Szerelmes testek (szex fejekkel, eszperente nyers vers nem gyerekeknek)

Gary Hun képe

szeretlek kedvesem,
rebegted kedvesen
szerelmes szemekkel egy
esten,
selymes kezed felfedezte
testem,
s menten szerelembe
estem!

nyelvem nyelveddel feleselt,
s melleden legelve fentem,
(tested e begyes remeke
nekem kellemes csemege)
s mentem egyre-egyre lentebb…
(fejed lelkesen helyeselt),

tenyeremmel megemeltem feneked,
nedves kelyhedbe kedvem leltem
(tetszett nekem e rejtelmes hely),
kellemes perceket szerezve teneked,

heves leheletemre tested
bele-beleremegve elment,
lelked emelkedetten lebegve,
„szeretlek, te perverz”, hebegte,

szervem, melynek neve e versbe
ne legyen belekeverve,
merev lett, s terjedelmes,
kedvesen lested: helyet keresne
benned lent, hevesen keverve,

de nem engedted,
mert fejedbe vetted
(te engedetlen!)
nekem ez egy cseppet sem
lett kellemetlen,

kerevetem megrecsegve nyekergett
nyelved szerelemcseppeken tekergett,

fejed nem resten ment le-fel e hegyre,
(tetszett nekem e helyzet,)
s lestelek szeretettel,
gerjedelmem meg emelkedett egyre,

egyszerre elvesztettem fejemet
menten eleresztettem nedvemet,
s lelkemet egekbe emelted,
mert szerelmesen nyeldekelted,

percek teltek, s kedved lecsendesedett,
felemelt fejed mellemre helyezted,
(ez szeretett legkedvencebb helyed)
tenyerem fejedre tettem, melengettelek,
(szeretem kellemes testedet),
s csendesen elszenderedtem veled…

Mese a bagolyról és a varjúról (Deborah Lynx: Füles a bagoly c. képéhez)

kismezei képe

Valamikor, régen, mikor a madarak még nem voltak színesek, inkább mindegyik olyan semmilyen-szürke volt, a varjú és bagoly találkoztak. A varjú már unta a színtelenséget, és azt javasolta a bagolynak, hogy fessék be egymást. A bagoly ezt jó ötletnek találta, és bele is egyezett. A varjú felajánlotta, hogy először ő festi be a baglyot, hogy előbb az legyen színes.
Le is ültek egy vastag faágra, és a varjú hozzáfogott a festéshez. Nagyon aprólékosan dolgozott, minden ügyességét latba vetette. Igazán szép mintát talált ki és mindent megtett, hogy a bagoly minél szebb és tarkább legyen. Arra gondolt, ha a bagoly meg lesz elégedve a mintával, akkor majd őt is szép színesre festi.

A baj csak az volt, hogy a munka nagyon sokáig tartott, és a bagoly unta már magát. Többször türelmetlenül meg is kérdezte, mikor lesz végre kész a tolla. A varjú nyugtatgatta, hogy csak várjon, nem fogja megbánni. A bagoly közben már meg is éhezett, lassan tényleg végére ért a türelmének, és egyre dühösebb lett, amiért a varjú ennyit totojázik.
Végre elkészült a mű. A bagoly megnézhette szép tarka tollát, a sok apró, gondosan elhelyezett pöttyöt, foltot, hullámvonalat. De ekkor már olyan mérges volt, hogy ez érdekelte a legkevésbé, legszívesebben ment volna dolgára, azt is megbánta, hogy beleegyezett ebbe az unalmas tollfestésbe. Viszont teljesítenie kellett, amit magára vállalt: neki is be kellett festeni a varjút, aki már alig várta, hogy szép, színes tollruhát kapjon. A bagoly a hosszú, unalmas várakozás miatti dühében néhány gyors ecsetvonással koromfeketére festette a varjú tollát, és bosszúsan elrepült. Szegény varjú csalódottan nézegette magát, de már hiába bánta, hogy annyira sokat dolgozott a bagoly mintáján, a saját csúnya, fekete ruháján nem változtathatott.
Azóta tarka a bagoly és csúfoskodik egyszerű fekete tollával a varjú

(Ezt a mesét apukám mesélte kiskoromban, annak nyomán írtam.)

