Fába vésett szív

DnB képe

Vendula Szív a padon című írására

Valamikor veled jártam ott a tó észak felé eső, elkeskenyedő része fölött. Ott, ahol az a számomra ismeretlen nevű kis patak fentebb belecsendesedik a völgyzáró gát mögött felduzzasztott, mélyzölden és hosszan elterülő, de nem túl széles tóba. Most nemrég egy másik lánnyal kempingeztünk az helyenként náddal benőtt parttól nem messzire. Ahogy akkor veled. A kemping most is ott volt, ahol régen, és persze nyitva volt, ahogy régen. Nyár lévén most is, - kell-e mondanom, - ahogy régen. Nem tudom, miért jöttem ide. Pont ide. Valahogy hozott az autó. Én csak automatikusan forgattam a kormányt. Azt is mondhatnám, hogy az út hozott magával errefelé. Csábított számtalan kanyarulatával. Nem volt tudatos elhatározás, hogy ide jöjjünk. De aztán a lánynak is megtetszett itt, úgyhogy maradtunk. Igaz, csak egy hétvégére. Két napra. És két éjszakára, teszem hozzá jelentőségteljesen. Péntek délután volt. Előttünk volt a reményteli és várhatóan felhőtlen két nap. De mért is kötöttünk ki pont itt? Valami nosztalgia? Hiányérzet?

Letáboroztunk. Kipakoltunk minden szükségeset és felállítottuk a sátrat. A sátor közelében volt az a tűzrakó hely, amit már akkor is három zöld lécekkel borított pad vett körül. Azon, amelyik a tó felé néz,... Na, azon ültünk, mikor a füledbe mertem suttogni először, hogy szeretlek. Emlékszel? Szeretlek.
Fú, de hülye vagyok. Magamban beszélek. Muszáj leírnom, mert a tónál töltött víkend óta újra sokszor eszembe jutsz. Milyen boldogok voltunk. Hirtelen egy pillanatig olyan volt, mintha itt lennél velem. Mint régen. Szinte a kezed után is nyúltam, mintha itt lennél mellettem. Már meg is mozdult a kezem. Felemeltem. Aztán zavartan hullott vissza magam mellé. Csak képzelődtem megint. Mi van, csak nem ébren álmodom? Mindig, de szinte tényleg mindig kézen fogva jártunk. Télen-nyáron. Később, mikor autóm lett, még abban is fogtad a kezem. Csak akkor engedted el, mikor váltanom kellett. Egy időben meg te váltottad a sebességi fokozatokat. Először ezt tanultad meg a vezetésből. Nem is volt baj a váltással, mikor te is levizsgáztál. Akár Angliában is vezethettél volna a friss jogosítványoddal. Aztán mikor már te is vezetted az autót, akkor már nem merted fogni a kezemet. Nagyon figyelmesen és szabálykövetően vezettél. Meg persze óvatosan. És lassan. Vagyis nem lassan, csak lassabban, mint én. Hányszor mentünk még nyaralni azzal a kocsival....
Időről időre rám törnek az emlékek. Visszajársz a fejembe, mint valami kísértet, pedig nem haltál meg. Nagyon is élsz. Úgy látszik, hogy talán épp ezért se tudlak elfeledni már soha. Pedig több, mint tizenöt év telt el azóta. Neked már férjed van, és gyerekeid. Kettő? Vagy három? Nem is tudom. Ja, de igen! Két fiú és egy kislány. És én? Én meg hol vagyok? Mit értem el?

