Álom, nő

DnB képe

Álmomban megcsókolt egy fiatal nő, miután majdnem elütött a havas tájban, egy erősen lejtős földút mellett álltam, harmadik fokozatban, motorfékkel száguldott felém, szinte földbe gyökerezett a lábam, ez nem szarozik, villant be hirtelen, pár lépést - balra sasszé - tettem, de hiábavaló volt az ijedelmem, mert ő a kis hóba simuló, hófehér Corsát ügyesen lefékezte, s az útról a rendezői bal felé letért, majd a letaposott havon farolt csöppet, keveset csúszva megállt mellettem, gyorsan hátramenetbe kapcsolt, a gép megremegett, hogy aztán valami kapuféle hasadékon, egy alig észrevehető nyíláson keresztül a behavazott, ezerkarú bozótoson "átosonjon", mint Csipke Rózsika, ...
szimplán szólva egy szép, de elhanyagoltnak tűnő saroktelekre nagy gázzal és a levegőbe havat szóró kerekekkel betolatott hirtelen.

(az álomnő) kiszállt és elindult felém, talán csak azért, mert megszánt, hogy olyan szerencsétlenül álltam, és meg se tudnám mondani, hogy mért, vagy hogy egyáltalán mit kerestem ott...

ahogy a közelembe ért, felbátorodtam és mintha nem is én lennék, megszólítottam: helló, baby, ("te nyomorult állat!") te aztán vagányul vezetsz, úgy jöttél lefelé a dombról, mint a lavina, és mondhatom, kis híján a szívbajt hoztad rám, szóval biztos nem vagy egy fapina, de akkor már jóformán a cipőm orrán állt s a szájamra tette a mutatóujját, vállamra meg a karját, ... *aztán belenézett a szemembe, én meg visszanéztem belé*, ... de ezt nem mesélem el én.

Egy vasútállomás volt a közelben, barátságos, fűtött váróteremmel, oda mentünk be, olyan volt, mint egy kis szalon, ... kisvártatva a nő -, de mondhatom lánynak is -, elkezdett énekelni, - volt ott egy barátja, egy basszusgitáros, ő kísérte egyre inkább magába mélyülten, s mint egy asperger szindrómás, jobbra-balra dobálta a fejét és a felsőtestét a zene ritmusára, kis erősítőjén, mint egy széken ülve a három egyszerű effektpedálja mögött, miközben persze figyelt a tercre, ... távolabb két úr iszogatott, többen figyeltek a terem falai mentén sorakozó asztalok mellől, magányos utazók, seftelők, csencselők, vagy léhűtő borbarátok, melegedők, ....
mellettünk egy köpcös fickó sportos, prémgalléros dzsekijét a sarokban álló fogasra akasztotta, golftáskáját, benne a fogpiszkálókként meredező, különböző fejű ütőkkel a falhoz támasztotta, hova utazott vele így télen, azt én is szerettem volna tudni, talán Barbadosra vagy Madagaszkárra, netán "A végső ok: Zanzibár", na, mindegy is, lényeg a lényeg, megszabadult a felesleges terhektől, hogy szabadon élvezhesse a zenét, a nyers, masszív, hol zsírosan vastag, hol lágyan pszichedélikus grooveokat, és az édes dallamot, a lány lágyan bukdácsoló hangját, hajlításait, neo soulos és rythm&bluesos dallamvilágát, rapes szövegeit, verseit, egyszerű kis szobapop dalait, ...

a helyiség hátsó sarkában lévő beugróban a kicsiny pultnál kértem egy scotchot és két palack vizet, az egyiket neki, mert alkoholt nem kért...
ezután a sportemberhez hasonlóan kényelembe helyezkedtem egy széken a pohár whiskey társaságában, és a keresztbe vetett lábamat lógázva élveztem magam is a zenét, és a tavaszra gondoltam, ...
meg hogy milyen édes ez a lány, s hogy milyen szép, ... a hangja is gyönyörű, bársonyos, búgó...
és hogy ő meg én, ...
de ugyanakkor nyugtalanított, hogy nem fért a fejembe, hogy kerültem ide, ki ez a lány és mi ez az egész egyáltalán?

