Miért utálják a hajléktalanokat?

DnB képe

Egy kapu előtt történt az egész.
Már sötét volt, a lámpák égtek.
A reggeli ürítéshez a már este kirakott kukákat szerettem volna végignézni.
Állt ott egy ember a közelben.
Pont a kukák mellett.
Hirtelen felém fordult és pofán vágott.
A szemem alá csapott a jobb öklével.
Aztán ütlegelni kezdett.
A bal kezével megragadta a jobb vállam, hogy pontosabban célozhasson és azt fröcsögte az arcomba: Most megdöglesz, te rohadt féreg!
A kezemet felkaptam persze, hogy védjem magamat, de nem ért semmit.
Úgy találta el az orromat, hogy tán még a kezemet is eltörte közben.
Valami reccsent, az biztos.
Alighanem az orrom.
Dőlni kezdett belőle a vér.
A fejemet, az arcomat és a fülemet csépelte utána, míg a földre nem estem.
Amíg el nem terültem és el nem sötétedett előttem a világ, addig egy eltorzult és vicsorgó farkaspofát láttam magam előtt.
Olyan volt akár egy Farkasember.
Még sosem láttam ilyet.
De miért támadott rám?
Épp rám?
Hisz nem ártottam neki semmit.
Sőt, másnak sem.
Soha.
Csak egymás mellett álltunk, mikor én felnyitottam az egyik kuka fedelét.
Ő cigarettázott, mintha várna valakire a kapu előtt.
Ő nem látszott hajléktalannak.
Biztos, hogy nem az volt.
Mint én.
Mert az jutott eszembe először, hogy a kukákat akarta tőlem megvédeni.
Hogy esetleg van benne valami értékes.
De nem hiszem.
Most már nem.
Hogy így utólag visszagondolok rá.
Mert jól volt öltözve, és jól táplált, meg viszonylag ápoltan nézett ki.
Nem is figyeltem akkor.
Csak így utólag gondolom ezt most, ahogy visszaemlékszem.
Nem volt elegáns, inkább csak sportos.
Mind alkatára, mind öltözékére nézve.
Nem értettem semmit.
És most sem értem, hogy miért támadt rám.
Hogy lehet egy emberben ennyi gyűlölet?
Ennyire utálja a hajléktalanokat?
De az meg lehetetlen, mert akkor egész nap üthetné őket szakmányban.
És még akkor sem érne a végünkre, mire éjfelet üt, - ha-ha!, - az óra..
Ez beteg ember lehetett.
Biztosan bekattant nála valami.
Igen, csakis az lehetett.
Egy őrült.
Egy közveszélyes őrült.
Mikor már feküdtem, a mellembe rúgott, meg a gyomromba.
Öklendezni kezdtem és a hányinger kerülgetett, de csak véres nyál csorgott le az államon.
Ekkor már alig láttam, mert a homlokom is fel volt repedve és a vér a szemembe folyt.
Sűrű masszaként ragasztva össze a szemeimet, miket amúgy se mertem már kinyitni.
Lélekben már készültem a halálra.
Egyszerűen megbénultam.
Nem tudtam, mi van.
Még sosem történt ilyen velem.
Hogy ne védjem magam, ha megtámadnak.
Hogy egyszerűen meg se próbáljak visszaütni, vagy elmenekülni.
A házon ablakok nyíltak.
Valaki kikiabált, hogy segítség, segítsenek!
Meg hogy hívják a rendőrséget.
Lábdobogást hallottam ekkor.
Ketten futottak felénk, ha jól hallottam.
De még távolabbról jött a hang.
Ekkor abbamaradt a rugdosás.
Nagyon fájt a mellem, a hasam és a gyomrom.
Még tökön is rúgott az az állat végül.