Az egyetemi klubban ismerkedtünk össze egy buli alkalmával. Melyik zenekar is játszott? Látod, ezt most nem tudom. Talán a Kispál? A Pál Utcai Fiúk? Vagy a Vidámpark? Igazán segíthetnél. A Kertészeti egyetemre jártál és kollégiumban laktál. Nagyon sokat kellett tanuljál. Az év végi vizsgákra meg főleg. Sikerült is mind, elsőre. Nagyon okos voltál. És szorgalmas. Meg persze szép is. Egy gyönyörű lány, aki értelmes, kifinomult, intelligens és szinte megközelíthetetlen. Mindig ilyenre vágytam. Egyszerűen lenyűgöztél. Hogy imádtalak! Talán mert nem voltál könnyű eset, könnyű hódítás. Hónapokig udvaroltam, míg megfoghattam a kezed.
Aztán vége lett a szemeszternek is meg a vizsgaidőszaknak is. Miénk volt a nyár. Azaz a nyár egy része. Mert én már állásban voltam és te is munkát vállaltál gyakorlatként egy kerületi parkfenntartó vállalatnál. De mielőtt munkába álltál volna, szabadságot vettem ki. Elutaztunk a tóhoz, ahol kirándulni, szórakozni és fürödni is lehetett. Reggel buszra szálltunk és nagy, tömött hátizsákokkal felszerelkezve elindultunk. Már kora délelőtt megérkeztünk a kempingbe. Amikor már állt a sátrunk, elmentünk és megebédeltünk. Majd felfedeztük a környéket. A strand a kemping mellett terült el. Nem csak a tóstrand, hanem egy nagyobb hideg vizes és egy kisebb termálvizes medence is rendelkezésére állt a nyaralóknak. Később rengeteget fürödtünk, napoztunk, labdáztunk és jókat ettünk a büfében vagy az étteremben. Még hintáztunk is, meg homokvárat építettünk. Vagyis vizes homokból, iszapból csepegtettünk falakat, bástyákat, tornyokat. Mint két kisgyerek. Meg versenyt is úsztunk és futottunk. Persze majdnem mindig én nyertem. Kivéve, mikor hagytalak nyerni. Eljátszottam, hogy begörcsölt a lábam. De te akkor azt mondtad, hogy így nem ér, hisz nem egyenlőek az esélyek. És megvártad, míg súlyos sérülésemből másnapra felépültem. Akkor meg azzal magyaráztam a gyengébb formámat, hogy fáradt vagyok, mert nem hagytál aludni éjjel. Mennyit nevettünk, emlékszel?

Csak rád, meg arra a rég elmúlt nyárra tudok gondolni. Meg a rég elmúlt közös életünkre, a szerelmünkre. Azon merengek, hogy mennyit sétáltunk ott a környéken az alatt a pár nap alatt. Vaskos tölgyek, éger-, kőris-, és szilfák, fenyvesek meg ki tudja milyen fák alatt jártunk. Szinte mindegyikről kiselőadást tartottál nekem. Rajongtál a természetért, de azon belül a növényekért főleg. Órákon át tudtál beszélni a tanulmányaidról. Melyik növény miért hasznos, hogyan került Európába, Magyarországra. Vagy mely növények mérgezőek például. Miért hívják vasfának a vasfát? Hogyan lélegzik légzőgyökerei segítségével a mocsári ciprus. Hogyan hat majd a génmódosítás elterjedése a kultúrnövények termesztése során az emberiség növekvő élelmiszerigényének kielégíthetőségére. Milyen növények élnek a sivatagokban és mondjuk az Andok magashegyi őserdeiben. Melyik növény, melyik fa őshonos nálunk, melyek azok a bizonyos pionír fajok. Hogyan fognak apró állatokat, rovarokat a húsevő növények. Mivel csalogatják magukhoz a főleg ízeltlábúakból álló táplálékukat. Vagy például Madagaszkár különleges növényeiről tartottál kiselőadást. Nem feledkezve meg arról sem, hogy az ottani állatvilág is teljesen sajátos. Olyan a sziget flórája és faunája, hogy számos, a világ más részein sehol fel nem lelhető faj él e csodavilágban. A magyarországi lombos fák pedig kifejezetten a kedvenceid voltak. Szóval nem hiába lettél végül két diplomás botanikus és kertészmérnök. Azt a gondolatot dédelgetted magadban, hogy idővel majd egy új arborétumot tervezel és építesz a szülőfaludban. Ahol egy nemesi család omladozó kastélya állt egy elpusztult, letarolt, tönkretett és elvadult, egykor csodálatosan pompázó ápolt és elegáns park helyén. Mi lett ebből a tervedből? Az, ami az enyémből?

