Hepe Hupa életöröme

eferesz képe

Hepe Hupa egy téli hajnalon arra ébredt, hogy talán megmozgatta végtagjait, vagy éppenséggel a mozdulatlanság érzete töltötte el, esetleg ki se nyitotta szempilláját, illetve túl volt már a fizikai világ láthatárán, amikor meglátta magát összekuporodva, mozdulatlanul, ahogy a hópelyhek testét takaró kartonpapírra telepednek, hiszen mindennek rendeltetése van. Egyszerre könnyűnek érezte azt az életet, amivel már egy jó ideje azért nem azonosult, hogy ne legyenek belőle személyes problémái, de mindezt spirituális indíttatás nélkül tette, hiszen az sem tudta, hogy a világban már ez a jelző is megjelent. Ez számára természetesnek tűnt, és ő mindig aszerint cselekedett, amit a jelen pillanat kínált neki. Most is ítélkezés nélkül nyugtázta, hogy a hulló jégkristályok esőcseppekké alakultak át, és ezzel együtt levetette magáról a szétázott álommelengetőt. Szakálla megfigyelése után arra az elhatározásra jutott, hogy felkeresi a város egy bizonyos szegletét. Miután képzeletének erejével belebújt ünneplőjébe, és a felhők fölötti napfényből szívét csordultig töltötte, s hagyta, hogy elteljen derűvel. Így indult útjára, mint aki jól végezte dolgát, bensőjében immár az égi táplálékkal, és ahogy útközben figyelmét az idő járásának áldozta, úgy haladt, láb láb után előre, mert számára világos volt az, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Szíve tudta, hogy merre tart, ezért nem kellett folyamatosan arra gondolnia, hogy miért is választotta ezt a bizonyos irányt. Mozgásban maradt, és ha a látszat mást is mutatott, ő mindig a mostban volt. Miért írom ezt? Azért, mert az előző részből kiindulva a kedves olvasó joggal mondhatná azt, hogy Hepe Hupa teljesen elkalandozott, amikor elindult felkeresni egy bizonyos társadalmi csoportot, mert gondolatban nem azzal foglalkozott, hogy mi fog vele történni, amikor rájuk lel, hanem ő inkább a pillanatra fókuszált. Igen, ez igaz, de éppen ezen van a hangsúly, mert az a jó tervezés, amire nem görcsölünk rá, ugyanis ha esetleg elbotlunk, akkor úgy sokkal egyszerűbb felállni, ha hármas egységünkben (test-lélek-szellem) nincs fölösleges feszültség. Figyelte a felhők szaladását, hallgatta a szél énekét, és hálát adott annak, mikor a levegőből langyos áldás tette egészségesebbé arcpírját, tudniillik ez azt jelentette számára, hogy az ég madarai nem éheznek, pedig nem is vetnek, és még csak nem is aratnak. Ettől a felismeréstől még jobban eltelt jókedvvel, olyannyira, hogy ezt magával vitte mindenfele a nap folyamán, amerre csak járt. Így esett meg az, hogy amikor angyali hangot hallott, akkor már rögtön tudta, hogy egy örökkévalóságra megértette, hogy mit jelent adni és kapni, hiszen ennek az elragadó teremtménynek a szavai ezek voltak:
- Öreg, tudd, hogy örömmel kell elültetni minden magot!

9 egyedi megtekintés

Új hozzászólás

Szépen megjelenített fontos tanítások!

Köszönöm Attila!
Nem tudom, hogy mennyire tanítás, de azt érzem, hogy minél jobban szeretném megismerni Hepe Hupát, mert lehet, hogy ő a belső hangom. Ki tudja? Ha nem én.
:)
Szép napot!