Eszméletlen fájdalomban fetrengtem ott és ordítottam.
A támadóm villámgyorsan felmérte a helyzetét és a kabátom belső zsebét kezdte tapogatni, de ott nem volt semmi.
A nadrágom farzsebeinél sem járt szerencsével.
Ami érték, meg irat van nálam, azt a farmerem elülső zsebeiben tartom. Meg a nagy táska alján.
A nadrágomban egy kis pénz és a legfontosabb iratok voltak csak.
Arra már nem volt ideje, hogy azokat is kikutassa.
Gyorsan futásnak eredt, mert a segítségemre sietők már ott is voltak.
Az egyikük üldözőbe vette.
Felemeltem a fejem és a szemeim résén láttam, hogy keresztül fut az úttesten és a nyomába ered.
Már csak nyöszörögni tudtam, de azt is alig.
A másik férfi mellém térdelt, szólongatott, kinyitotta a válltáskáját, és egy palackból vizet öntött az arcomra meg a számba.
Erre még emlékszem, de azután elájultam.
A kórházban tértem csak magamhoz.
Két hétig voltam benn.
Most újra itt vagyok a téren.
Meg az aluljáróban.
De éjszakára már ott sem lehetünk, kitiltottak bennünket.
Az új Főpolgármester.
Nem szabad lefeküdni éjjel az aluljáróban.
Például a Nyugatinál.
Volt aki megpróbált állva aludni, de nem ment neki.
December tizenötödike óta ez a rend.
Kiseprűztek bennünket, uram.
Jönnek a rendőrök meg a közteresek és elzavarnak.
Persze voltak kint előtte összeírni minket egy hajléktalanokat ellátó szervezetektől, de azok sem mindenkinek tudnak átmeneti éjjeli szállást biztosítani.
Itt vagyunk benne a télben, uram.
Én mondjuk be szoktam menni szállóra néha, de nem szeretem.
Igaz, amit beszélnek.
Ott tényleg lopnak.
Szégyen.
Egyik szerencsétlen rövidíti meg a másikat.
Ez nem csak sztereotípia, hanem tény.
A rendőrség meg nem foglalkozik ilyesmivel.
Pedig nekem egy új telefonomat lopták el.
Majdnem tízezer forint volt.
Persze most, hogy megvertek, a rendőrök voltak nálam a kórházban is.
Az orvosok ugyanis bejelentést tettek.
Ilyen esetekben ez kötelező nekik.
Már akkor éjszaka kijöttek a zsaruk és meghallgattak.
Írtak jegyzőkönyvet is.
Először felvették az adataimat.
Lakcímnek annyit írtak be, hogy Budapest, XIII. kerület, Lehel tér, közterület.
Ez van a lakcímkártyámon.
De most már ezt is el akarják venni tőlünk.
Hogy közterületre be lehessen jelentkezni.
Pedig ez fontos, mert a postánkat, a segélyt, vagy a nyugdíjat ide küldik erre a címre.
És a postán tudjuk felvenni a pénzt.
Alig tudtam aláírni a jegyzőkönyvet, úgy fájt a kezem.
Eltört a középső kézközépcsontom.
A hármas.
Latinul metacarpus.
Vagy os metacarpale.
Orvos vagyok.
Illetve félbehagytam az orvosit.
Diploma előtt.
A kézközépcsontok a kézfejeken helyezkednek el, fejenként öt darab.
Az első kézközépcsont a hüvelykujjhoz tartozik.
Ez a legrövidebb.
Az ízületnek köszönhetően szembe fordítható a tenyérrel.
De mostanra már összeforrt a csontom.
Csak akkor fáj, ha hideget érez.
Meg időváltozáskor.
Na, akkor sajog igazán.