Hol is tartottam? Ja, hogy mennyit mászkáltunk a tó körül. És mennyit csókolóztunk. Pár nap alatt teljesen bejárhattuk volna a a tó vidékét, ha nem állunk meg lépten-nyomon csókolózni. Így csak félig sikerült. Még az első nap felmentünk a közeli völgyben lévő falu fölé magasodó hegyre, ahol egy henger alakú, vasbetonból épült kilátó állott. Arra is felmásztunk. Bár ez elég veszélyes volt, mert kissé elhanyagolt állapotban találtuk. Néhol hiányoztak a vaslépcső fokai és korlátai is. Meg a lépcső-, vagyis inkább létrafordulókban, pihenőkben a vaslemezek darabjai is. Úgy emlékszem minden kis részletre, mintha ma lett volna. A Nap szikrázóan ragyogott, de nem volt igazi forróság. A hegy- és létramászástól persze kifáradtunk. Felértünk a kilátó tetejére, ahol egy katonai mérőpont piros-fehérre festett rudazata emelkedett a magasba. Csodálatos panoráma tárult elénk. Déli, keleti és nyugati irányban messze ellátunk, élveztük a természetet és a csendet. Kora délután volt. Frissítő hatású szellő kócolta össze, fújta szemed elé sötétbarna, félhosszú hajadat. Leültünk pihenni a vasárboc tövébe a puszta betonra, ami jó meleg volt. Átöleltél és én is magamhoz öleltelek. A vállamra hajtottad a fejedet, aztán persze megint csak csókolóztunk és csókolóztunk. A vakációd első hete volt. Ott a kilátó tetején lettél igazán az enyém. És én a tied. Mámorító pillanatok voltak. Nagyon hosszú volt az a csók. Tán az volt életünk leghosszabb csókja. A lehető legközelebbről néztem az arcodat, a bőrödet. Csaltam, mert a szememet néha kicsit kinyitottam csók közben. Megszegtem egy neked tett ígéretemet. Már az első csókunk alkalmával megfogadtattad velem, hogy soha nem fogok nyitott szemmel csókolózni. Mert az illúzióromboló. Teljesen át kell élni az élményt, és ahhoz szerinted ez is hozzá tartozik. Hogy nem pislogunk a másik háta mögé semmire és senkire. Te nem csaltál, nem lestél sosem. Legalábbis az biztos, hogy nem néztél rám csók közben olyankor, mikor én ezt tettem. Lehet, hogy felváltva csináltuk, de akkor viszont valahogy nagyon jól volt időzítve a dolog. Bár nem hiszem, hogy te hűtlen lettél volna ehhez az elvedhez, ehhez a csókszabályhoz, amit mint valami dogmát adtál elő nekem. Csaltam egy picit, igen. Mert látnom kellett téged. A teljes élményhez kellett a látványod is nekem. A vakító napfény bevonta a fényesen csillogó pihéket az arcodon. A bőröd pórusait, a mosolyod ívét, szemgödröd hajlatait, szemöldököd ívét. A szempilládon és a saját szempilláimon szivárványszínű fénypöttyök szűrődtek át és játszadozva hunyorogtak, kacsintgattak a szemembe, ahogy nyitogattam a szemem, és ahogy a tied mozgott a domborodó szemhéjad alatt. Azt hiszem, hogy a simogató, bőrünket hevítő Nap is élvezte, hogy lesüthetett ránk. Nekem látnom kellett a csók közben és csók után is a lehunyt szemedet. A csillogó nyálat a szád szélén, a mosolytól kerekedő szépséges arcodat. Ami olyan volt, mint egy különleges tükör, ami összegyűjti és többszörös erővel visszaveri a napsugarakat. Azt szerettem volna, ha örökké tart az a pillanat. Szerelmes voltam beléd. Szerelmesek voltunk. Én legalábbis nagyon! Aztán... Aztán lecsúszott valahogy a blúzod a válladról. Hogy énekelte Lovasi a Kispálban?