A vonatot csak későbbre vártuk, lehet hogy késik is, adná az isten, gondoltam, mert teljesen belefeledkeztem a lány csodás hangjába, vonzó személyiségébe, kisugárzásába, olyan volt, mintha a sziporkázóan tehetséges és üdén fiatal Ravyn Lenae röppent volna át hozzánk a tengeren túlról ebbe a kis vidéki hófészekbe, egyenesen Chicagoból, hogy elénekelje a Free Roomot, a Moon Shoest, vagy stílszerűen a Venezuela Trainst...

amint bejöttünk a kocsmabárszalonváróba, a bepárásodott műanyagkeretes szemüvegemet zavartan a farzsebembe süllyesztettem s mikor fel akartam venni, azt vettem észre, hogy a szára eltörött...
de ez már akkor történt, mikor a vonatunk végre befutott, addig úgy el voltam varázsolva, hogy el is feledkeztem a szemüvegről, aztán mindenki sietett kifelé s én meg vártam, mert nem láttam jól távolra a szemüveg nélkül, és arra gondoltam, hogy a lányt meghódíthatnám a vonaton, és hogy most mi lesz, az udvarláshoz magabiztosnak kell lennem, szemüveg nélkül pedig meglehet, hogy csak szenvedek és pislogok, s ez a gondolat még mit hozott, kitaláltam hirtelen, hogy amíg a vonat pihen a behavazott állomáson, addig a szemüvegem szárát valahol gyorsan megragasztatom, s a gondot "magam mögött hagyom"...

Az állomásépület, mondd meg, hogy mért üres, miközben átmegyek,
a sorompót rámereszt
ette a bakter (a bakterházban, szívemben láz van), egyed, ha az kell, a lebbencs levest, jöjjetek legyek, észnél kell legyek, ott van a tányér, a bakter meg ráér, ha jön a vonat, hol vagyok, mondjad, a lábamat raktam, (sínek közt) botorkáltam, rozsdás sorompók, napi horoszkóp, a fejemet vakartam, hogy mit is akartam
a tehervagonok számára fenntartott, de pont most tök üres hatodik vágányon, találtam mellette valami üzletet, meg egy kis mű-helyet, vagány bátran benyitottam, ...
miközben fél szemmel a szerelvény felé sandítottam, hogy indul-e, nem-e...
egy fiatalember egy öregnek valaminek, azaz egy szerkezetnek a működését magyarázta, amit épp akkor nyomott a karjába, hogy nézze és erre, és mondta és merte, hogy minek melyik a gombja, a dolga, én meg egyre türelmetlenebbül álltam, álldogáltam, át jobb lábról bal lábra, hogy menne a picsába, volna-e gyors megoldása ezen törött ókulára, okozna-e problémát e törött szemüveg rapid megragasztása? türelmemet kéri, meg az elnézésem, nem is igen értem a másik vevőt itten, és akkor valahogy kitisztult a fejem, mi volna a lényeg (a) nagy igyekezetben, a lányra gondoltam, akkor ő most hol van, ...
és a vonat, a vonatom, a műhelyüzlet hátsó üvegén át láttam, hogy mint egy lejtőn álló autó magától, elindult lassan... egy személyvonat.
A szememet én is csak lassan, teljesen becsuktam, és benyomtam a belső TV-t:
párapárnák hagyták el az orrunkat, a szánkat, hosszú volt a csókja és valahogy, ...
olyan szokatlan,
talán mert én csókot még csak álmomban kaptam,
mögöttünk egy kislány szánkót húzott halkan.

"Most tél van és csend és hó és halál."