Mióta ünnepeljük március 15-ét?

DnB képe

Március 15-e ma nemcsak egy pesti nap eseményeit, nemcsak a forradalmat jelenti számunkra, hanem a teljes 1848-49-es átalakulást és az egész szabadságharcot is.
Jókai Mór egy hírlapban így tudósított a március 15-i eseményekről: A nép fölébredett és követelte századok óta megtagadott jogait. Ő volt az is, aki kiáltványt fogalmazott meg a emlékezetes napon, amit a híres 12 pontként ismerhetünk. Ebben követelte a nemzet számára például a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését, a törvény előtti egyenlőség gyakorlatát, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a közös teherviselést, az úrbéri viszonyok megszüntetését és Nemzeti Bank felállítását. A francia forradalom jelszavaival zárta kiáltványát: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!

Európán 1848 tavaszán forradalmi hullám söpört végig. A forradalmak célja a társadalmi-politikai átalakulás, az alkotmányos parlamenti rendszerek követelése, és az önálló nemzeti államok kialakítása volt. A pesti forradalom lehetővé tette az utolsó rendi országgyűlésen a reformok elfogadását és az első független felelős magyar kormány hivatalba lépését gróf Batthyány Lajossal az élén.

„Évtizedes, szívós munkával, külső kényszerek által is ösztökélve, belső robbanástól is szorongva 1848 tavaszára a kor magyar elitje előjogokról és javakról mondott le. Az ország és a nemzet javára. Ilyen nem volt eddig, és nem lett azután se soha e hazában. És akik ezt az egészet levezényelték: Széchenyi, Kossuth, Batthyány, Deák és a többiek, bár nem voltak tévedhetetlenek és makulátlanok sem, de azért becsületes, büszke, okos és nagy formátumú emberek és politikusok voltak”, – írta erről a történelmi időszakról Bächer Iván, az "elvetélt" történelemtanárból lett tollforgató.

Március 15-e a modern parlamentáris Magyarország megszületésének a napja is egyúttal. Az 1848-as forradalom célja a Habsburg uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. Az 1867-es kiegyezést követően a Monarchián belül hivatalosan nem tiltották a 48-as megemlékezéseket, de nem is nézték jó szemmel, és nemzeti ünneppé csak 1927-ben válhatott.

Csorba László történész, a Nemzeti Múzeum főigazgatója beszélt egy interjúban arról, hogy a nép mikor kezdte el ünnepelni március 15-ét. Izgalmas pillanat egy közösség életében, amikor valamilyen eseményről kiderül, hogy egykori résztvevői emlékezni akarnak rá, az évfordulóját meg akarják ünnepelni. - említette a tudós. Elmondta még, hogy Kossuth Lajos, a magyar szabadságharc egyik vezére március 15-e első évfordulóján a feleségének írt levelében bagatellizálta az egy évvel azelőtt történteket, sokkal fontosabbnak tartva a hadsereg szabadságharcát. De azért engedélyezte a rezesbandás ünnepséget. "Hogy tulajdonképen mit ünnepelnek martius 15-kén, midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a napon, mellyen a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom." – írta feleségének.