Meg előtte.
Már egy órával a front előtt tudom, hogy jó lesz vigyázni.
Fedett helyre sietek olyankor.
Na, ennyi hasznom volt ebből az esetből.
He-he-he!
Az ember a saját kínján röhög.
Nem baj, addig jó, amíg tudunk nevetni.
A többi meg nem érdekes.
Mert mindig volt valahogy.
Ezután se lesz másként.
Na igen.
És miután ott kellett hagyjam az orvosit, tanári diplomát szereztem.
Magyar és történelem szakon.
Akkor már nős voltam és közben megszülettek a gyerekeink is.
Esti egyetemre jártam.
Később tanítottam latint is, ha helyettesíteni kellett.
Mert annak idején elég jól megtanultam a gimiben, meg az egyetemen.
Egy humán gimnáziumban dolgoztam tizenöt évig.
Tizenöt évig egy helyen.
Sajnos a házasságom megromlott időközben.
Mellékutakon jártunk mind a ketten.
És eluralkodtak az alkoholproblémáim is.
Elváltam és később a munkahelyemről is el kellett jöjjek.
Később találtam egy nőt, nála laktam egy darabig.
Aztán ő is rám unt.
Nyolc éve vagyok hajléktalan.
Közben szívbeteg, meg asztmás lettem.
Sokat voltam kórházban, meg szanatóriumban.
A Róbert Károly körúti Nyírő Gyula kórházban, meg Budakeszin.
Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai intézetben.
Sikerült leszázalékoltatnom magamat végül.
A gyerekeimet persze nem érdekli, hogy mi van velem.
Jól megvannak nélkülem is.
A lányom szintén tanár lett.
A fiam meg Hollandiában él a családjával.
Informatikus.
Három kicsi gyerekük van.
A lányom nem ment még férjhez, ha jól tudom.
A feleségem legalábbis nem mondta eddig.
Szoktam beszélni vele néha telefonon.
Pedig már elmúlt harminc éves is az én gyönyörű kislányom.
Volt neki több komoly udvarlója, de állítólag egyik sem volt hozzá való.
Így mondja a feleségem.
Vagyis a volt feleségem.
Mert nagyon igényes a kislányunk.
Olyan, mint én.
Ebben rám ütött.
Igaz, ez most nem látszik meg rajtam.
De mit tehetek?
Ez van.
Legalább tíz éve nem láttam a gyerekeimet.
Igaz, én sem kerestem a kapcsolatot velük.
Szégyelltem magam előttük.
Meg aztán a fiam kiköltözött Hollandiába, ugye.
De ezt már mondtam.
Az unokáimat meg még soha nem láttam.
Talán nem is fogom őket soha.
Ez annyira szomorú.
Három unokám van összesen.
Két kislány.
Ők öt és három évesek.
Meg egy csepp kisfiú, Márk.
Ő féléves.
A lányokat most nem is tudom, hogy hívják.
Nem jut eszembe.
Pedig tudtam. Fel is van írva.
Olyan németes, vagy hollandus nevük van.
A latint ma is fújom, de a nevekkel mindig bajban voltam.
Főleg az idegen nevekkel.
Kivéve a latin neveket.
Azért van a kislányoknak olyan furcsa nevük, mert a fiam felesége holland.
Vagy flamand, azt hiszem.
Kicsit ez is, kicsit az is.
Ott is keveredtek a népek, mint errefelé.
Inge az egyik, azt hiszem.
Várjon csak, itt a papír.
Igen.
A nagyobbik kislány Inge, mint az anyukája.
A kisebbik meg Karla.
Róluk is csak a volt feleségemtől tudok.
Ő már volt kint náluk többször is.