"Nyár volt, s blúzát
A szél kibontotta,
Egy felhőt vizsgáltam,
Aztán meg rávonta
A nyirkos kis mellekre
A kezemet, hátha
Szerelmesek leszünk,
Aztán meg a lába
Közé terelgette
Mind az öt ujjamat,
Kettő becsúszott,
Három kinn maradt.
Ő álmodozni kezdett,
Én meg csak azt tudtam,
Hogy kiosont valami
A rétre a nyomunkban,
Aztán már rájöttem,
Hogy a húsunk szaga
Az övé ázott szalma,
Az enyém vaspor, meg naspolya."

Hú, de elmerengtem. Meg fogom keresni azt a Kispál albumot. Jó ezeket a perceket, órákat gondolatban újra átélni. Csak annyira fáj, hogy nem vagy velem. Néha rám törnek még ilyen sok év múltán is ezek a vágyrohamok. Azóta sem volt senki, akit úgy szerettem volna, mint téged. Emlékszel, mikor visszafelé mentünk a kempingbe, egy nagyon magas és hatalmas lombkoronájú, sima törzsű és ólomszürke fába belevéstem a nevünket, majd köré kanyarítottam egy nyíllal átlőtt szívet. Azt mondtad, hogy ez bükkfa, a latin neve Fagus sylvatica, - erre is emlékszem, - és kérted, hogy ne bántsam. De én valami hülye félreértelmezett férfiasságból mégis megtettem. Szerencsére hamar túltetted magad ezen a jeleneten és a nyaralásunkat nem árnyékolta be később ez a kis közjáték. De most elgondolkodtat, lehet hogy a már ott is megmutatkozó akaratosságommal, az erőszakos természetemmel rontottam el később mindent? Nem lehet, hanem szinte biztos. Nem tudom, miért, de akkor nagyon fontos volt nekem, hogy később is lássa mindenki, aki arra jár, hogy te vagy nekem, hogy mi onnantól kezdve végleg összetartozunk. Hogy minket már összeköt nem csak a lelki, hanem a testi szerelem is. Én annyira büszke voltam rád! A fa sérülése éppúgy begyógyul, mint mikor az ember elvágja a kezét, mondtam neked ott magyarázatként, vagy valamiféle vigaszként. És még csak nem is fáj neki, - tettem hozzá, - mert nem úgy élőlény, mint az ember, vagy egy állat, mondjuk egy kutya. Kissé kínos volt ez a magyarázkodás, most már belátom. Mit gondolsz, vajon áll még az a fa? Azóta a környéken se jártam. De most se jutott eszembe, mikor ott voltam a közelben, hogy megnézhetném. Tessék? Hogy mi van azzal a mostani lánnyal? Mi lenne? Semmi. Azóta nem láttam.

Budapest, 2012. szeptember 21. és december 25.

A szereplők s a történet bárkivel és élettel való bármilyen hasonlósága csak a véletlen műve lehet.
Vendula műve és az én hozzászólásom, amit kibővítettem és átírtam fentebb, itt olvashatók:
http://gorbekor.hu/%C3%ADr%C3%A1...
Kispál és a Borz: Nyár volt, s blúzát a szél...
https://www.youtube.com/watch?v=...
Nézzétek az sms csíkot 0:31-nél! ("Sziasztok! A nyolc honapos lanyom abbahagyta a jatékot és elbuvölve figyelte Lovasi Andrast. Moni")
Szöveg (Lovasi András):
http://www.zeneszoveg.hu/dalszov...

36 egyedi megtekintés
3 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

Én olvastam, de valami nem is tudom marhaságom miatt nem írtam hozzá, pedig nagyon tetszik!
Szeretem ahogy a prózáidat írod Robi, de ezt már mondtam párszor. :)

Kedves Vendula!

