Képzeld el... - A csirkecomb

Dorian J. Woods képe

Hosszú napom volt. Fáradtan kotorásztam a lakáskulcsomért az ajtó előtt. Valami halvány, fűszeres illat töltötte be a lépcsőház folyosóját. Nekem sosem készül ilyen jó szagú vacsora. Mindig mondtam, ha valami igazán finomat akarok enni, el kell készítenem magamnak. De ma biztosan nem. Ma fáradt vagyok.
Egykedvűen fordítottam el a zárban a kulcsot. Benyitottam és az illat csak erősebb lett. Talán, mégis engem boldogít a feleségem a finom falatokkal. Egy hangos „helló” megtette köszönés gyanánt. Ledobtam a táskám, lerúgtam a cipőimet és a fürdőszobában sikálni kezdtem kezeimet a forró víz alatt. Megcéloztam a konyhát és örömmel vegyes meglepetéssel vettem észre az asztalon a tányért. Egy hatalmas, istenien átsült csirkecomb terpeszkedett rajta. Körülötte – kvázi fészekként – kedvenc zöldségeim párologtak. Nem tudtam, mire vélni a finomságot, de bizonyossá vált, hogy engem illet a kulináris gyönyör, ami hamarosan beteljesedik.
A feleségem karöltve álldogált a pultnál.
– Ez az enyém? - kérdeztem.
– Igen - felelte különös hangsúllyal.
Beleheltem a fenséges illatot.
– Te sütötted?
– Igen - felelte még különösebb hangsúllyal.
Észre sem vettem, amikor kiment a konyhából. A figyelmemet túlságosan lekötötte a csirkecomb. Nem tudom pontosan, milyen fűszereket használt, de azelőtt soha nem volt képes, ilyen tetszetős ételt alkotni. A hús rendkívül omlós volt. Szemre-ízre tökéletes és szinte már a számban erőmmé változott. Meg kell kérdeznem, hogyan csinálta. Én is így akarom. A hűtőből egy palack fehér bort vettem ki és megszabadítottam a dugójától. Jóízűt kortyoltam a pohárból és a fény felé tartottam. Finoman megpörgettem benne a nedűt. Bizony, ennek a sült combnak ma te vagy a kishúga – gondoltam mosolyogva. Visszafordultam a tányér felé és élvezettel pusztítottam el az étel utolsó morzsáját is.
Némán álltam az ablaknál, kezemben az üde borospohárral. Lenéztem a ház elé, az utcára. A taxis begyömöszölte a hatalmas bőröndöt a csomagtartóba, majd a volán mögé ült. A feleségem beült mellé az első ülésre és magára csapta az ajtót. A hátsó, piros lámpákat figyeltem, ahogy a kocsi a házsor végén elfordul. Mosolyogva mentem vissza a konyhába. Felvettem a csirkecsontot és leharaptam a végéről a porcot. Élvezettel ropogtattam el, aztán felhajtottam a pohár bort.
Tökéletes vacsora volt...

16 egyedi megtekintés
1 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

Az egész nagyon tetszett. Nem gondoltam, hogy még csattanó is lesz.
Számomra mást mondott ez az írás. Az asszonyka megmutatta búcsúzóul a haspók ,,urának", hogy tud ő finomat alkotni, ha van értelme! Most volt! Meg kell mondanom, elegánsan távozott az asszonyka!
Kétlem, hogy a férj ezt felfogta.
Az írásról nem nagyon tudok beszélni, de számomra elképzelhető szituáció volt, amit itt láttam az agyamban. Tehát, biztos, hogy jó!

Köszönöm, kedves Ági!
Ha jól el tudod képzelni a szituációt és ettől jónak véled, akkor elhiszem, hogy jó... :)

Szia Panka! :-)

Nem tudom, hol nem találod megfelelőnek a szórendet. Én úgy érzem jó így , de természetesen tévedhetek is.

Az utolsó morzsával igazad lehet. Talán nem is való csirkecomb esetében erről beszélni, de én úgy gondoltam, ezzel érzékeltetem, hogy az étel igazán jó volt. Azt hiszem, ha csak a csont marad a tányéron, akkor megettük az utolsó "morzsáját" is a húsnak. A porc már csak amolyan ráadás volt.

Talán kicsit erőteljesebben kellett volna befejeznem a történetet. A fordulat az, hogy a feleség elment. Ettől lett tökéletes a vacsora... :-)

Üdv.: Dorian

Ìgy màr értem. Az én szemszögemből a baràtommal lenne tökéletes.

Üdv: Panka

Szia! :)

Sok helyen megváltoztatnám a mondatok szórendjét. Tetszik a téma, az is, ahogy megjeleníted előttünk ( lehet szerepet játszik benne, hogy jelenleg is éhes vagyok? :D )
Elolvastam kétszer is, de nem értettem, hogyha főhősünk elfogyasztotta az étel utolsó morzsáit, hogy tudott még visszamenni egy porcért, hogy azt is a szájába tuszkolhassa? Vártam valami furcsát, megdöbbentőt a végére, de ez most elmaradt.

Majd még olvasok tőled. :)

Üdv: Panka