Most együtt él valakivel már hét, vagy nyolc éve.
Rendes ember, azt mondja.
Neki legalább szerencséje volt az új kapcsolatával.
Nem úgy, mint nekem.
Hogy mondja?
Persze.
Ismeretlen tettes ellen tettem feljelentést később a Rendőrségen.
Igen.
Mikor már be tudtam menni.
Ott is úgy bántak velem, mint a kapcával.
Már a bejáratnál is.
Az a fiatal kapus.
Mintha leprás lennék, vagy nem tudom mi.
AIDS-es.
Már az a lekezelő stílus.
Az a kioktatás.
Azt mondta: Itt várjon, míg nem szólok, hogy mehet.
Még csak azt se mondta, hogy üljek le.
Egy fiatal nyikhaj volt.
Nem volt az még huszonöt sem.
Szakaszvezető, vagy valami ilyesmi rangban lehetett.
Már nem emlékszem a rangjelzésére.
De nem volt még tiszt, csak tiszthelyettes.
Már csak a koromat is tisztelhette volna.
Na, a nyomozó viszont udvarias ember volt.
Azt meg kell hagyni.
Ő igazi úriember volt.
Még cigarettával is megkínált.
Ezüst cigarettatárcából.
Sodort cigarettával.
Füstszűrőssel.
Ő maga sodorta.
És milyen finom illata volt.
Kétféle dohányt kevert össze.
Az egyik valami márkás pipadohány volt.
Kellemes illata volt nagyon.
Azt mondta, tegyek zsebre még néhány szálat.
Köszönettel el is fogadtam.
Aztán megkínáltam itt a téren a haverokat.
Nagy respektje volt náluk.
Azelőtt egyik sem szívott ilyen illatos dohányt.
Viszont a nyomozó úr nem biztatott semmivel.
Azt az állatot nem valószínű, hogy el fogják kapni.
És ki tudja, hogy legközelebb mikor fog bekattanni?
És akkor megint rá fog támadni valakire?
Még az is lehet, hogy meg is öli.
Ha nem jönnek a segítségemre, velem is ezt tette volna.
Ebben biztos vagyok.
Ezt úgy higgye el, ahogy mondom.
Olyan biztos, mint ahogy most itt beszélgetünk.
De mondja meg nekem, uram, miért utálja mindenki a hajléktalanokat?
Na, jó.
Ön biztosan nem.
Meg az a nyomozó úr sem.
Tisztelet a kivételnek!
És mondja, melyik újságban fog ez megjelenni, amit ír majd rólam?
Ja, csak az interneten?
Görbe Kör pont hu?
Nem hallottam még róla.
Hát, én nem használok internetet.
Gondolhatja.
De ha kinyomtatja majd nekem, akkor szívesen elolvasom majd.
Általában megtalál itt a téren.
Elhozhatná egyszer.
Vagy, ha mégsem vagyok itt, akkor hagyja itt valamelyik hajléktalannál, hogy a Tanár úrnak hozta.
Mind ismernek engem.
Majd odaadják.
Köszönöm, hogy meghallgatott.
Meg hogy megírja az esetemet.
Talán akik olvassák majd, nagyobb empátiával fordulnak ezután az otthontalanok felé.
Főleg így ősszel.
A hidegebb idő beköszöntével.
Vagy Karácsony tájékán.
Esetleg jobban adnak majd valamit, ha kérünk tőlük.
Akár pénzt, akár élelmet, vagy ruhát.
Esetleg munkát.
Mert néha azt is ajánlanak.
Én is szoktam besegíteni itt-ott a piacon, ha hívnak.
Jól jön egy kis aprópénz a segély, meg a rokkant nyugdíj mellé.
Köszönöm szépen, hogy elmondta.
Isten áldja!
Viszontlátásra!
Én köszönöm, hogy meghallgatott.
És külön köszönöm a sört is.
A kedves egészségére! Viszontlátásra!