Az ünnep valódi restaurálására csak az 1867-es kiegyezés során kerülhetett sor. Ferenc József viszonya március 15-hez nem szorul különösebb magyarázatra. 1898-ig, a forradalom 50. évfordulójáig a csendesen megtűrt megemlékezésekkel nem is volt semmi baj. Ekkor merült fel az igény, hogy legyen nemzeti ünnep március 15-éből. Az 1898. évi V. törvény az 1848. évi törvények megalkotása emlékének ünnepléséről rendelkezett. Ekkortól a jogszabályok szerint a szabadságharcra és forradalomra emlékezés sokáig egyet jelentett az 1848. április 11-én elfogadott ún. áprilisi törvények ünneplésével. Majd 1927-ben a nemzet úgymond „ráébredt” arra, hogy ez így nem jó. Nem helyes, hogy az áprilisi törvények szentesítését ünnepli az ország. És legyen inkább március 15-e eseménydús napja, emléke és hagyománya a nemzeti ünnep igazi tartalma.

A törvény kimondta, hogy a magyar nemzet balsorsában és súlyos megpróbáltatásai közepette hálás kegyelettel emlékezik meg 1848. március tizenötödikéről. Mert izzó hazaszeretetükben e napon tettek hitvallást a nemzet dicső fiai az alkotmányos szabadság és jogegyenlőség fennkölt eszméi mellett.
A törvény e gondolatai és sorai manapság különösen megszívlelendőek, amikor mindezek az eszmék egyre inkább csorbulni látszanak. Ám hogy mindezeket az eszméket pont a Horhy-korszakban mennyire gondolták komolyan és mennyire ragaszkodtak hozzá a gyakorlatban, az más kérdés. Tudjuk, hogy semennyire, - teszem hozzá.

1948-ban a 100 éves évfordulót a kommunista rendszer bevezetésének hajnalán a szovjet Vorosilov marsall jelenlétével tették még emlékezetesebbé akkori vezetőink. A köztársaság akkori elnöke Tildy Zoltán, a kormány és az országgyűlés tagjai a külföldi küldöttségekkel együtt koszorúzták meg Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobrát.
1951-től újra munkanap lett március 15-e, és 1956 után nem is nagyon erőltették a központi megemlékezéseket. A kommunista ünnepek egyik jellegzetessége volt, hogy a márciusi ifjakat ábrázoló transzparensek sokkal kisebbek voltak, mint azok amelyeken Lenin, Sztálin, és Rákosi voltak láthatóak.

Ungváry Krisztián történész szerint elterjedt, ámde téves vélekedés, hogy a Kádár-rendszer konszolidálódása, azaz 1964 után már nem került sor politikailag motivált börtönbüntetésre az ellenzékiekkel szemben. Azt, hogy ez az állítás minden alapot nélkülöz, éppen a március 15-éket követő kegyetlen megtorlások sorozata is bizonyítja. Bár más jeles dátumok mint pl. október 6. és október 23. alkalmából is előfordult, hogy egyesek önálló megemlékezéseket szerveztek, a legtöbb látványos eljárás mégis március idusához köthető. 1972-ben a fővárosban minden korábbit meghaladó tömeg ünnepelte a forradalmat. Ebből adódóan több helyen fordult elő "rendzavarás" és összesen közel száz főt állítottak elő. 1973 volt az első esztendő, amikor a rendőrök gumibotoztak a Petőfi szobornál. Az állami megemlékezésekből nem kérő fiatalok valódi 48-as üzenetekre vágytak, valódi 48-as megemlékezést igényeltek. És persze rendszerkritikát is megfogalmaztak, amikor a külön ünneplést választották.

Különösen emlékezetes még az 1986-os ünnep. Délután Budapesten a Március 15. téren nagy tömeg gyűlt össze és sötétedéskor fáklyás menet indult a várba a Táncsics szoborhoz. Amikor a tüntetők a Lánchídra értek, a rendőrség két oldalról lezárta a hidat. A felvonulók közül sokakat megvertek és bevittek a rendőrségre. Ez a nap mint a "lánchídi csata" napja vonult be a történelembe. Az akció rendkívül felelőtlen és brutális volt, mert ha pánik tört volna ki a tömegben, sokan akár a Dunába is eshettek volna. Az utolsó gumibotozós március 15-e 1988-ban volt. Pedig négy hónappal korábban, 1987. december közepén egy politikai határozat már újra nemzeti ünneppé nyilvánította március 15-ét. De ez akkor már nem jelentett semmit. A rendszerváltó értelmiség, az úgynevezett demokratikus ellenzék külön ünnepelt.