#álom #nő

Némi adalék:

Európa Kiadó - Mocskos idők
https://www.youtube.com/watch?v=...
Kispál és a Borz - A homlokom hozzád nyomom
https://www.youtube.com/watch?v=...
Ravyn Lenae - Free Room
https://www.youtube.com/watch?v=...
Ravyn Lenae - Moon Shoes
https://www.youtube.com/watch?v=...
Ravyn Lenae - Venezuela Trains
https://www.youtube.com/watch?v=...
Kiscsillag - Légyszíves
https://www.youtube.com/watch?v=...
KFT - Szép szolídan
https://www.youtube.com/watch?v=...
KFT - A vonat
https://www.youtube.com/watch?v=...
Vörösmarty Mihály
http://vers-versek.hu/vorosmarty...
Alfred Andersch
https://moly.hu/konyvek/alfred-a...

Genevieve Artadi (Knower): I Must Be Dreaming

I was searching, always dreaming
Being lonely was my way
I had no one who could please me
Then you took my breath away

Right before my eyes
You came into my life
Filled my heart's empty space
I've been waiting for you
A love that's real and true
Now we're face to face

I must be dreaming, dreaming
Can't believe that you're next to me
It's you with me
Always dreamed of a love so deep
Dreaming, dreaming
Could this really be happening?
I must be dreaming

I was running, always chasing
Watching love slip through my hands
There was no sign of somebody
Who could really understand

Right before my eyes
You came into my life
Filled my heart's empty space
I've been waiting for you
A love that's real and true
Now we're face to face

I must be dreaming, dreaming
Can't believe that you're next to me
It's you with me
Always dreamed of a love so deep
Dreaming, dreaming
Could this really be happening?
I must be dreaming

Knower - I Must Be Dreaming
https://www.youtube.com/watch?v=...
Knower
(saját fölvétel: Sam Wilkes - bass, akire koncert után a mozgása, a testtartása miatt azt mondta valaki, hogy asperger szindrómás)
https://www.youtube.com/watch?v=...

(valamiért mindnek köze van a fenti íráshoz, lehet kihüvelyezgetni, melyiknek miért és hol)

100 egyedi megtekintés
4 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

Imádom minden bekezdését, mondatát, szavát, betűjét ennek a prózai versnek, vagy verses prózának! Csudijó!!!!

Örülök, Zivyra!
Most hosszabbítottam.

Köszönettel
DnB Robi

Szia!
Kicsit szomorúvá tett, hogy az eltört szemüvegszár megakadályozott abban, hogy világot láss. De, mint tudjuk, a lényeg nem ez.... (szerintem)
Kedvenc

Kedves Zivyra

Egy, hogy világot lássak. Dea az a nő!:)
Köszönöm.

Üdvözlettel
DnB Robi

Az ilyen verses próza szövegeknél gondolom én, hogy az előadàsmòd, hangszín is ràtesz egy lapàttal. Nagyon tetszik a jàtekossàg, a női lélek és a vezetés összekapcsolàsa.

Üdv: Panka

upd: teljes egészében is tetszett! :))))))

Kedves Panka, köszönöm a hsz-odat, jól esett olvasni, és bocs a késedelemért!

Üdvözlettel
DnB Robi

Kedves Panka,

köszönöm, hogy leírtad a véleményed. Örülök, hogy tetszik.
Lehet, hogy többet látsz bele?

Üdvözlet
DnB/ Robi

Csepegteted, ...egyre bonyolódik a sztori, de tetszik.
Üdv. Rézi.

Köszi,

megígértem, hogy tudatom, ha hosszabbodik. Persze nem muszáj mindig reagálj. Még a végén sem. Csak, ha jól esik.:)

Üdv

DnB Robi

jelentem, végigolvasva, jó volt :)

Muszáj vagy nem muszáj, eljutottam idáig, egyre bonyolítod a történetet, de így van rendjén..., még hogy fekete keretes SZTK keret.., hahaha

Szia!
Köszönöm Rézi, tudni fogsz róla.
Viszlát!

Nagyszerű, várom a folytatást...
Üdv. Rézi.