96 egyedi megtekintés
7 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

No eljutottam ide, és megérte. Lerágott csontnak lehet venni, de minden ilyen és hasonló élet lényegében más...Volt nekem egy / ismerősöm / a telefon fülkében aludt, olykor olykor adtam neki pénzt, volt hogy egy üveg bort, mert megmondta, úgy is azt vesz a pénzen, hisz a kifőzdében kap maradékot. Szóval a nagy hidegek után kerestem, vártam a felbukkanását, de hasztalan......, megfagyott a fülkében...Kisemmizték, s így került az utcára 57 évesen, 4 évet töltött a XXIII. kerületi téren-utcán.
Tetszett az írásod, ha szabad erre azt mondani-írni.
Üdv. Rézi.

Köszönöm, Rézi, hogy mindezt leírtad. Az írás tetszett, a téma nem, gondolom.
Üdvözlettel
DnB Robi

Érdekes történetet tártál elénk, Robi. Megdöbbenve hallottam a híreket a hajléktalanok köztérről való kitiltásáról. Ilyen paradox marhaságot csak egy kormány rendelhet el.

Sok helyen vezettek be szegecses felületeket, hogy ne feküdjenek rá az emberek. A padok szétválasztása sem véletlen.

Miért utáljuk a hajléktalanokat? Mert büdösek, csúnyák, kéregetnek, zavarnak. Ebből következően nyilván lusták és buták is, rossz emberek: ezért lettek hajléktalanok!!4!

Szomorú ilyen véleményekkel találkozni, de az efféle előítéletek jobban jellemzik azokat, akik mondják.

Szerintem a társadalom szégyene, hogy nem sikerült olyan hálót létrehoznunk, ami elfogná az embert, mielőtt végleg a porba esne.

Az élet egy szörnyű játék. Túl sok múlik azon, hogy melyik országban, milyen családba születsz.

Köszi, Mice!
Egyetértek.

Szia!
A történeted eleje mindenképpen gyakran előforduló jelenség. A hajléktalanná válás folyamata viszont emberenként változó. Amit itt megírtál, kissé általános ugyan, de éppen ezért igaz. Vártam a választ, amit a cím miatt belegondoltam az alkotásodba, de nem találtam. Kerestem, mert csak sejtéseim vannak ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül örülök, hogy olvashattam. Én is írtam már róluk többször, de talán nem sikerült ennyire közelinek, mint a tiéd. Gratulálok!

Kedves Wendler Zoltán Artúr!

Igen, általános, mert a sztereotípiákra hagyatkoztam. Ha olyan munkám lenne, szívesen interjúznék hajléktalanokat. Ha tehetségem és lehetőségem lenne rá, írnék róluk könyvet is. Persze ki tenne ilyesmibe pénzt? Tán nem jó címet adtam neki...
Köszönöm a gratulációt. :)

Üdvözlettel

DnB

Gratulálok Robi.Már olvastam a Goth-on.engem is érzékenyen érintenek ezek a dolgok..írtam is erről egyik versemben...a "Hajléktalan dal"-ban..csak nem ennyire részletesen...Te valós képet, és problémát tártál elénk, és mutattál be, szinte napi aktualitással..bármikor felrakhattad volna, mert sajnos mindig aktuális lesz, és marad is szerintem...Örülök, hogy itt is olvashattam:B

Kedves Barna!

Bocsánat a megkésett válaszért! Köszönöm, hogy újraolvastad. Egy társadalmat legjobban az jellemez, hogyan bánik az elesettjeivel, a rászorulóival, a hátrányos helyzetűekkel és az ilyen-olyan életmódbeli, vagy faji kisebbségeivel. A magyarok mostanában nem jó bizonyítványt állítanak ki magukról és tényleg kevés a remény arra, hogy ez pozitívan változzon a közeljövőben. Régen ez azért nem így volt, hiszen híresen befogadó nemzet voltunk. Hány náció keveredett itt? Betelepítések, - hirtelen ez jut eszembe, - német földről pl., a svábok. Aztán a görögök, az örmény és a lengyel menekültek. Stb.

Köszönöm a hsz-t.
Üdvözlettel
DnB - Robi

No nekem módfelett tetszett az írásod Robi,hirtelen nem is tudom,hogy mit írjak,mert ez kevés,de a gondolataim cikáznak....Valami ilyesmit én is írtam reggel,de az csak pár sor.Szívesen olvastam.
Én biztosra veszem,hogy sűrűn történnek ilyesmik,csak hát nem publikus ez a téma .Üdv,Károly(Rézi)

Kedves Suttogó Rézi!