A történész szerint nálunk Trianon miatt is borzasztó nehéz önfeledten ünnepelni március 15-ét, mert ott van a seb, ami nem hegedt be, és soha nem is fog. Március 15-ének a határokon túli magyarság számára több helyen konkrét értelme és funkciója van, mert kulturális nyomás és fenyegetés alatt éltek és élnek ma is sokan. Ezt a napot ezért soha sem lehet ugyanúgy ünnepelni határon túl, mint innen. Az utóbbi évtizedben a nemzeti ünnep elillant. – zárta mondandóját Ungváry.

A rendszerváltás óta a politikai pártok mindig kihasználták éppen aktuális céljaiknak megfelelően a nemzeti ünnepeket. A civil lakosság közül sokan már félnek az ünnepségek helyszíneire menni a korábbi rossz tapasztalatok miatt. Az előző két választási ciklus során pl. szinte hagyománnyá vált a budapesti főpolgármester inzultálása a belvárosi Petőfi szobornál a vele politikailag egyet nem értő, és csak a botránykeltés miatt oda érkező csoportok körében. Az elmúlt évben a kormány politikája ellen tiltakozva több tízezres demonstrációt tartott az Erzsébet híd pesti hídfőjénél a Szabad sajtó útján az interneten szerveződött Egymillióan a magyar sajtószabadságért civil szerveződés. Az azóta eltelt egy évben „pártunk és kormányunk” még inkább „rászolgált”, hogy az ünnep ürügyet adjon egy újabb tiltakozó rendezvénynek. Mostanában ünnep nélkül is egyre több demonstráció és tüntetés van.

A 2000-es évek erős belpolitikai megosztottsága sokakban megkeserítette a történelmi múltunkra emlékező ünnepek hangulatát. Mostanra sajnos oda jutottunk, hogy a megélhetés bizonytalan körülményei közt élő emberek nem tudnak felszabadultan ünnepelni.

Hiányzik hozzá a nyugalom és a biztonság és a közmegegyezés az alapvető értékek tekintetében. Hogy például közösen tudjon ünnepelni ilyenkor híveikkel együtt kormány és ellenzék.

Mert 1848. március 15-e mindenki számára ugyanazt kell hogy jelentse, amit már a francia forradalom során is megfogalmaztak és amit nem lehet elégszer ismételni.„Liberté, Égalité, Fraternité”. Magyarul: „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”.

További címkék: cikk, emlékezet, ünnep

A cikk elkészítéséhez kb. 80 - 90 %-ban internetes forrásokat, - mintegy 10-12-t - használtam fel, amelyeket sajnálatos módon nem gyűjtöttem ki. Mivel ahova (a KEKSZ PRESSZ BKV-s szakszervezeti újságba) eredetileg készült az írás, ott nem lett volna mód mindet feltüntetni.

A gölöntei bíró és a furfangos székely (mese)

prince képe

A gölöntei bíró egész napja abból állt, hogy azon törje a fejét, miként lehetne minél több adót kivetni az emberekre. Ezt a dolgát jól végezte, mert a megyében már mindenki olyan szegény volt, mint a templom egere. Amikor a kisdobost meglátták a főtéren, előre féltek, hogy újabb adót vetett ki rájuk az egyre csak gazdagodó bíró. Nem hiába féltek, mert mindig ez lett a vége. Fásultan legyintettek, de az adót, azt be kellett fizetni, mert a bíró kegyetlenül megbüntette azt, aki nem tett eleget a követeléseinek. A vásárba sem volt már mit venni, mert az embereknek nem volt mit eladniuk. Az egyszeri székely, azért elment a vásárba szétnézni. Egyebe sem maradt, mint a józan paraszti esze, a sok éves tapasztalata, a bölcsessége. Gondolta hát, abból csinál pénzt, amije van. Üres taligáját telerakta üres zsákkal, de előtte mindegyik zsák száját bekötötte madzaggal. Tolja a talicskát a vásár kapujához. A bejáratnál megállítja a poroszló.