Rá se ránts, az a lényeg, hogy most megírtad. :) Köszönöm szépen.
Igen, mondtad. Emlékszem rá. Örülök, hogy ismét örömöt szereztem neked.

Üdvözlettel
DnB - Robi

Szia Robi!

Igaza van boldogtalannak. Itt hevernek a remek prózák, akár ez is, és igen szerény az érdeklődés rá. Sajnos ez jelen esetben rám is igaz, de rádöbbentem, hogy van mit pótolnom az oldalon.

A novelládról:

Nagyon tetszik ez a visszaemlékező belső monológ amibe végig beleszövöd a leíró részeket. Jót tesznek az írásodnak a rövidített mondatok. Ez erősebbé teszi azt a csak a fejedben lejátszódó párbeszédet, amelyet a már múlttá lett kedvessel folytatsz. Igaz ez a visszakérdezésekre is. Folyamatos a szöveg. Nem csapongasz, hanem végig vezeted az olvasót a kiindulóponttól a befejezésig. Nem elkapkodott írás. A szöveg kimunkált, logikájában természet és életszerű. Egy húsos, mócsingmentes, tartalmas írásnak tartom, ahol a képek egészséges módon össze tudnak fonódni a visszarévedő gondolataiddal. A szereplők élnek és láthatóak

Egy észrevételem van, de ez ízlés dolga. Egy-egy esetben több az információ, mint azt a történet megkívánná. pl.: "gyakorlatként egy kerületi parkfenntartó vállalatnál."

Amúgy kifogástalan olvasmány. Úgy érzem, hogy moziztam egyet a novellád olvasásakor.

Üdv

Zoli

Kedves prince Zoli! Zoltán herceg! Vagy Herczeg Zoltán? :)

Menjün sorban! Ami rád vonatkozik, az a mese két része, ami új nálad, ha jól emlékszem. Vagy van korábbi ajánlatod is az oldaladról? Mert érdekelne.
A művemről. Valóban novellának gondolod? Ha igen, az megtisztelő. Mert a novella titulushoz nem csak terjedelmi szintet "kell" teljesíteni, hanem irodalmi értékeket is hordoznia az írásnak. Igazából nem is tudnám nevesíteni, melyek ezek az értékek. Hozzáértőbbekre bíznám, hogy felsorolják, és esetleg nevesítsék, hogy itt melyeket találták meg közülük.
A példaként hozott "gyakorlatként egy kerületi parkfenntartó vállalatnál." citátumról. Igen, néha hajlamos vagyok lényegtelen részleteket túlmagyarázni. Talán olyankor, mikor azt gondolom, hogy az olvasó(i)m (egy része) nem feltétlen annyira tájékozott egy adott témában, momentumként beemelt színesítő elem ismeretében, mint én vagyok. Ez a példa persze nem ilyen.
Kéne egy jó mentor, korrektor, szerkesztő (két-szer ke'ttő? = az néha öt!) nekem, de ott még nem tartok. Bár lehet, hogy érdemes lenne házalni itt-ott. Menedzserem, producerem (így jön ki az öt) sincs. Jöjjenek "ide" a szerkesztők! :)
Végül a kritikád, méltatásod lényegéről, közepéről. Nagyon jól esnek a dicsérő szavaid. Ez alapján téged is a hozzáértőbbek közé sorolnálak. De ha egyéb hibákra is rámutattál volna, és mondjuk a nemtetszésedet fejezted volna ki summázatként az írásommal kapcsolatban, valószínűleg akkor is ezt gondolnám. A fenti feladatra (a novellára jellemző irodalmi értékeket felsorolni) vállalkoznál esetleg? Vagy azt gondolod, hogy annyira azért te sem értesz hozzá? :)
Így is szép összefoglalást kaptam tőled, és őszintén szólva, lehet, hogy még nem örültem ennyire hozzászólásnak. Pedig, - és nem dicsekvésként mondom, - kaptam már néhány szép szót a műveim alá eddig is. Igaz, nem mindet hittem el. :)

Nagyon köszönöm, hogy időt szántál mind az olvasásomra, mind a kritikád megírására. És később örömmel fogom viszonozni a látogatásodat. Ez a minimum. Türelmes vagy, ugye?

