt, ebben a közegben.
(ünnepélyesen át kell adjam a klaviatúrát a lányomnak, mert hamarosan 18-30, és fél héttől ő uralja, náluznk a gépet.:)

Tanulni mindig, mindenkitől lehet, mert mindig van tovább. Én szintén tanulni jöttem ide és úgy érzem, nem okozok csalódást ebben. Csodálom az oldal sokszínűségét, bár mostanában inkább csak olvasgatok itt. Ennyire futja az időmből, de ha ismét megvetem a lábam valahol, valami stabilabb helyen, akkor folytatom az írást is. Az irodalmi minőséget illetően nem kell szégyenkezned. Minden nem tetszhet mindenkinek, de azt vallom, egy olvasónak is érdemes írni, mert egy ember felér minimum háromszázhetvenkettő és fél olvasóval. Idővel minden alkotónak kialakul a maga rajongótábora, csak tenni kell szorgalmasan azt, amit addig is tett.
Sok sikert kívánok!
Tisztelettel: egy állandó olvasód!

Kedves ismerősöm!
:)
Megengedhetem magamnak ezt a megszólítást, mivel minimum egy közösségi oldalon már ismerősök vagyunk. Az általad említett két irodalmi portált csak hírből ismerem. Még nem szántam rá magam arra, hogy felkeressem őket. Más oldalakon vagyok jelen. Úgy mint Napvilág Íróklub, Fullextra művészeti portál, Poet verses honlap. Volt ennél több is, de azok nem érdekesek. Már nem vagyok azokon a helyeken tag. Lényegében minden oldalon van belső levelezési lehetőség. Itt nincs. Szerintem, itt nem is kell. Legyen ez is az egyik különlegessége ennek az oldalnak. Van még más is és éppen azok tartanak engem itt. Igaz, mostanában kevesebbet vagyok itt, de ennek magánjellegű okai vannak. Ami miatt szeretem ezt az oldalt, hogy nagyon értékes alkotásokat találok itt. Tehetséges emberek vannak a tagok között, igaz, mentek is el innen jó tollforgatók, de jöttek is.
Én sem ragozom tovább. Ha személyes levelezésre igényed, igényünk támad, van annak más módja is, mint egy irodalmi portál belső levelezési rendszere.
Jó emberek megtalálják egymást.
:)

Kedves Ismerős! Mert úgy-e mondhatom, írhatom ezt, hiszen valamennyire már ismerhetjük egymást. tudom, persze, hogy ez a dolog is többféle, sokféle lehet, azonban amit a következő sorokban leírok, ne kezeld "minderre" válaszként, mégis leírom, mert úgy gondolom, a dologhoz tartozó gondolat:, már ami a szavak értelmezése és félre-értelmezése szempontjából esetleg még szóba jöhetne: két ember egyszer igen csúnya nézeteltérésbe keveredett.Hogy úgy mondjam, tücsköt, békát szórtak szavaikkal egymásra, sőt még ennél másabb dolgokat is.Lényeg az, hogy legközelebb, mikor ismét úgy hozta a sors, hogy akaratlanul is összefutottak, az egyikőjük ráköszönt a másikra. Akit a ráköszönés ért, felismerte ugyan a múltbéli veszekedő-partnerét, és igen elcsodálkozva vonta kérdőre, mondván, hogy emlékei szerint nincsenek ők ketten olyan viszonyban, hogy feltétlenül köszönniük kellene egymásnak.
A történet másik szereplője nem értett egyet, mindezzel, mivel ő szerinte a másik fél, a múltkori vitapartner igen csúnyán kimutatta már a foga fehérét, ami miatt már eléggé megismerhetővé vált, s így mint ismerősnek illő köszönni.
Ez csak egy rövid kis "talánsemmiresemjó" kitérő volt.
Visszatérve a valóságba, vagy hova, meg kell jegyeznem, hogy a hosszú, hozzászólásnak álcázott hozzászólásokat valóban érheti egy meglepetésszerű törlés, a moderátori oldalról, ám ezt nem tudhatom.Az viszont biztosnak tűnik, hogy ilyesmit "üzenet"-ben jobb volna egymással közölni.
Sajnálattal azt hiszem, azonban, hogy jelen portálnál ez a fajta megoldás vagy nincs, vagy nem kívánatos, de semmiképpen sem ismerem a módját.
Ha Nálad van erre megoldás, kérlek, írd meg.
Írtad, hogy több portálon is jelen vagy.Én is néhányon, ezek: Héttorony, Dunap'art caffé, és jelen portál.Ezek közül az első kettőn van üzenési lehetőség.
Nem ragozom tovább, talán nincs is miért.
Üdvözlettel:Berta Gyula