- Mit hoztál eladni, székely? - kérdezte az a poroszló, amelyiknek az volt a dolga, hogy a belépti díjat beszedje.

- Semmit. - mondja a székely

- És mi van a zsákokban?

- Semmi. - válaszol ismét.

- Nem a zsákokat akarod eladni? - néz a jövevényre gyanakvóan a poroszló.

- Ugyan! Ez minden vagyonom, de meg lehet kifelé jövet, már nem lesznek ilyen üresek. - mondta sejtelmesen.

A poroszló megnézte a passzust, kell-e a semmiért belépőt fizetni, de nem talált erre tarifát. Beengedte a székelyt a piacra. Amaz megállt a piac közepén és árulni kezdte a zsák tartalmát.

- Tessék csak, tessék! Eladó, ami a zsákban van!

Meghallotta a kajabálást a poroszló és odaszaladt a székelyhez.

- Azt mondtad székely, nem árulsz semmit.

- Így is van. Nincs a zsákban semmi.

- De hát akkor miért kajabálsz?

- Azért, mert ezt árulom, ez a portékám. Nincs semmim, hát most eladom.

A poroszló nem tudta mi tévő legyen, ezért a bíróért küldetett.

A bíró hamarosan megjelent, mogorva képpel végighallgatta a történetet, majd ítéletet hirdetett.

- Mától, kihirdetem, a semmiért is, ha azt valaki eladja, adót kell fizetni. Az adó a semmiért kapott pénz, vagy termék fele.

- No, bíró uram, jogtudásból maga a legkiválóbb. - hízelkedett a székely. Látszott a bírón, hogy jólesik az elismerő szó. A gölöntei bíró nem csak kapzsi, hanem hiú ember is volt. A székely eszerint folytatta mondókáját. - Bíró uram, csak a több adóbevétel érdekében, nem mutatna példát a népnek? Vegyen maga is tőlem egy zsák semmit. Legyen az első, akinek semmije van.

- Aztán, mennyiért adod? - érdeklődött a bíró mohón gondolva arra, hogy mennyi bevétele lesz az új adóból.

- Annyiért adom, amennyit méltóságos bíró uram mond, de felhívnám a figyelmét, minél többet ad érte annál több adót kell kegyelmednek visszafizetnem. - ravaszkodott a székely.

- Legyen az ára tíz ficcs, de csak ötöt adok oda, mert a felét egyből levonom adóra.

- Hálásan köszönöm nagyságos uram. Ha ma elfogy az összes, holnap hozok friss semmit. Ezért a zsákot nem adhatom oda.

A bíró elégedetten távozott a vásárból. Elhaladtában utasította poroszlóit, hogy ők is vegyenek a semmiből. A székely jó szívvel osztogatta portékáját. Amikor eladta az összes semmit, fogta a ficcseit, elemózsiát vett, hogy megetesse a családját. Bepakolt a zsákba és haza tolta a talicskát. Másnap újból kitolta a bekötött szájú zsákokat a vásárba. A poroszló ismét megállítja.

- Ma már kell belépőt fizetned, hogy eladhasd a semmit! - mondja kárörvendőn.

- Igen ám, de én ma nem semmit árulok!

- De hát üresek a zsákjaid!

- Nem üresek, tele vannak azok hellyel. Úgyhogy ma helyet árulok.

A poroszló nézi a passzust, de megint csak hiába. Nem talál rendelkezést arra, hogy mennyi a belépti díj a hely árulásáért. Beengedi a székelyt, hadd áruljon. Amaz megint a piactér közepére telepedik, és kajabálni kezd.