Üdvözlettel
DnB - Robi

Szia Robi!

A google szerint:

A novella olyan kisepikai mûfaj, mely rendszerint egyetlen, rövidre fogott, de nagyon jellemzô eseményt mond el. A történet gyakran hoz sorsfordulatot kevés és csak egy-két lényeges vonással jellemzett hôse számára. A mûfaj fontos eleme a vezér (vagy Boccaccio után sólyom-) motívum. A novellától megkülönböztetjük az elbeszélést, mely terjedelmében szabadabb, több és alaposabban jellemzett szereplôkkel dolgozik és tempója lassabb, tartalma oldottabb. Boccaccio idejében (XIV.század) az olasz novella szó újdonságot jelent, érdekes hírt, különös történetet.

Eddig a hivatalos definíció
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Igazad van. A novella, ha úgy tetszik titulus. Olyan fontos írás, amely feljebb emeli a szöveget az egyszerű leírásnál.

Tehát szerintem:
A novella egy olyan önálló írás, amely kerek egésszé összefog egy, akár regénnyi történetet. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy kibővítve alkalmas lehet egy regény, kisregény alapjául szolgálni.

Nem vagyok profi hozzáértő. Ám, amióta több prózát írok, mint verset, többet is foglalkoztam a prózai művek alapjaival. Viszont a "méltatás"omról, és az azzal összefüggő megjegyzéseimmel kapcsolatban a kérdésedre a válaszom, a következő: Amikor egy írás elkap, megfog, lebilincsel, akkor képtelen vagyok hibákat keresni. Abszolút átadom magam a szövegnek, legfeljebb automatikusan javítok magamban. Az is inkább a helyesírási hibáknál fordul elő. Későbbiekben, pusztán azért, hogy hibát találjak nem boncolom szét az írást, mert az elrontja a már megszerzett élményt. Ha valamint megakad a szemem, mint például az a bizonyos -szerintem- túlírás, akkor azt a lehető legtisztességesebb hangvétellel megjegyzem. Nem érzem magam felkent kritikusnak, nem is fér össze a személyiségemmel. Én az élvezetért olvasok. Mint, ahogyan azt le is írtam, ha mozizhatok egy írás közben, a leírtak megjelenődnek, és a saját fantáziám, képzelőerőm képes képekké alakítani a szöveget, akkor én azzal az írással elégedett vagyok. Szórakoztat. Így jártam a Te műveddel is. Láttam a helyszínt, a mozdulatokat, a szereplőket. Képekké, sőt mozgóképekké elevenedtek.

Biztosíthatlak, hogy az én értékrendemben, a Te írásod egy remek novella.

Baráti üdvözlettel:

prince/Zoli

Kedves prince/Zoli!

Pince Zoli? Az is lehetnél. Pl. ha szeretnéd a bort a pincében készíteni, kezelgetni, kóstolgatni.:)
Köszönöm, hogy ilyen két részre osztott formában is kifejtetted a véleményedet. Jól kiprovokáltam tőled is, nem? :)
Jó hallani (olvasni) az ilyen hozzászólást. Májnagyobbodásom garantált ilyenkor. :) Mit írhatnék még? Bízom benne, ha máskor is e műfajhoz nyúlok, az ugyanígy kedvedre való lesz. Hálás vagyok az idődért is.

Üdvözlettel
DnB_Robi

Visszajövök Robi, de az események egy kicsit felgyorsultak. Én kérem a türelmedet.

Jó kis romantikus történet. Talán egy kicsit hirtelen lett vége. De lehet, hogy így akartad és így a jó. Majd elolvasom mégegyszer. :-)

Kedves Gary Hun!