Költői kérdést csak költő tud feltenni, tehát jól gondoltad, amit, s ahogy. Legfeljebb csak pénzköltő tudnék lenni, de a közelmúltban már erről is leszoktattak. Keresetem felét már eleve elköltik helyettem. Nem tudom, hogy válaszodnak örüljek, avagy ne. A derék dolgokkal kapcsolatban inkább nem. Viszont az optimizmusnak igen. Lassan értékesebb lesz az aranynál. Most már csak egy beváltóhelyet kell keresni hozzá.

Általában kétféleképpen barátkozom. Ez igaz a személyes, de a levelezős, esetleg internetes kezdőlépésre is. Sok közösségi oldalt és irodalmi portált ismerek.
Az egyik szokásom, hogy belekötök, kekeckedek olyan kijelentésbe, amivel nem értek egyet. Ekkor általában megindul valamiféle kommunikáció, amit igyekszem szép lassan pozitív diskurálássá változtatni. Akivel sikerül ezt megvalósítani, azzal általában a felszínesnél egy fokkal mélyebb barátságot alakítok ki.
A másik szokásom, hogy hangot adok tetszésemnek, amikor az illető kijelentésével, esetleg írásával egyetértek. Ha hiszed, ha nem, mégis az előző esetben szokott hamarabb kialakulni a kölcsönös szimpátia. A dicséretet nagyobb gyanakodással fogadják az emberek, mint a nyílt támadást. Nem furcsa?
Ezért vagyok sokkal óvatosabb, amikor a második szokásomat érzem helyénvalónak.
Visszatérve a kérdésemre adott válaszodra. Érteni vélem, hogy tanácstalan vagy saját állapotoddal kapcsolatban. Majd felteszem a kérdést máskor is, ha most még nem tudod. Érdekes az ember szervezete. Én úgy gondolom, minden, amit használunk, az kopik, bármennyire is vigyázunk rá, de elvégre minden azért van, hogy használjuk, s nem azért, hogy csak úgy legyen magának. A legértékesebb dolgok azok, amiket bárhová magunkkal tudunk vinni, annak ellenére is, hogy egy szál reklámtáska sincs a kezünkben. Ebből következik, hogy mi magunk, a testünk is ebbe a kategóriába tartozik.

Néha, amikor a munkatársaimmal beszélgetek, előfordul, hogy panaszkodnak hol egy térdízületre, hol a gerincre, vagy egyéb masszívabb tartóelemre. Ha néha véletlenül eleresztek ilyenkor egy mosolyt, rögtön megkapom, hogy "Majd ha te is ennyi idős leszel ... " Azután elhallgatnak, mert eszükbe jut, hogy bizony én is annyi éves vagyok, mint ők. Plusz-mínusz egy-két év. Talán lassabban kopok, mint a többiek, de az is lehet, hogy egyszerűen nem vagyok hajlandó tudomásul venni a saját bajaimat. Igaz, egyelőre sokkal több anyagi jellegű gondom van, semmint testi. Viszont éppen ezért értem a sóhajként leírt aggodalmaidat. Nekem azok a gondok, mármint a gyerekek továbbtanultatással kapcsolatos problémái, még csak most jönnek ... másodszor, ugyanis feleségemmel már a második generációt neveljük kicsiny kis hazánknak. Akkor még úgy gondoltuk, ez már rutinból fog menni nekünk, de sajnos erősen megváltoztatták a rutinpálya akadályait. Kezdhetünk mindent elölről.

Érdekes dolog még, hogy mennyi műszaki végzettségű alkotóval találkozom a művészetek területén. Azt hiszem, ezek az emberek, közöttük én is, talán tudat alatt az egyensúlyra törekszenek. Lehet, még az iskolából hoztuk magunkkal, hiszen ott is egyensúlyban tartották a humánt és a reált.

Nem tudom, mennyire illik egy alkotás alatt ennyire elbeszélgetni, de ezek végül is mind az írásod hatása miatt jöttek elő. Legfeljebb majd ketten gyúrunk ebből egy erős, hosszan filozofálós prózát. Már ha ránk szólnak, hogy itt ezt ne, és ha mindezt nem veszed tolakodásnak. Nekem már van némi rutinom szerzőtárssal való alkotások létrehozásában és ezzel most nem csak Artur bátyámmal való kapcsolatomra utalok.
Egyelőre ez a néhány sor jutott csupán az eszembe. Minden jót!

