Másnap

Altertunder képe

Megszokásból rúgta oldalba a kutyát, amikor viharlámpát lengetve a kezében kibotorkált az udvari pottyantóshoz. Az állat bordája nagyot reccsent, tüdeje sípolását még sokáig lehetett hallani az almafa tövéből, ahová menekült. Még sötét volt, hideg, őszi hajnal.
Volt a házban vízöblítéses vécé, még az apja szereltette be tizenöt évvel ezelőtt. Akkor ásták ki az új emésztőgödröt is, a ház mögé. Vizet azonban csak a kút adott, rácsatlakozni a vízhálózatra már nem futotta, így a fényes porcelán mellé beállítottak egy teli bádogvödröt, azzal öblíthetett, aki akart. Apja halála után végre megszabadulhatott a vödörtől, a műanyag vécétetőt lecsukhatta örökre, és újra kijárhatott az udvarra, ahogy mindig is szerette.
Visszafelé felhúzott a kútból egy kanna vizet, mosakodni, kávét főzni.
Odabent kinyitotta a sparhelt ajtaját, bepakolt egy adag gyújtósnak összevágott gallyat, egy-két vastagabb hasábot is, meg néhány papírgalacsint, melyek a húsz kilométerre lévő város nemrég nyílt szupermarketének legújabb akcióit hirdették. Sosem nézte át ezeket, minek: a reklámozott élelmiszerek többségének még a nevét sem tudta kimondani. Gyufát gyújtott, a papír fecnik széléhez tartotta, egy darabig nézte az éledező lángnyelveket, majd amikor a tűz már egyenletesen ropogott, becsukta a tűzhely ajtaját. A konyha gyorsan melegedni kezdett. Mire a kotyogóst a főzőlapra állította, már nem is látszódott a lehelete. Amíg a kávé lefőtt, megmosakodott, a tükörbe nézve megállapította, hogy a borotválkozással még legalább egy, de akár két napot is várhat, törött fogú műanyag fésűjével megigazította zsírtól fénylő haját, majd a mosdóvizet kilöttyintette az udvarra. A kávénak csak annyi ideje volt hűlni, amíg magára húzta a kantáros nadrágot, aztán már le is hajtotta, mind a három adaggal, amit az öreg kávéfőző kipréselt magából.
Felvette a sapkáját, belebújt a kötött kardigánjába, és kilépett az ajtón. Végigsétált a verandán, elhaladt a pad mellett, amin az anyja annak idején a borsót fosztotta, és elindult hátra, az ólak felé. Ahogy a góréhoz ért, léptei közeledtére motozni kezdtek az állatok. A disznók a mellettük lévő sonkájába bökve ébresztgették egymást, a tyúkok lassú, álmos léptekkel vették birtokukba az udvart.
Kimérte a disznók adagját, bekeverte, a vályúba öntötte. Aztán megtöltötte a kézi darálót, amit a kispadlásról cipelt le két hónappal ezelőtt, amikor tönkrement az aggregátor, és miközben unottan figyelte az izgatottan zabáló malacokat, lassan hajtani kezdte a kart. Így csak mindig a következő etetésre elegendő keveréket tudta ledarálni, többet nem győzött a karja, meg a dereka. Már elkezdett gyűjteni egy új aggregátorra, számításai szerint talán jövő ilyenkorra meg is veheti. Addig meg majd több moslékot ad a jószágoknak. Beleteszi a kenyérhéjat is, úgysem kell annyi panírmorzsa.
Megetetette a tyúkokat, összeszedte a tojást, aztán nekiállt felásni a kertet. Amikor meghallotta, ahogy a szomszéd faluban elhúzzák a delet, a kerítésnek támasztotta az ásót, és elindult vissza a házba. Evett egy kis szalonnát, kolbászt, két karéj kenyeret. Ilyenkor rendszerint meg szokta nézni a déli híradót, de most nem volt semmi, ami megtörhette volna körülötte a némaságot. A tisztaszobában állt anyja ládája, amiben a kelengyét tartották, de a sok szép, hímzett holmit vagy az egerek rágták szét, vagy elhordták már a rokonok, így, amikor az apja is meghalt, a családi könyveket, meg a régi magazinokat rakta bele. Felnyitotta, hátha talál benne valamit, amivel az ebéd utáni pihenőidejében elfoglalhatja magát. Félrekotorta a több tucat, elsárgult filléres könyvet, a régi mezőgazdasági gépkönyveket, a permetezési kézikönyvet, és az ócska tévéújságok alatt végre talált néhány keresztrejtvényt. Anyja után maradtak meg ezek, nem tudta kidobni őket, bár türelme sosem volt az ilyesmihez. Most mégis elővett egyet, kék színnel nyomták rá a karikatúrákat, és a címlap büszkén hirdette, hogy a helyes megfejtők között tíz darab éves újság előfizetést sorsolnak ki. A sublótban ceruzát is talált, leült a sarokpadra, és olvasni kezdte a meghatározásokat. Liter. Egy betű. Ezt tudta. Beírta. Japán fizetőeszköz. Három betű. Biztos hallotta már, ha látná leírva, felismerné. Ausztrál autójel. Három betű. Na, ezt majd később. A földbe temet. Négy Betű. El–ás. Ez az. Huba egyik társa. Három betű. Miféle Huba? A lantán vegyjele. Két betű. Idegesen visszalapozott, hátha valamelyik korábbi oldalon szerepelt már ilyen, és emlékezett rá, anyja addig sosem nyugodott, amíg egy rejtvényben üres négyzet éktelenkedett. Még a papot is kifaggatta, ha úgy hozta a szükség. De ez a füzet üres volt, talán csak megvették, odakészítették a kis asztalra, de aztán senki nem nyúlt hozzá, mert az anyja délelőtt tíz körül összeesett a tyúkhúsleves mellett egy forró, nyári napon, mire rátaláltak, a rántani való húst beköpték a legyek.
A rejtvénylapot összegyűrte, begyömöszölte a sparhelt ajtaján. Újra kiment ásni. Szürkületkor kiganézott a disznók alatt, teletöltötte a vályút, darált, összeszedte a tojásokat. Húzott vizet a kútból. Begyújtott. Amíg a víz felforrt, megvacsorázott. Kiadta a kutyának a maradékot. Elmosogatott. Tisztálkodott. Eszébe jutott, hogy az aggregátorra félretett pénzhez elfelejtette a múlt heti ezer forintot hozzátenni, amit a kosztpénzen megspórolt. Pótolta hát. Pizsamában, viharlámpáját lengetve a kezében behúzódott a lakószobába, a lámpát letette az éjjeli szekrényre, el ne felejtsen elemet venni bele, jutott eszébe, aztán lekapcsolta, bebújt az ágyba és hamarosan elaludt.
Másnap korán kell kelnie, sok lesz a dolga. Ki tudja? Talán megtanul franciául.