Igen, talán az. Mármint az olvasónak. Igazából a jelenidejű szál híján van ennek az érzésnek. Mindössze az emlékező részek és a képzelt (nem) párbeszédek, az elhagyott korábbi kedveshez szóló szavak jelentik az érzelmi fonált a műben. A végét ilyen rapid módra akartam megírni. Nem tudom, hogy így lett-e jó, vagy jobb lett volna máshogy. Volna ötleted? Te hogy gondolod? Kíváncsi vagyok, mert látom, te is bizonytalan vagy. Ha esetleg én is, az még nem jelenti azt, hogy át is írnám a befejezést. Csak több szem többet lát. Ha időd engedi, olvasd! Nekem is azt kéne tennem. Bár kockázatos, mert ha hibát látok, képes vagyok jól belemélyedni, és az sok időt vesz el. Ha szétcincálnám és összeraknám újból. Tapasztalatból tudom. :)

Köszönöm, hogy olvastál engem és írtál nekem.
Üdvözlettel
DnB - Robi

Nos, Robi, igazán nem értem, miért árválkodik ez a lebilincselő olvasmány itt már hónapok óta!
Engem lenyűgözött, ideragasztott a székhez, illetve bocs, nem is széken ülök, hanem az ágy szélén, s az új laptopomon pöckölgetem a billentyűzetet.:)
Szóval, hogy úgy mondjam, szerintem ez a te világod. Az ilyen kis elbeszélések. Vagyis én azt mondom, mesterien szövöd egymásba a gondolatokat.
A gépelésben észrevettem két szórendi hibát, ami nyilván azért van, mert újrafogalmaztad a mondatot, s véletlenül előrébb maradt egy szó:
" Pár nap teljesen alatt" - ez gondolom, "pár nap alatt teljesen" akart lenni.
" falu fölé magasodó hegyre, egy ahol henger alakú," - ez meg "...ahol egy henger alakú", ha jól sejtem!
Lehet, hogy akad még benne, nekem csak ez a kettő tűnt fel. Egy.két helyen egy-egy névelő akasztott még meg, de azokat, ha nem haragszol, már nem keresem vissza.
A lényeg, hogy szívesen olvastam, mint az egyik társalgóban közölt, önmagaddal való elbeszélgetést is! :)
Barátsággal: boldogtalan

Kedves boldogtalan barÉtocskám,

lám, jól (eredményesen) provokáltalak ott a fórum rovatban. Te vagy az én emberem. Mégiscsak bosszantó, hogy a madár sem járt erre időtlen KaráTsony óta. És helybe sietek, nem hónapok, csak egy és fél telt el azóta. De (te) megtört(ed) a csend(et). Köszönet érette. És a jó szavakért is. No meg a te (helybe) sietségedért is. Jogos, valóban át lett írva, ki lett bővítve, ezt meg is említettem. Ki fogom javítani a hibákat. Ha névelőügyileg nem jutok zöld ágra, még lehet, hogy igénybe veszem a segedelmet. Megérdemled (hú, de nagy az arcom, mi?), hogy publikáljam azt a (nem) párbeszédet, ami párbeszéd. Kis türelmet kérek! Hátha itt lesz egy kis érdeklődés. Ha az lecseng, jön a diskurzusszerű monológom.
Míg nálad írtam hsz-t (8 óra 35-ig), te addig pötyögtetted az új síkidomodat. Amihez szívből gratulálok. Használd egészséggel és leld benne örömödet minél hosszabb ideig! Szóval fenti szavaiddal párhuzamosan írtam én is kommentet a januári (egy hónapos) versed alá. Micsoda véletlen! :)

Üdvözlettel
DnB - Robi

Ui.:
Itt is több szmájli elfért volna, mint az említett hsz-omban, de nem akartam szétnevetni a választ. Elég, ha te nevetsz, vagy mosolyogsz egy kicsit majd rajta.