Cassatt festményére

Audrey képe

Az opera harsogó fényei lassan rákúsznak hófehér bőrére, finoman aranyló ragyogásba borítva minden porcikáját. Hosszú, törékeny ujja között egyensúlyozott kukkerét ajkán óvatosan mosollyal arcához emeli, majd húgához fordul és pár szót suttog neki.
Vöröslő ajkai, amik nem is oly rég még az enyémet becézték, az én bőrömet hevítették, többé már nem nyílnak meg előttem, hogy felfedjék féltett titkait, többé már nem érintenek olyan gyengéden, mint a bársony...
Testvére egy szapora mozdulattal felkel eddig elfoglalt helyéről, hogy szüleik kíséretében üdvözölje barátaikat, míg ő a helyén marad és sötétlő pillantása figyelmesen fürkészi a páholy alatt örvénylő embertömeget.
Mindeközben egy rebbenésnyi időre sem vagyok képes elszakadni a látványától. Tekintetemet mintha alakjához szegeznék, gondolataim minduntalan visszatérnek régi, közös emlékeinkhez.
Ujjamat önkéntelenül húzom végig ajkam vonalán, amint emlékeim első csókunk ízét emlegetik fel bennem, majd mintha csak meghallaná elmém hangtalan folyását, parázsként izzó pillantását rám villantja.
Tekintetünk egy másodpercre egy irányba néz: a másik felé.

***

- És a látomás, orcáján halvány pírral vész el a mennyországi opera hangjai közt - mormolta a piktor lemondóan, mialatt ecsetének néhány vonásával vásznán is láthatóvá tette előbbi szavait, majd megtorpant és palettáját a mellette elterpeszkedő asztalra helyezte többi kelléke mellé. Karját mellkasán összefonva mustrálta művét és még a szokásosnál is bírálóbb pillantással tekintett alkotására. Úgy érezte, most nem hibázhat, most utoljára maradandóan nagyot kell alkotnia, de életében először nem a becsvágy hajtotta. Szomorúságának és gyászának belső, kétségbeejtő tüze égette, sarkallta arra, hogy mások számára is láthatóvá tegye azt a tündért, akit oly hamar elragadott tőle az ég.
Megtorpant, levegőjét a kelleténél tovább marasztalta tüdejében és szorosan lezárta szemhéjait, de szeméből így is könnyedén kibújtak könnyei, hogy aztán végigfolyva az idő által végigszántott arcon, a földön érjenek véget.
A festő mély levegőt vett és csak aztán engedte magának újra látni a világot. Pillantását mohón a még olajosan fénylő festményre vetette és mellkasából jóleső, felszabadult sóhaj szakadt ki.
A vásznon élő, emlékeiből épült lány mintha egy szempillantásnyi időre tényleg valósággá lett volna és tekintetük egy másodpercre - hosszú idő óta először - ismét egy irányba nézhetett: a másik felé.

2 egyedi megtekintés
1 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

A mondataid nagyon könnyedek, mégis érezni rajtuk a tehetséget. tetszik amit csinálsz. Már vártam tőled írást, emlékeztem rád a jelentkezésnél. További jó alkotást.
Zsebi

Köszönöm szépen, nagyon jólesnek a szavaid, az pedig, hogy emlékeztél rám még a jelentkezésből külön meglepett és meg is hatott.