Az őszülés beláthatatlan következményei

judittoth1994 képe

Anyám jól megmondta: nem lehet csak úgy bohóckodni az életben. Mindig be kell fejezni, amit elkezdtem, addig tovább sem léphetek. Néha ez a két mondat a legnagyobb akadály az utamon, már ha persze lépek valamerre. Mert hát az idézőjeles művészléthez nagyfokú önsajnálat is dukál, ráadásul az ember hajlamos még jobban sajnálni magát, ha mindezt társaságban teheti. És minél többen sajnáltatjuk magunkat egy üveg olcsó bor mellett, annál nyomorultabbul érzem magam. Ráadásul mindez tovább fokozódik, ha az első üveget egy újabb követi. Aztán a bor keveredik a rövidekkel, és az utcán dohányzó barátok között állva, egy röpke gondolat hamar mély nyomot hagy az arcon.

Aztán másnap olyan furcsa beleesni a felnőttéletbe. Amikor csak ülök a bankban, új aláírás mintát vesznek, baleset biztosítást kötök, azt feltételezve, hogy majd valamikor az életem során elcsap egy kamion, vagy rám dől egy daru, esetleg egy rakéta vagy egyéb űrszemét nem ég el a légkörbe érve, hanem teljes erőből a fejemnek csapódik. Amikor fogalmam sincs arról, hogy mit is írok alá tulajdonképpen, és olyasmiket kérdeznek, hogy: Ki legyen a kedvezményezett, ha esetleg elhunyok? Van-e gyerekem? Tudom-e, anyám hol született? Mindeközben persze végig azt éreztem, hogy a fasznak van kedve meghalni, pláne nem autóbalesetben, vagy egyéb, elképzelhetetlenül szürreális módon. A halál gondolatának nem kellene központi szerepet játszania az életemben, hiszen még előttem az élet, legalábbis ezt mondják, mégis egész életünkben a halálra készülünk. Aztán a Múzeum körúton sétálgatva hónom alatt a nagy baleset biztosítási mappával, benne mindenféle tájékoztatóval arról, hogy mit kell tennem, ha gyerekem születik, és őt akarom kedvezményezetté tenni, miközben egy üveg akciós Kubut szürcsölgetek, és arról merengek, hogy az élet milyen rövid, és eszembe jut, hogy már majdnem megint eltelt egy hét, pedig még egy pislantással ezelőtt épp a múltheti prezentációmra készültem, nos… elszállt az agyam egy kicsit. Mintha egy atombomba robbant volna fel benne valahol a mélyebb részeken.

Eszembe jutott, hogy van valahol egy dobozom mindenféle szir-szarral, amiket az évek alatt gondosan gyűjtögettem és rejtegettem. Rajzok, órai levelezések és egyéb lényegtelennek tűnő, mégis nagyon fontos apróságok vannak benne, amolyan személyes történelem-dokumentáció. Azt gondolhatnánk, hogy olyan kurva nagy jelentősége van ezeknek a papírfecniknek, aztán hamar rá kell döbbennünk, hogy ezek sokszor csak két ember számára jelentenek valamit. Hogy a régen olyan nagy örömmel adott tablóképek tulajdonosai ma egy köszönés után elmennek melletted az utcán, és néha ugyan lájkolnak egy-egy bejegyzést a Facebook-on, azonban az életüket kitölti a gyereknevelés, a karrier, és megannyi más fontosnak tűnő dolog.

El kell fogadni az öregedés tényét. Furcsa, és beláthatatlan következményei lesznek az őszülésnek, a véletlenszerű fájdalomnak a test különböző pontjain, amire főként akkor eszmélsz rá, amikor először jelensz meg a felnőtt háziorvosnál, és körülötted mindenki egyformán dauerolt hajjal, csíkos szatyorral és egy köteg kiíratni való gyógyszeres papírral szidja a mai fiatalokat. Aztán a csekkek névre szólóvá válnak, találsz valakit, aki levakarhatatlan makacssággal vallja azt, hogy tőled akar családot, és már kész is az élet. Jön a lakásvásárlás, a háziállatok, és mire észbe kapsz, a szülőszobában széttárt lábakkal szentségeled a férjed összes spermáját.

Vissza kellene kanyarodnom ahhoz a ponthoz, ahol a Múzeum körúton sétáltam a biztosítási mappával és a málnás-répás akármilyen ízű Kubuval. Kicsit éhes voltam, de enni valahogy nem volt kedvem, sietnem kellett órára, de nem annyira, hogy ne hívjam fel anyámat telefonon.

Cigiszüneten volt.

Bárányfelhős kék égbolt-részlet

29 egyedi megtekintés
4 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

Kedves Judit, szaporítanám a bőbeszédű hozzászólások sorát.
https://www.youtube.com/watch?v=...
Tetszett. Gratulálok.

Üdv!

DnB