Köszönöm, szépen ezt a röpke kis kérdést, remélem, nem költői, mert akkor tudhatjuk, hogy nincs válasz, vagyis talán inkább nem kell megválaszolni, mert a költői kérdések, ha jól emlékszem tanulmányaimra: nincs rá válasz. Úgy gondolom, azonban, hogy Te elsősorban a prózákhoz kötődsz-talán nincs is, ki ebből feloldozzon, ám sebaj.Sőt: én szívesen veszem...(nem veszem, mert pénzem nincsen elég.Elég baj, ez.)
Visszatérek a kérdésedre, amit -úgy érzem, tartozok, Neked, annyival, hogy megválaszoljam, tehát:
Hosszasan is válaszolhatnék, már csak amiatt is, mert Te sem sajnáltad-hála Isten-a betűket, aminek voltaképpen örültem, már csak amiatt is, mert újabban nem igazán érzem jól, magamat a bőrömben, de ezt ne kezeld válaszként, mert ezt egyelőre titkolom, még magam előtt is.
Csak hogy jobban érthetővé váljon a dolog, azt hiszem, alapvetően optimista vagyok, ám sajnos már a konyhakertünkbe sem vetünk ilyesmit, sőt: egyáltalán nem vetjük már az alapot.
Már néhány évvel ezelőtt "abbafejeztük" az effélék vetését, azonban -ha megkérdezné is valaki-nem is tudom, történt-e efféle ténykedés, nálunk.
Most-optimizmusom ellenére, melyről érzem, hogy lehet, múlóban van, ám ezt el nem fogadhatom, mert fölöttébb szokatlan volna, tehát minden utóbbi történések ellenére is azt gondolom, hogy:
1./Ma is minden rendben van, nem kell törődni a rossz mozdulatom kapcsán rendszeresen és egyre többször fájó gerincemmel, mely újabban már nem tartja magában ezt az érzést, állandóan, sok esetben kisugározza, ide, oda.
2./ Tulajdonképpen örülnöm kellene, csak néhány dolog szól ellene, mint pl. az, hogyan fogja befejezni nagyobbik lányom a főiskolát, tőlünk távol, Szombathelyen, vagy kénytelen lesz-e otthagyni, mert...Csupa materializmus: talán mindennek anyagi okai vannak.
Állítólag minden lyuk megtalálja a maga foltját, de megmondom őszintén, ez nem igazán...
3./Amiatt is örülnöm kellene, hogy végre, ebben az évben indult Budapesten egy olyan pantomim tanfolyam, ahova én is benevezhettem, s már azt tervezgettem, hogy hol és hogyan fogom ezt magam és más örömére kamatoztatni, amikor azonban az első alkalom során kiderült, hogy ezt, elsősorban a derekam miatt nem tudom olyan szinten teljesíteni, ahogyan én is és a tanfolyam-vezető is elvárná tőlem, vagyis derék dolog ugyan, az egész, de a jelenlegi körülményeim nem fogják lehetővé tenni számomra, hogy fejlődőképesen folytathassam.
4./ Valaha, mikor még építettük a házunkat, a feleségemmel, néhány, s egyre csökkenő mennyiségű baráttal, valamint a felbérelt kőművesekkel, sokszor és sokféle munkában vettem részt, mintegy a fizetésem kiegészítése céljából, mert volt az emberben-nem tudom, ez mennyire helyes megfogalmazás-tehát volt a lelkünkben egy olyan lendület, egy reményteli és egyszer valóban be is következő várakozás, ami lehetővé tette a múltunk felépítését.
Jelenleg nem látom, hogyan tudnék segíteni a gyermekeimnek, hogyan tudnám elérni, hogy ők is egy valamennyire boldog életet élhessenek.
Egyelőre csak bizakodok, minden belátható ok nélkül, akárcsak régen.
Félek, azonban, hogy kevés bizakodni, mást is kellene csinálni, fiatalosan, mint ahogyan már volt is úgy. Ehhez jól látható lehetőségekre volna szükségem, mint ahogyan bárki másnak is.
Ez csupán a bevezető volt, most azonban rátérnék a válaszadásra, mert úgy illő:
A válaszom tehát: "nem tudom.Nem tudom, hogy vagyok, még nem.
Mindenesetre elnézésedet, mindezért, de valahogyan ezt tudtam válaszolni.
Üdvözlettel: Berta Gyula

Már többször is nekiültem, hogy nekiállok, vagy nekiálltam, hogy nekiülök, és írok egy rövid, tömör, csapongás, és viccmentes hozzászólást neked, de valahogy mindig özönlöttek a szavak, és nem akartam, hogy a terjedelem miatt ne olvasd el. Ezért rövid leszek, csak előbb még ki kell találni, mivel vezessem be a mondanivalómat, mert annak is rövidnek, frappánsnak, mondhatni nyúlfarknyinak kell lennie, de miket is írok le! Még a végén sértésnek veszed, ha veszed. Nem tudom mennyiért, esetleg egy ezrest fizetésig ...