47 egyedi megtekintés
1 tag jelölte kedvencnek

Új hozzászólás

Egy kicsit a néhai nagybátyámat láttam magam előtt. Bár, ő teljesen egyedül élt - vele még állatok sem.

Az ilyen magánynak is megvannak a maga érdekességei - nagyon tetszett a keresztrejtvénnyel való próbálkozás - és ha nem is lehetünk ott láthatatlanul megfigyelőként, az írásod remekül érzékelteti ennek az életformának a sajátosságait.

Nagyon tetszik!

Nagyon köszönöm!

Nagyon jóóó. Vagyunk, s halogatjuk a létünket, a napjainkat és halogatjuk kinyilvánítani a szeretetünket s gyűlöletünket...., csak vagyunk..
Szív.
Üdv. Rézi.

Én is sokat gondolkodtam a címen. Arra jutottam, hogy sajnos ebben élünk, ebben a másnapban. Van valami reménytelenség, valami visszafejlődés, bomlás ezekben a másnapokban. Körülbelül olyan, mint a katasztrófa filmek "másnapja", amikor a túlélők reménytelenül csupán élni próbálnak valahogy, és igen "visszafejlődtünk". Nagyon sokan élnek így ösztönlényként, mechanikusan napról napra. Az öröm, a rácsodálkozás, a jövőbe vetett hitt hiányzik, és akik így vegetálnak nem is tudnak róla, nem is értik, hogy hiányzik. Engem mélyen megérintett ez az írásod. Ölellek érte. Szeretettel: Dana

Igen, Dana, pontosan erről van szó! Köszönöm!

Hű, hát igen. Másnap. Majd valamikor.. ráérünk arra még Pató Pál is ezt mondta. A te figurádat is Pató Pálnak éreztem, ezért a rejtvényfejtés és a francia tanulás nekem nagyon kiemelkedő elemek voltak ebben a kontextusban, de lehet, hogy váratlant akartál hozni, s így már sokkal érthetőbbé válik ezeknek a formabontó formuláknak a célja. Én a másnapot valamilyen alkohol (alkoholok) elfogyasztása utáni időszaknak értelmeztem először, amikor még a szöveget nem olvastam. Így kicsit fura volt ez a másnap, de ez is egy másnap. :)
Tetszett a szöveged hangulatisága, én is így képzelem el egy vidéki ember életét. :)

Köszönöm, hogy olvastad!