- Tessék csak, tessék! Zsáknyi helyet, tessék!

A többi székely azonnal észbe kap és hosszú sorban állnak zsáknyi helyért. Tíz ficcset kér érte, de persze egyik kezével elveszi a pénzt, a másikkal meg csalafintán visszaadja. A székelyek cinkosan vigyorognak egymásra. Látja a poroszló, milyen jól megy a székelynek, és újból a bíróért szalajt egy legényt. Jön is a bíró azonnal, hozza magával az egész sleppjét.

- Mivel kereskedsz már megint, székely? - kérdezi.

- Zsáknyi helyet árulok. - mondja hetykén.

- Aztán az adót befizetted-e utána?

- Befizettem volna, de eddig nem volt rá adó kivetve.

- Mostantól akkor már van. Akármennyit is adsz el, a fele engem illet.

- Megértettem nagyságos uram, s ha ezután vesz valaki, azonnal befizetem poroszló uramnál. Bíró uram nem vesz pár zsákkal? - kérdezi a székely. A legszegényebb paraszt ember is vett már magának, csak kegyelmednek és kíséretének ne legyen?

- Aztán mennyiért adod? - pökhendiskedett Gölönte első embere.

- Mivel pont úgy néz ki, és pont akkora, mint tegnap a semmi, ezért ugyanannyiba is kerül.

- És ki vette a legtöbbet?

- Székely szomszédom háromzsáknyit is megvett. - büszkélkedett a furfangos kereskedő.

- Akkor nekem adj legalább hat zsákkal! - és intett kíséretének, hogy ők is legalább annyit vegyenek.

- Hálás köszönetem bíró uram, de a zsákot ma sem adhatom hozzá, mert kell a holnapi meglepetés portékámhoz.

- Nem érdekelnek a zsákjaid, székely, de az adót magamnál tartom.

- Ez csak természetes nagy jó uram. Felhívom a figyelmét, hogy holnap különleges árum lesz. Szívesen adnék el bíró uramnak a javából.

- Itt leszek, székely, mielőtt bezár a vásár, már csak azért is, nehogy az adófizetést megússzad. - intett csatlósainak, és azok jól bevásárolva a zsáknyi helyből, elvonultak a piacról.

A székely tele zsebbel tért haza. Híre ment az egész megyében, hogy a székely, miként teszi lóvá a bírót és talpnyalóit. Másnap annyian voltak a vásárban, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Minden úgy zajlott, ahogy az előző napokban. A poroszló megállítja a székelyt, de nem tud belépti díjat szedni, mert a rendelkezés nem írja elő, mennyit kérjen attól, aki jókedvet árul. Bizony, a székely azon a napon, jókedvet árult a piac kellős közepén. Körül is vették a népek. Hangosan kacarásztak, mindenki úgy tett, mintha vásárolna a jókedvből. Meg is jelent a bíró, kíséretestől, úgy, ahogy azt előző nap megígérte. Meglepődött a nagy tömegen. Áthámozta magát a sokaságon, egyenesen a székelyhez.

- Na, mi az a különleges portéka, amit ma árulsz? - kérdi.

- Bíró uram, ígéretemhez híven, ma egy nagyon különleges árum van. Sok-sok zsáknyi jókedvet hoztam. Azért is vannak ma ilyen sokan, mert az embereknek nagy szüksége van a jókedvre. Mostanában nem igen volt részük benne, de én hoztam nekik. Vettek is jócskán. Mostanra már mindnek jó kedve van.

- Aztán mibe kerül nálad a jókedv? - érdeklődik a bíró.

- Az csak az adótól függ. Minél magasabb az adó, annál többe kerül a jókedv. - mondja a székely, és sunyin néz a bíróra.

Észreveszi a bíró, meg is kérdezi rögtön.

- Mit sunyítasz székely?