Jól esik ezt olvasni. :) Köszönöm, hogy véleményezted az írásomat. Jártam a versednél. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet.

Üdvözlettel
DnB - Robi

Kedves DnB!
Kedvelem az aktuális társadalmi problémákra és feszültségforrásokra rávilágító irodalmi műveket. Hiszem, hogy a művészet erejével - az érzelmeken át - lehet hatni legjobban az EMBERRE.
Bemutattál – az ún. érdemes szegények köréből – egy tipikus hajléktalantörténetet, amiért szívet hagyok, mert "jó" megközelítésből világítottál rá a "kérdésre". Nem szeretek hosszabb lélegzetvételű írásokat monitorról olvasni, így a mondatokra tördeléssel könnyítettél lustaságomnak:) Nem utolsósorban, így esztétikailag is tetszetős számomra.
Hiányolom, hogy a címben felvetett kérdés költői marad(t). Vártam valami ütős befejezést a végére, ehelyett csak megleptél, ahogy bevontad a történetbe magad. Ezzel meg úgy vagyok, hogy nem tudom hova tenni. Nem ezt vártam, talán ezért a csalódottságom. Olvasatomban a cím nincs szinkronba a tartalommal.
Mivel olvasmányosan, jól írsz, összességében tetszett.
Tisztelettel üdvözöllek: next

Kedves next36!

Köszönöm, hogy megírtad mindezt. Valóban, a cím nem a legjobb. De ezzel jelent meg a GothArton is. Kicsit átírtam, javítottam a szövegen, de a címre nem figyeltem. Most csak röviden ennyi.

Én is hasonlóan, tisztelettel üdvözöllek. Több értő hsz-odat is olvastam már.
DnB - Robi

Tök jó ez az írásod! Szeretem a prózáidat, és azt is, hogy az életből merítesz ihletet.

Kedves DnB!
Az összes sztereotípiát nem hoztad elő!
Kérlek szépen, hogy ezt a három rövid írást még olvasd el, ha lesz egy kicsi időd, és megláthatod, hogy én mit gondolok. Persze ez csakis kérés! Ági
http://andromeda.mindenkilapja.h...

Kedves Del1!

Kellett volna? :)
Elolvasom. Köszönettel

DnB

Nem!
De figyelmedbe ajánlanám medvelepkének írt válaszod első mondatát.
Sajnálom, hogy ennyire nem értessz!
Nagyon, nagyon sajnálom. Ági :(

Jó, elismerem, ott túloztam. Illetve megengedhetően, mivel azt írtam: "Azt hiszem, hogy a hajléktalanokkal kapcsolatos összes sztereotípiát előhoztam." Tehát azt hiszem, vagyis nem vagyok bizonyos benne.
Talán elhamarkodottan írod, hogy nem értelek. Én meg elhamarkodottan válaszoltam neked, vicceskedve. Bocs! A tényleges véleményem, az esetleges egyetértésünk, vagy az, hogy értsem a mondandódat a dologról, megkívánja azt, hogy elolvassam az általad ajánlottakat. Ezt mindjárt megteszem. Utána újra írok.
Én meg azt sajnálom, hogy ilyen (szomorú?) hozzászólásra késztettelek

Üdvözlettel
DnB

Annyira sajnálom, hogy azóta sem írtál sem ott, sem itt semmit a szemlélet sokrétűségéről.
Tudod, én vidéken élek, és tudom, mostmár tapasztalom is, hogy milyen vékony hajszál választ el mégis a megsemmisüléstől! Nem hittem, hogy én is ilyen helyzetbe kerülhetek.
Csak egyetlen dolgot szeretnék kérdezni tőled; azt, hogy olvastad, vagy nem amit ajánlottam?
Nincs semmi probléma akkor sem, ha nem. :) Ági

Kedves Ági! Kedves Del1!