Kanyarodjunk vissza az eredeti témához. Még mindig nem vezettem be, tehát bevezetés …
Jaj, ez így annyira sablonos, és szokványos! Bevezetés, tárgyalás, lefejezés, mint a bíróságon. Inkább belecsapok a közepébe! Azért az előzményeket le kell írnom, hogy mégis világos legyen a számodra, miért is akarok neked hozzászólást írni, ahhoz viszont be kell vezetnem a szöveget. Ördögi kör, vagy háromszög. Na jó! Kezdjük a legelején.

Valamikor, közvetlenül az ősrobbanás után … istenem, mintha csak tegnap történt volna!
Inkább elkezdem kicsit közelebbről. Szóval, miután az ember kiűzetett a paradicsomból …
Na, még közelebb! Azután, hogy Columbus felfedezte Amerikát … illetve, kicsit később…
Nem jó! Még közelebb kell … A francba … lelöktem a monitort, most nem látom, miket írok neked. Jobban oda kell figyelnem, mert a klaviatúra még megvan, írni tudok … azt hiszem … tehát. Miután gyorsan elugrottam venni egy másik monitort, folytatom.

Nagyon jó boltot találtam, itt a közelben, ahol kedvesek, segítőkészek voltak, és ráérősen mutogatták nekem a monitor választékot. Nem vegyesbolt, de bolt. Ja nem is erről akarok most írni, csak jó volt ott a boltban. Tisztaság, és rend uralkodott a polcokon. Sehol egy kis por, semmi össze-vissza dobált dobozok, és a pénztárosok is mind mosolyogtak. Az emberek nem lökdösődtek, nem rohantak, de már megint elkanyarodtam a témától. Pedig nem csak a bevezetőt kellene megírnom, hanem illő volna kicsit bemutatkoznom, mert nem ismersz még, csak az írásaimat, esetleg, ha olvastál, de akkor meg mégiscsak ismersz egy kicsit … na, ez így nem lesz jó.

Mégiscsak az elején kellene kezdenem! Amikor megszülettem … illetve, gyerekkoromban, sőt, lehet, hogy kicsit később, megismerkedtem a betűkkel. Először megtanultam írni, azután olvasni is, utána megint írni tanultam. De ez csak az előzmény. Minél többet olvastam, annál többet írtam, és azóta nem találom a stílusomat. Afféle irodalmi kaméleon lettem, de nem is ezt akartam neked írni. Azt hiszem, jobb lesz, ha eltekintünk a bevezetőtől. Nem megy az nekem. Tulajdonképpen nem is kritikát akartam neked írni, hanem csak egy kérdést feltenni, ami konkrét, tehát nem egy általános kérdés. A válasz nagyon fontos a számomra, mert sok múlik rajta. Ebből máris gondolhatod, hogy nem egy ilyen kérdés lesz, mint mondjuk, „szép időnk van, ugye?” Vagy például, „mi újság?” Ezekre az ember nem tud konkrétan válaszolni, nem derül ki belőle, mire kíváncsi a kérdező. Pedig milyen gyakran halljuk őket! Az ilyen jellegű kérdésekre, én személy szerint nagyon rövid és tömör válaszokat szoktam adni, de azokat most nem írom ide, mert megígértem neked, hogy rövid leszek, és lényegre törő, és nem fogok kitérőket, sőt eltérőket tenni a tárgytól. Mármint a kérdéstől, amit fel szeretnék tenni neked. Hozzászólásom célja csupán annyi, hogy választ kapjak arra, ami már egy jó ideje foglalkoztat, és kitölti minden gondolatomat, perceimet, óráimat, napjaimat … Amire a válaszodat várom, és az sem baj, ha kicsit hosszúra sikerül majd.
Tehát, a kérdésem hozzád a következő:

Hogy vagy?

Végre egy bolt.Már régóta kerestem.Legalább egy zsemlyét vehetnék, valahol