- Nem sunyítok én, csak azt vizslatom, hogyha netán bíró uram vásárolni kívánna, adjak-é kigyelmednek.

- Már pont miért nekem ne adnál?

- Az igazság az, hogy a jókedvet, csak a jólelkű, igaz emberek tudják élvezni. Bár tudom, hogy uraságod a mi jótevőnk, de sosem lehet tudni.

- Nohát, te csak ne találgass! Az összeset add nekem oda, kerül, amibe kerül. - heveskedett a bíró.

A székely csak vakargatja a fejét.

- Most meg mi a csudaért vakargatod a fejed.

- Csak azon gondolkodom, hogy tekintetes uram a kíséretének nem hagy belőle, vagy talán ők nem jó emberek?

- Hát adj nekik is, de ne húzd az időt, mert megcsapatlak! - türelmetlenkedett az elöljáró.

- Nos, akkor méltóságos fejenként száz ficcset kérek, ha az adó mondjuk a bevételem fele, mert én ezt a portékát kétszázért adom.

- Add, hát! - üvöltött vöröslő képpel a bíró.

A székely eltett tíz zsákért járó ezer ficcset, és még odabökte.

- Bíró uram, jó vásárt csinált, mert ma már kegyelmednek adom a zsákokat is. De nyissa ám ki azokat a zsákokat, lássuk tudja-e élvezni a jókedvet, úgy, mint a többiek.

Addigra már a nép a térdét csapdosta, hangosan hahotáztak a lépre ment bírón. Volt, aki már csuklott a nevetéstől. A bíró feltépte a zsákokat, de nem igazán érezte, hogy úrrá lenne rajta a feneketlen jókedv. Eszébe jutottak a székely szavai, és nem akarta, hogy azt higgyék róla, hogy ő egy rossz ember, ezért hangos kacagásba kezdett. A kísérete döbbenten nézte a bírót, de nem szerettek volna semmiben lemaradni tőle, ezért ők is rázendítettek. Így vonultak ki a piactérről. A székely szétosztotta szűkölködő földijei között a pénz egy részét. Késő estig ünnepeltek a vásártéren, majd mindenki hazatért a családjához.

A történtek eljutottak a király füléig, aki igen kíváncsi lett a furfangos székelyre. Magához rendelte meghallgatásra. A székely őszintén elmondott a királynak mindent, de azt is elbeszélte, mennyire kiszipolyozza őket a bíró. A király először felajánlott egy főkamarási állást a székelynek, de amaz köszönettel visszautasította a lehetőséget. A király azonnali hatállyal felmentette a Gölöntei bírót tisztsége alól, és helyette kinevezte a székelyt a megye első emberének. Ezzel a keggyel szívesen élt a székely. Hazament, elfoglalta hivatalát. Megszüntette a rengeteg adót, csak annyit szedett be, amennyi a királyi kasszába feltétlen szükséges volt. A megye szépen fejlődött. Az ország legszebb részévé vált. Az elviselhető adókat az emberek szívesen és pontosan befizették. A régiek még sokáig mesélték az utódoknak, miként járt pórul a telhetetlen és hiú Gölöntei bíró, aki szégyenében elköltözött a megyéből, de talán még az országból is. Az új bírójukat tisztelték és szerették. A székely sokáig élt, de amikor már nagyon öreg lett, a fiának átadta a bíróskodást, akit mindig igazságosságra és emberségre tanított.

Barna mackó kuckója (átdolgozat / mese gyerek színpadra)

prince képe

Mesélő: - Hideg szélben áll a medve,
lila szájjal megdermedve.
Számára a munka büdös,
éppen ezért nagyon dühös.

Medve: - Házat kell most építenem,
pedig nincs is hozzá kedvem.
Összeütök néhány lécet,
tíz perc alatt talán végzek.

Mesélő: Nyög és izzad, ahogy tákol,
fura ház lesz, görbe fákból.