Először - anno - csak a verseket olvastam. Most a prózát is. Vagyis most csak azt. A szemlélet, igen...
Sokan vagyunk. Sokfélék.
Bocs, tudom, nem feladatom, de...
Kiemeltem ezeket:
"portyázó rétisas, (...) Az elnyűtt cipő termetes szakadásán keresztül beszivárgott hólé is valóságos, mely lassan, de kíméletlenül áztatja át, az amúgy is vékonyra kopott zoknit,..."
Mint szőrszálhasogató, bocsánat! Tudom, nem te írtad.

Elnézést, hogy ilyen későn olvastam csak el az ajánlott novellát, tárcát, tárcanovellát.

Üdvözlettel
DnB

Kedves DnB, én csak azt tudom, hogy nagyon tetszik.
Sajnos nem tudok írni, mert akkor olyan élményeimet írhatnám meg,
amik nemhogy szőrszálhasogatóak lennének, hanem Moliere, Shakespeare, Diderot, Maupassant, és még nem tudom ki együttvéve....:)))))))
Köszönöm, hogy elolvastad! Ági

Félig olvastam, és fogom teljesen is. Nincs elfeledve. Bocsánat a késlekedésért. Megsemmisülés? Cudar élethelyzetbe kerültél? Ha igen, borzasztóan sajnálom. Tudok segíteni valamiben?

Kaptam ma egy üzenetet: Szia! Itt rólad írnak:
http://folyometer.blog.hu/2012/0...
rövid, de mégis... (ez egy irodalmi lapfigyelő, néha internetes megjelenéseket is kritizálnak)
Üdv: Kriszta
"Túl van beszélve, és sok benne az üresjárat," - elolvastam, igen, igaza van Szántó Domingonak, sőt, még önismétlések is vannak benne, amit ő nem említett. Lehetne belőle akár jót is írni...
Így osztottam meg egy közösségi oldalon, ahogy fent olvasható.
Ott még látszik az alábbi szövegrészlet is a blogból:
"Egy másik buszsofőr
2012.04.25. 21:43 Szántó Domingo
Nemrég hír lett belőle, hogy kirúgják vagy sem a vezetés közben szóbeli showműsort adó pesti buszsofőrt. (Idióták, ha igen.) Most egy másik buszvezetőtől, Gergely Róberttől találtam egy szöveget a neten, a Görbe Kör oldalán. Túl van beszélve, és sok benne az üresjárat, de vannak erős részei (pl. hogy hogy is hívják az unokákat, meg az orvosos-tanáros vonal), egy gyakorlottabb költő elég jó verset kanyaríthatna belőle. A címe "Miért utálják a hajléktalanokat","

Kedves Lylyana Bell!

Mit húházol itt? :)))
Félre a tréfát! Köszönöm a meglepődés és tán meghökkenést is sugalló véleményedet. Örültem neki.
Remélem, hogy nem bántottalak meg a kérdésemmel, mert csak viccnek szántam.

Üdvözlettel
DnB - Robi

Robi, ez valóban igazi életszagú történet!
Úgy gondolom,hogy egy tényleges hajléktalan is azt mondaná róla... így van ez sajnos.
Gratulálok a gördülékeny írásodhoz! (szív)

Kedves medvelepke!

Köszönöm szépen. Azt hiszem, hogy a hajléktalanokkal kapcsolatos összes sztereotípiát előhoztam. A külső szemlélő így láthatja a helyzetüket. igazából senki se vágyik rá, hogy jobban mögé lásson a dolgoknak, így csak a felszínt kapargatom én is. Kivételek tán azok, akik a munkájuk miatt foglalkoznak velük. De ez az írás nem éppen riport volt, csak egy valósághoz hasonló fikció. Köszönöm a gratulációt, és hogy elmondtad a véleményedet. Na meg a szívet is. :)

Üdvözlettel
DnB - Robi