Sandán nézi őt a cinke:

Cinke: - A ház az ramaty, de szép a pince!
Itt lakhatom veled medve?
Tán a cuccom megjön keddre.

Medve: - Gyere madár, költözz gyorsan,
ne csak csipogj lenn a porban!

Mesélő: - Az őz is ott áll, nagyot toppant
Mellső lába meg is roppant

Őzike: - Engem nem is hívnál, drága mackóm?
Pedig, télre itt a vackom!

Mesélő: - Újabb állat ért a házhoz,
aki ott van, arra frászt hoz.
Nem tudni az arca mért torz
(Általában nyugodt a borz.)

Borz: - Mézet faló jó barátom,
Remek házad van, már látom.
Van-e szabad helyed benne?
Itt telelni kedvem lenne.

Mesélő: - Medve lenéz, büszke nagyon:

Medve: - Csak nem hagylak kinn a fagyon?
Tőled viszont lakbért kérek,
hogy nem szellentesz, megígéred!?

Mesélő: - Jön még vendég három véka:
Cincér, fácán meg két béka,
Róka, pocok, és kabóca,
tele lett velük a lóca.

Sün is ott állt dideregve.
A medve őt is beengedte.

Medve: - Gyere komám, van itt még hely!

Mesélő: - Bíz a maci nagyon jó fej!

Medvénk nem hisz a szemének,
a házban a vendég már temérdek,
és még jönnek, de nem mond nemet,
csak magának is leljen helyet!

Az ajtót kulcsra zárná ép be,
mikor a farkas lép a képbe

Farkas: - Igazhitű medve bátyó,
reám fagyott már a gátyó!
Légy oly kedves, rendes medve,
engedj be a jó melegre!
Meghúzódom nagyon csendben
Ugye mackó, hiszel bennem?

Mesélő: - Szemében egy könnycsepp csillan,
miközben a foga villan.
Barna koma átlátja a szitát,
s nem követ el ilyen hibát!

Mesélő és Cinke: Szól a cinke:
- Be ne enged!
Ijedtében tollat vedlett.

Mesélő és Sün: A sün is kiált:
- Megesz minket,
hogy csak ül itt,
te sem hitted!

Mesélő: Őz meg riadt hangon:

Őzike: - El lesz ő ott, kinn a gangon!

Mesélő: A fácán meg csak hebeg-hápog:

Fácán: - Be ne gyere, gonosz átok!

Mesélő: Békák összenéznek, úgy brekegnek:

Béka 1: - Milyen állat ez a farkas?

Béka 2: - Megesz minket, inkább hallgass!

Béka 1: - Miért bántana minket, Breki?

Béka 2: - Mert a békahús is ízlik neki!

Mesélő: A bogarak is tanakodnak,

Megszólal az öreg cincér:

Cincér: - Ha éhes, neki nem kell pincér,
Elveszi mit szeme kíván,
jobb, ha hiszel nekem, apóca

Mesélő: Helyeslően bólogat a rémült kabóca.

Kabóca: - Hozzá fűzném bogár társam:
A farkast - itt bent - én se lássam!
Mire észbe kapnánk már megenne.
Tudod milyen ronda lenne, benne?

Mesélő: A róka sem állja szó nélkül meg:

Róka: - Én már csak egyedül azt várom,
Mikor zavarja el Méz Áron,
mert én sem állom ezt az ordast.
A kulcsot maci, jól elforgasd!

Medve: - Nem vitázom veled, ide hallgass!
Jobb, ha innen pucolsz, farkas!
Ne ingerelj engem harcra,
marha nagyot kapsz majd arcra.

Mesélő: Ezzel a medve végez és hátat fordít
A farkas az ajtó előtt már hiába ordít.
S a földet szép lassan beteríti a hó,

Álmosan mondják egyszerre Mindenki: - Aludni jó!

Mesélő: - Alszanak mélyen, semmire sem gondolnak,
csak az erdő zeng, ahogyan horkolnak.